A Fidesz jelöltje nyerte a II. kerületi választást

Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meg a II. kerületben vasárnap tartott időközi országgyűlési képviselő-választást a helyi választási iroda előzetes, 98 százalékos feldolgozottságú adatai szerint. A Fidesz-frakció dönthet majd arról, hogy az egyéni mandátumot szerző képviselő listás helyére kit küld az Országgyűlésbe.





Tizenöt perc alatt elkapták a késes rablót

Perceken belül elfogta a rendőrség azt a rablót, aki késsel fenyegetve rabolt ki egy 21 éves nőt szombat délután a Petőfi híd budai hídfőjénél - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) honlapján vasárnap.




Napos idő lesz hétfőn

Vasárnap nagyrészt borult, párás időre számíthatunk, kezdetben főleg a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén, éjszaka északkelet kivételével másutt is felszakadozik, csökken a felhőzet.


Előzetes letartóztatásba helyezték Szima Juditot

Előzetes letartóztatásba helyezte vasárnap Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) főtitkárát a bíróság - közölte a Somogy Megyei Bíróság sajtószóvivője az MTI-vel.



Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP

Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul az MSZP az egészségügyi intézmények államosítása miatt - mondta Horváth Csaba, a fővárosi MSZP frakcióvezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján.



Árokba borult egy autó a 2-es főúton: félpályás útzár

Egy gyermek súlyosan, két felnőtt könnyebben megsérült abban a személyautóban, amely a 2-es főút verőcei elágazásánál, Katalinpuszta közelében árokba borult vasárnap délelőtt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.


LMP: "lényegében kiherélik" a rendvédelmi szakszervezeteket

Az LMP szerint a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény módosítása egyértelműen a rendvédelmiek megfélemlítésére, megalázására és alávetésére szolgál. A kormány fél és így áll bosszút a tavaszi demonstrációk miatt.



Román gázolajtolvajokat fogtak el az M7-esnél

Honfitársuk kamionjának üzemanyagtartályából lopott gázolajat az a két román férfi, akiket vasárnap hajnalban fogtak el az M7-es autópálya Balaton felé vezető szakaszán, a szabadbattyáni pihenőben - közölte a rendőrség az MTI-vel.