Hoffmann Rózsa: a pedagógusok jól fogadják a változásokat

Hoffmann Rózsa szerint a pedagógusok jól fogadják a változásokat, megértik ennek szükségességét; a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára a köznevelési törvény tervezetét ismertető országjáró körútjának eddigi tapasztalatait osztotta meg újságírókkal szombaton Kaposváron.


Sólyom: hihetetlen dilettantizmus az alkotmány asztala

Nem az alkotmány az új, hanem az alkotmányos hozzáállás, amellyel csökkentették az alkotmány tekintélyét - mondta Sólyom László volt köztársasági elnök a Történelemtanárok Egyletének országos konferenciáján szombaton Budapesten.


Orbán: a küldetésben nincs alku

A történelem nagy alkotásait örök béke lengi körül, ahogy Makovecz Imre műveiből is a kiengesztelődés árad - méltatta a Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett építészt Orbán Viktor miniszterelnök. Makovecz Imrét szombaton a budapesti Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra; a nemzetközi hírű alkotót életének 76. évében, szeptember 27-én érte a halál.



Rendőrkarambol Budapesten

Egy rendőrautó karambolozott egy másik személygépkocsival szombaton kora délután Budapesten, a Kőérberki és az Egér út kereszteződésében - mondta a BRFK sajtóügyeletese az MTI-nek.


Jelentős késéssel közlekednek a vonatok

Átlagosan 50-60 perccel hosszabb menetidőre számíthatnak az utasok a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes vasútvonalon szombaton délutáni órákban, mert meghibásodott a biztosítóberendezés Tárnok és Martonvásár állomások között - közölte a Mávinform az MTI-vel.




Elfogták az IKEA-robbantókat Lengyelországban

A lengyel rendőrség őrizetbe vett két 39 éves lengyel férfit, akiket megalapozottan gyanúsít azzal, hogy idén május vége és szeptember eleje között több európai ország IKEA-áruházaiban zsarolás céljából kisebb robbantásos merényleteket hajtottak végre.



Schmitt Pál: megszoktuk a megszorításokat

A visegrádi együttműködés országait kevésbé érintette a gazdasági válság, mint több nagy nyugat-európai államot, mert a közép-kelet-európai térségben élők hozzászoktak a takarékossághoz - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök szombaton Visegrádon a V4-országok - Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - államfői tanácskozásának szünetében.


Indul a nemzeti regiszter

Még novemberben összehívják a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) soron következő plenáris ülését - jelentette be a nemzetpolitikai helyettes államtitkár a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) nyolcadik kongresszusán szombaton a Parlamentben. Hamarosan elindul a nemzeti regiszter és diaszpóratanácsot is létrehoznak.



Újra jár a 3-as metró

Újra a vonal teljes hosszában járnak a 3-as metró szerelvényei a fővárosban. Egy füstölő szerelvény miatt leállították a 3-as metró vonalán a közlekedést a fővárosi Deák tér és a Lehel tér között szombat délelőtt.



Kigyulladt az IC Füzesabonynál

Leállt a Füzesabonyon átvezető forgalom szombat reggel a Miskolc-Budapest vasúti fővonalon, miután a füzesabonyi pályaudvaron kigyulladt egy InterCity-szerelvény étkezőkocsija, és a tűzoltók áramtalanították az állomást; személyi sérülés nem történt - tájékoztatta az MTI-t a katasztrófavédelem.



Paczolay: a történeti alkotmány a múlté

A történeti alkotmányt nem lehet visszahozni, a jogfolytonosságot jelenleg a címer és a himnusz, mint szimbólumok őrzik - mondta Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság elnöke a Történelemtanárok Egyletének országos konferenciáján szombaton Budapesten.


Elkezdődött a V-4-csúcs

Megkezdődött Visegrádon a V4-országok - Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - államfőinek tanácskozása szombaton.