West Balkán-tragédia: nem ül minden felelős a vádlottak padján?

Pótnyomozás elrendelését kérte a West Balkán-ügyben a Legfőbb Ügyészségtől a Bálint Ügyvédi Iroda – jelentették be, hangsúlyozva, hogy az iroda munkatársai szerint a vádhatóság rosszul értékelte a bizonyítékokat, s nem mindenki ül a kedd reggel kezdődő bírósági tárgyaláson a vádlottak padján.



Csak a sértett tanúkihallgatásán lehet ott ügyvéd

Olyan, a büntetőeljárási törvényt megváltoztatni szándékozó módosító javaslatot fogadott el az Országgyűlés hétfőn, amely alapján a jövőben csak a sértett tanúkénti kihallgatásán lehetne jelen ügyvéd, más tanúkihallgatásokon nem. Ugyanakkor ezután kiemelt jelentőségű ügyekben sem vethetnék hazugságvizsgálat alá a tanúkat.




Módosították az alkotmányt

Az Országgyűlés hétfőn módosította az alkotmányt, rögzítve: törvény rendelkezhet arról, hogy a helyi önkormányzat tulajdona az államnak vagy más helyi önkormányzatnak ingyenesen átadható.


Galéria: ilyenek a Kerényi által megrendelt festmények

Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott festményeket rendelt, szerinte az általa felkért 15 művész az elmúlt 150 év legfontosabb eseményeit örökíti meg. Nézze meg, milyenek lettek a - többek között a 2006. október 23-i lovasrohamról - készült képek.


Háborúban hadkötelesek lesznek a 40 év alattiak

Negyvenéves korig lesz hadkötelezettség, de csak rendkívüli helyzetben - mondta Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Az új honvédségi törvények egy önkéntes alapú tartalékos rendszert is felállítanak.




Fotó: Bohócoszlopokat állítottak az M5-ösnél

Mosolygós bohócokat formázó távvezetéki oszlopokkal színesítette az M5-ös autópálya egyik szakaszát a Mavir Zrt. A két darab, egyenként 52 méter magas, 18 méter széles és majdnem 15 ezer kilogrammot nyomó bohócoszlopot az Albertirsa-Martonvásár 400 kV-os összeköttetés M5-ös autópályát keresztező szakaszán építették fel, az ottani távvezetékoszlopok felújítási munkálatai során.




Kuncze nem lép be Gyurcsány pártjába

Nem "fontolgatja" Kuncze Gábor a belépést a Demokratikus Koalícióba (DK), ezt az SZDSZ korábbi elnöke újságírói kérdésre válaszolta a párt által szervezett hétfői szegedi lakossági fórum előtt.


"Az okos magyar nem engedelmeskedik idiótáknak"

A Helsinki Bizottság (HB) és az Eötvös Károly Intézet szerint "a bölcs kétharmad akkor cselekszik helyesen, ha nem veti alá magát idióták ítéletének". A két szervezet Kövér László házelnök korábbi szavaira reagált a Facebookon.


Senki se ijedjen meg csütörtökön Zalaegerszegen

Megszólaltatják az oszlopokra szerelt szirénákat, a szokásosnál több mentő- és tűzoltóautót lehet majd látni, és rövid útlezárásra kell számítani csütörtökön Zalaegerszegen, mert katasztrófa-elhárítási gyakorlatot tartanak az olajfinomítónál.


Van, hogy Budai Gyula is elbizonytalanodik

Elévülésre való hivatkozással az ügyészség nem vizsgálta azt a közérdekű bejelentést, amely egy somogyi cég, a Drawa Bt. felszámolásba vitele kapcsán zsebszerződések létrejöttének lehetőségét firtatta. Az ügy Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos hivatalát is megjárta. Érdekesség, hogy a kérdéses felszámolás egy büntetőeljárásban is szerepet kapott, amelyben az egyik gyanúsított védelmét Budai ügyvédi irodája látta el.


Tárki: nőknek és határon túliaknak adjuk ki inkább a lakásokat

Előnyben részesítik a magyarok a női lakásbérlőket a férfiakkal szemben, valamint a határon túli magyarokat a „láthatóan más” külföldiekkel szemben – derül ki a Tárki legfrissebb, „Migráns esélyek és tapasztalatok” című, az Európai Integrációs Alapból finanszírozott kutatásából.


Adósságrendezés Gelsén: mindent eladnak, amit lehet

Rövid időn belül értékesítésre hirdetik meg az adósságrendezési eljárás alatt lévő Zala megyei Gelse forgalomképes vagyonát, a rendőrség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozása még tart - közölte hétfőn a település polgármestere.


Elektromos halászgépet használtak a szolnoki orvhalászok

Elektromos halászeszköz használata miatt állatkínzással és lopással is gyanúsítja a rendőrség azt a három szolnoki férfit, akiket horgászok bejelentése alapján fogtak el a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai – közölte a szervezet bűnügyi osztályvezetője hétfőn.