A városházi "lincshangulat" miatt lemondott a tokaji főépítész

Lemondott Bodonyi Csaba, Tokaj főépítésze; a Széchenyi- és Ybl-díjjal is kitüntetett szakember - mint levelében jelezte - a városházán az utóbbi időben kialakult gyűlölködő légkörben nem kíván dolgozni. Májer János polgármester szándékának megváltoztatására kéri az építészt.


Polgármestert választanak holnap Kóspallagon

Polgármestert választanak vasárnap a Pest megyei Kóspallagon, mert a 730 fős község korábbi vezetője, Kramár Mihály (független) augusztusban lemondott tisztségéről - közölte a helyi választási iroda vezetője.



Uzsorás bűnbandát fogtak el Kabán

Őrizetbe vette a rendőrség szerdán azt a három uzsorást, akik évek óta fenyegettek helyi rászorulókat, bűncselekmények elkövetésére kényszerítették őket, és jogtalanul megszerezték lakásaikat.


Nyomoz az NNI a kuruc.info ellen

Személyes adattal való visszaélés miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folytat eljárást egyelőre ismeretlen tettes ellen, amiért egy honlap olyan rendőrök személyes adatait és fotóit tette közzé, akik részt vettek a 2006-os demonstrációk tömegoszlatásában.



Egymásnak adják a kilincset a kínaiak Hévizen

Idén már 25 kínai delegáció járt Hévízen, csak az utóbbi két hétben négy távol-keleti küldöttség ismerkedett meg a gyógytaváról híres város idegenforgalmi és gyógyászati lehetőségeivel - közölte szombaton a város önkormányzata.


Megbüntették a szmogriadó miatt? Ne fizesse be!

A rendőrök 32 esetben intézkedtek és összesen 172 ezer forintnyi bírságot szabtak ki pénteken a szmogriadó miatt. A megbírságolt autósokat levélben értesítik: a kirótt helyszíni bírságot nem kell befizetniük.










A Duna Tv helyére költözik a Fidesz-közeli médiacsoport

A Népszava úgy tudja, pénteken mehettek utoljára a dolgozók a Duna Tv-be, hétfőtől a Kunigunda utcai épületben folytathatják a munkát. Eddigi munkahelyükre, a Mészáros utcai ingatlanba a lap információi szerint hamarosan a jobboldalhoz köthető Lánchíd Rádió, a Magyar Nemzet és a Hír Tv költözik.


"Emeljék a rendvédelmi dolgozók fizetését" - az LMP felháborodott

Az LMP szerint a rendvédelmi dolgozók fizetésének emelésére, közösségi rendőrség létrehozására és az áldozatvédelem javítására lenne szükség rendvédelmi területen, éppen ezért ilyen irányú módosításokat kezdeményezett az ellenzéki párt a 2012-es költségvetésben.


Feljelentést tett a Fidesz a Velencei-tó kapuja miatt

Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a fideszes L. Simon László a Velencei-tó kapuja elnevezésű, a tó keleti partszakaszán található szabadstrandon indult nagyberuházás ügyében, hűtlen kezelés gyanúja miatt.