Fotók: kritikus a helyzet a magyar folyókon
Nemcsak a Dunán, de az Észak-Alföld folyóin is meglátszik a hónapok óta tartó szárazság - hangzott el az MR1-Kossuth Rádióban.
Nemcsak a Dunán, de az Észak-Alföld folyóin is meglátszik a hónapok óta tartó szárazság - hangzott el az MR1-Kossuth Rádióban.
hirado.hu
Összeért a hétfői és a keddi ülésnap a Parlamentben, miután az MSZP nyíltan obstruált a Munka törvénykönyvének rövidre szánt, éjszakai vitája miatt. A kormánypártok végül a részletes vita lezárásáról döntöttek. Később, a jövő évi költségvetés vitájában Matolcsy György nem mondta el a miniszteri zárszót.
hvg.hu
A csillebérci izotópkibocsátás nem jelentett kockázatott a lakosság egészségére, az a megengedett mérték alatt maradt, így nem is lett volna szükség semmiféle lakosságvédelmi intézkedésre az ügyben érintett hatóságok szerint.
MTI
Elfogtak a rendőrök Budapesten egy külföldi férfit, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs volt érvényben kábítószer-termesztés miatt. A helyszínen, egy kispesti házban egy vadkenderültetvényt és másfél kilogramm kábítószergyanús növényi anyagot találtak.
MTI
Két autó ütközött össze Szentendre belterületén, a balesetben egy ember súlyosan, egy másik könnyebben sérült.
MTI
December 1-jétől a Jó Állam Fejlesztési Koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztossá nevezi ki a miniszterelnök Gál András Leventét, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) eddigi közigazgatási államtitkárát.
MTI
Telítettek a magyarországi börtönök, különösen az előzetes letartóztatottak elhelyezésére szolgálók, a hajléktalanok elzárására vonatkozó, valamint az új szabálysértési törvénnyel azonban még több férőhelyre lenne szükség. A kormány felújítással, régi börtönök újranyitásával és külön programmal próbálja megkerülni a problémát.
hvg.hu
Budapestnek öt központi kórházra volna szüksége, ennek bázisa többnyire adott - mondta Tarlós István főpolgármester hétfőn, miután látogatást tett az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Központi Mentőállomásán.
MTI
Egy üzletlánc táskájával a kezében a leghíresebb bécsi bevásárlóutcán sétálgatott hétvégén Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, akinek alapvető gazdaságpolitikai tétele, hogy a hazai fogyasztás pörgesse fel a magyar gazdaságot.
unknown
Az MSZP szerint a nyugdíjasok már nem hisznek a miniszterelnöknek, így annak a nekik írt levelében megfogalmazott ígéretének sem, hogy a kormány garantálja ellátásuk értékállóságát és azt is, hogy rezsiköltségeik nem emelkedhetnek a nyugdíjaknál nagyobb mértékben.
MTI
Nagy mennyiségű, hamis kínai gyártmányú gyerekjátékot foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a napokban Vámosszabadiban.
HavariaPress
Elfogta a rendőrség hétfő hajnalban Csávolyon azt a férfit, aki múlt hét csütörtökön szökött meg a Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézethez tartozó marhatelepről - értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Megtorpant az újszülöttek életkilátásainak évek óta tartó javuló tendenciája tavaly Magyarországon: míg 2009-ben tízezer csecsemő közül 51 vesztette életét, a múlt évben ez a szám 53-ra emelkedett.
HVG
Eddig étteremként funcionált, hétvégén azonban kiemelték helyéről az Il-18-as utasszállító repülőt Abdán - számolt be a Kisalföld.
MTI
MTI
Kisalföld
Gyorsan elfogta a rendőrség azt a férfit és nőt, akik késsel raboltak ki egy idős férfit saját lakásában, szombat éjjel, Kőbányán - értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Tüntetést szerveznek a szakszervezetek december 3-ára a közszolgáltatások megmentéséért, amelyeket szerintük a kormányzati intézkedések veszélybe sodortak.
hvg.hu
Az ország leminősítését egyszerűen képtelenség valamiféle rosszindulatú spekulatív támadásnak betudni; ha Orbán Viktor erről mást hisz, abból az következik, hogy a miniszterelnök alapvetően nem érti a világban zajló nemzetközi pénzügyi folyamatokat - írja a Véleményvezér blog.
hvg.hu
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a férfi, akit vasárnap hajnalban vertek meg egy gyomaendrődi szórakozóhelyen.
HavariaPress
Ha megpróbáljuk néhány lépés távolságból szemlélni a kormány politikáját, elszakadva a napi indulatoktól és a hírektől, egészen vegyes, összességében azonban nem pozitív képet kapunk - vélekedik a Konzervatórium blog szerzője.
hvg.hu
A Magyar Rezidens Szövetség tisztában van az ország gazdasági helyzetével, ám ha Magyarországon továbbra sem veszik elég komolyan az egészségügyi dolgozók felmondási akcióját, itthon is könnyen odáig fajulhat a helyzet, mint Szlovákiában, mert a kollégák egyre elkeseredettebbek - mondta Papp Magor, a szervezet elnöke.
MTI