Volt MÁV-vezetők pere: Kovács és Lékai is tagad

Tagadta bűnösségét a MÁV két egykori vezetője a Fővárosi Bíróságon pénteken megkezdődött büntetőperben, amely azért indult, mert az ügyészség kétezer – részben futásképes, vagy kis javítással azzá tehető – tehervagon ócskavasként történő eladását milliárdos hűtlen kezelésnek minősítette.


Orbán: elharapózott a deviancia Európában

A miniszterelnök szerint elveszett a cselekvés tisztelete, éppen az, ami Európát és a Nyugatot nagy és győztes civilizációvá tette. Orbán Viktor a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Krisztusban van az igazság című, nyolcadik országos kongresszusán pénteken, Budapesten azt mondta, hogy vissza kell térni a cselekvés útjára, vissza kell állítani a munkát végző emberek megbecsülését.


Áder: "szószólót" kaphatnak a parlamentben a kisebbségek

Magyarország "komoly késésben van" a külföldön élők szavazati jogának szabályozásával más országokhoz képest – mondta Áder János európai parlamenti képviselő egy budapesti konferencián. A fideszes politikus beszélt arról is, hogy pártja javaslata szerint az itthoni kisebbségekre nem vonatkozna az ötszázalékos parlamenti küszöb, de ha mégsem tudnának mandátumot szerezni, lenne egy „szószólójuk” az Országgyűlésben.


MSZP: illúzió az önkormányzatok átszervezése

A szocialista párt somogyi elnöke szerint drámai és kaotikus az önkormányzatok helyzete. "Rengeteg a bizonytalanság, az önkormányzatoknál nagy az elkeseredés, nem tudják mi lesz a jövő" – mondta Kolber István pénteken újságíróknak Kaposváron.



Embercsempészt fogtak Battonyán

Román embercsempészt fogtak a rendőrök Battonyán. A férfi autójában négy palesztin határsértő volt – közölte a rendőrség pénteken.



Benzin folyt a várpalotai Grábler-tóba

Benzines szennyeződés került a várpalotai Grábler-tóba, amikor ismeretlen emberek tartályt tisztítottak a közeli benzinkútnál – közölte a katasztrófavédelem ügyeletese pénteken.


Per a volt egri polgármester ellen: meghallgatták a tanúkat

Jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével vádolja Eger volt szocialista polgármesterét, egyben a Egri Többcélú Kistérségi Társulás korábbi vezetőjét az ügyészség abban a perben, amely tanúk meghallgatásával folytatódott pénteken az Egri Városi Bíróságon.


MSZP: legyenek nyilvánosak az önkormányzati intézmények átadási papírjai

Hozzák nyilvánosságra annak a megállapodásnak a szövegét, amelyet a miniszterelnök a megyei önkormányzatok elnökeivel kötött az önkormányzati intézmények és az azokhoz kötődő önkormányzati vagyon átadásáról – szorgalmazta sajtótájékoztatóján pénteken Ipkovich György (MSZP) országgyűlési képviselő és Czeglédy Csaba, a szombathelyi önkormányzat szocialista frakciójának vezetője.




Ennél pocsékabb közhangulat csak 2009 tavaszán volt

Folytatódik a negatív tendencia az internetes közhangulat alakulásában – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. Az elmúlt hónapban újabb 3 pontot csökkent a hvg.hu NetHangulat index értéke, és az október végi 15 pont már 25 ponttal alacsonyabb a választások utáni értéknél. Csupán a netpolgárok 9 százaléka látja pozitívan a folyamatokat, 86 százalékuk ellenben úgy érzi, rossz irányba mennek a dolgok.



Egy ügy, aminek 42 gyanúsítottja van

A széleskörű nyomozás eredményeképp újabb gyanúsítottjai vannak - összesen már 42 ember - annak a korrupciós ügynek, aminek feltárásán 2010 eleje óta dolgoznak a rendőrség, a Központi Nyomozó Főügyészség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Biztonsági Főosztályának munkatársai.


Fenyegette a neki tartozókat a borsodi uzsorás

Két újabb uzsorást fogtak el a napokban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az encsi és a kazincbarcikai rendőrök. Egyiküket a bíróság pénteken előzetes letartóztatásba helyezte.




Jobbik: a kormány a mentők nélkül akarja megmenteni az egészségügyet?

A Jobbik szerint a kormány "megmagyarázhatatlan körülményeskedésének" és a közbeszerzések visszavonásának köszönhető, hogy a 2011-re ígért 315 új menőautó helyett mindössze 35 darab beszerzésére van egyáltalán aláírt szerződés - mondta pénteki sajtótájékoztatóján Gyenes Géza.