Eljárást indítottak azzal az ukrán sofőrrel szemben, akinek személyautójában egy igazoltatás során több mint 6 millió forint értékben találtak csempészcigarettát, hétfőn éjjel, az M3-as autópályán - értesült a HavariaPress.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a három miskolci fiatalt, akik az elmúlt hónapban több idős nőről téptek le különböző ékszereket - értesült a HavariaPress.
Jogerősen kétmillió forint megfizetésére kötelezte együttesen Knapp János Pált, Esztergom volt fideszes alpolgármesterét és az írását közlő Hídlap kiadóját a Győri Ítélőtábla, mert a politikus egy újságcikkben megsértette Horváth Mihály jó hírnévhez való jogát - tájékoztatta a szervezet szóvivője kedden az MTI-t.
A műszakpótlék, a munkaközi szünetek, a túlóra kifizetése és a területi minimálbér kérdésében is módosító javaslatokat terjeszt be az új munka törvénykönyvének javaslatához az MSZP a szakszervezetek kérésére.
Leszállt a vasárnapi hurgadai buszbaleset sérültjeit szállító első repülőgép Budapesten kedden kora délután - erősítette meg Hardy Mihály, a Budapest Airport szóvivője.
Tovább folyik a harc a kormány és a Fidesz frakciója között az egyszerűsített vállalkozói adó ügyében. Míg a képviselőcsoport szakpolitikusai kompromisszumos megoldással akarják megvédeni az evát, és azért bírálják a kabinetet, mert szerintük feleslegesen vegzálná a kisvállalkozókat, addig a kormány a gazdasági visszaeséstől tartva mindenképpen növelni akarja a bevételeket. A gazdasági minisztériumban úgy számolnak, hogy a gazdaság további lassulása miatt 50 milliárdos lyuk keletkezhet a jövő évi költségvetésen.
Jogerősen pert nyert a megyei szocialista pártszervezet ellen kedden a Győri Ítélőtáblán Fodor Tamás soproni polgármester, két helyettese és egy korábbi önkormányzati képviselő. A döntés szerint a szocialisták megsértették jó hírnevüket egy tavaly februári kiadvánnyal.
Elfogadhatatlannak tartja az egyszerűsített vállalkozási adó, az eva megszüntetését Gyurcsány Ferenc, aki keddi sajtótájékoztatóján azt üzente a miniszterelnöknek: "el a kezekkel az evától!" Arról is beszélt, hogy a demokratikus ellenzék pártjainak adópolitikai elképzelései több ügyben hasonlók.
A vádlottak meghallgatásával kezdődött meg a West Balkán-ügy tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) kedden. A január 15-én éjjel három fiatal halálát és többek sérülését okozó tragédiával összefüggésben az ügyészség négy embert gyanúsít.
Előzetes letartóztatásba helyezett a székesfehérvári városi bíróság egy 34 éves mezőfalvai férfit, aki a gyanú szerint tavaly májusban Mezőfalva-Szőlőhegyen szóváltás után olyan súlyosan bántalmazott egy tolnanémedi nőt, hogy az belehalt sérüléseibe - közölte a rendőrség kedden.
Nemcsak a frakcióalakítás jogát veszítette el fél évre a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Párt, de az őt követő képviselők még a parlamenti bizottságokból is kiszorultak. Mivel az illetékes bizottság nem vette napirendre a kérdést, egyelőre nem vehetnek részt a testületek munkájában, ami jelentős pótdíjkiesést jelent. A hvg.hu úgy értesült, ez is a DKP és az MSZP közötti vitára vezethető vissza.
Új szervezet alakult Hálózat a Tanszabadságért (HAT) néven, amelynek célja a közoktatási-köznevelési rendszer állapotának és az ezzel kapcsolatos jogalkotási folyamatnak a figyelemmel kísérése, valamint a jogsértő törvényalkotás elleni fellépés.
Orbán lecsap, Schmitt aláír, Gyurcsány letaszíttatik, plusz nokiás doboz döglegyekkel. Karikaturistákat kértünk fel arra, hogy jelentkezzenek helyettünk a miniszterelnöki megbízott történelempótló művészeti pályázatára. Sőt, videósunktól még egy reklámszpotvázlatot is rendeltünk.
Több településen csökkent, Nyíregyházán viszont nőtt a levegőben a szálló por koncentrációja keddre; a szabolcsi megyeszékhelyen és a Borsod megyei Putnokon veszélyesnek számít a levegő minősége az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) legfrissebb mérései szerint.