Pintér "mindent megtesz" a rendőrökért

A Belügyminisztérium vezetése mindent megtesz a hivatásos állomány érdekeinek hatékony védelméért - így reagált a szaktárca a szocialisták szombati nyílt levelére: ebben az MSZP mások mellett a belügyminiszter fellépését kérte az ellen a honvédelmi bizottsági módosító javaslat ellen, amely megvonná a szolgálati járandóságot a meghatározott bűncselekményt elkövető hivatásos állomány tagjaitól.


Dömping: benyújtották az egészségügyi salátatörvényt is

Benyújtotta a parlamentnek szombaton Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az újabb egészségügyi "salátatörvényt", vagyis az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A tervezet egyik lényegi eleme, hogy májustól az egészségügyi régiót felváltja a térségi rendszer, a gyógyszerek támogatásánál pedig a "beteg-együttműködés" is számítani fog.



Kész az új szerzői jogi törvény is

A szerzői jogról, találmányok szabadalmi oltalmáról, a használati minták oltalmáról, a mikroelektronikai félvezető termékek topográfiájának oltalmáról, valamint a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról, illetve a formatervezési minták oltalmáról szóló törvényeket módosítja a szellemi tulajdonra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés.



Ha jön a szmog, egymillió autót is kitilthatnak a forgalomból

Azt már tudják a budapestiek, mi az a szmogriadó, ám a fokozatokkal még nincs mindenki tisztában, olykor maguk a hatóságok sem – ez a tapasztalata a napokban elrendelt riadóknak. Jelenleg kissé tisztább a főváros levegője, de a jövő hét közepére várhatóan ismét elül a szél.


Benyújtották a gazdák kártérítéséről szóló törvényt

Törvényjavaslatot nyújtott be kormány szombaton, amelynek célja a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti események miatti kockázatok hatásának enyhítésében való kockázatközösség kialakítása, a mezőgazdasági termelők öngondoskodásán alapuló felelősségének megerősítése - áll az Országgyűlés honlapján közzétett javaslatban.


Csökkenne az ügyintézési határidő

Az ügyintézés gyorsításának szándékára hivatkozva a kormány számos ponton módosítaná a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvényt. A parlamentnek szombaton benyújtott javaslat alapján 2014 januárjától harmincról 21 napra csökkenne az általános ügyintézési határidő.



Kövér: mindig gazdasági katasztrófa lett abból, ha az IMF diktált

Kövér László szerint a jelenlegi kormányzati ciklus, vagyis a 2010 tavaszán elkezdődött négy év az egyetlen, az utolsó esélye Magyarországnak. A parlament és a Fidesz választmányi elnöke ezt a Fidelitas országos választmányának tisztújító ülésén mondta szombaton Budapesten. Úgy fogalmazott: "a mi kudarcunk nem tud politikai ellenfeleink sikere lenni. A mi kudarcunk az egész nemzet kudarca is egyben", vagyis a felelősség óriási és egyetemleges.


Budakalászon is választanak holnap

Önkormányzati képviselőt választanak Budakalász 3. számú egyéni választókerületében vasárnap, miután a Budakalászi Nemzeti Fórum színeiben a testületbe jutott Novotny László augusztusban lemondott tisztségéről - közölte a város jegyzője szombaton.


Zavarja a lakókat a kecskeméti útfelújítás (Galéria)

Megkezdődtek Kecskeméten a Rákóczi út - Vasútkert felújításának építési munkálatai. A mintegy másfél milliárd forintos uniós forrásból megvalósuló munkálatok során megújul az út teljes burkolata, részben lecserélik a kiöregedett fasort, szökőkutakat, térbútorokat helyeznek az új sétányon. A teljes átépítés 2012 végére fejeződik be.


Index: műsorokat vesznek el Juszt Lászlótól az ATV-n

Az Index információi szerint hamarosan megszűnik A TV ügyvédje című műsor az ATV-n, a szintén Juszt László vezette Pénz/Ügyek című műsort pedig másra bízzák. Jusztot ugyanakkor nem küldték el a csatornától.


Az állam támogatná a civil szervezeteket az új törvény szerint

Benyújtja az egyesülési jogról, a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényjavaslatot a kormány nevében a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szombaton az Országgyűlésnek - közölte Latorcai Csaba, a tárca nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.


Kecskemét - Rákóczi út felújítása

A mintegy másfél milliárd forintos uniós forrásból megvalósuló munkálatok során megújul az út teljes burkolata, részben lecserélik a kiöregedett fasort, szökőkutakat, térbútorokat helyeznek az új sétányon. A teljes átépítés 2012 végére fejeződik be.



Kirúgások a közmédiánál: nem perelhet, aki segélyt kap

Nettó 150 ezer forint körül lesz az a legmagasabb egyszeri segély, amelyet a közmédiából nyáron kirúgott, szociálisan leginkább rászoruló dolgozók kapnak – tudta meg a hvg.hu. Az viszont még kérdéses, kapnak-e majd segélyt azok, akiket mostanában bocsátanak el. Úgy tudjuk, hogy akik elfogadják az egyszeri támogatást, nem perelhetik a munkáltatót.


Kétszázmilliót ért a szabolcsi droglaborban talált kábítószer

A becslések szerint kétszázmillió forint a piaci értéke annak a kábítószernek, amelyre még szerdán bukkantak a rendőrök egy Nyíregyháza melletti tanyán. A nyomozás eredményeiről szombaton számoltak be a rendőrség és a katasztrófavédelem illetékesei Nyíregyházán.


Esküdtszék fog dönteni Tóásó Elődről

Az illetékes bolíviai bíróság befejezte az úgynevezett terrorista összeesküvési ügy első, vádemelési szakaszát, és esküdtszék elé utalta a 39 gyanúsítottat, köztük a magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt.


Szmog: több városban még mindig veszélyes a levegő

Az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) szerint több településen javult a levegő minősége. A szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt jelenleg öt településen számít veszélyesnek, tizenegy településen egészségtelennek a levegő.