Közjáték Szegeden: a fideszesek újra szavaztak volna

Nem fogadta el a szegedi költségvetés módosítását a közgyűlés; a rendelettervezetet a Fidesz-KDNP frakcióból 11 képviselő támogatta a pénteki ülésen, a közgyűlés 14 tagja ellene szavazott, 3 fideszes képviselő, illetve az LMP-s delegált pedig tartózkodott.



Tétényi nem járul hozzá az esztergomi inkasszóhoz

Az esztergomi képviselő-testület pénteki ülésén a fideszes többség inkasszós jogot biztosított mindazoknak, akiknek az adósságrendezés értelmében szeptember 30-ig jogos követelésük van a várossal szemben. Tétényi Éva független polgármester azt mondta, nem járul hozzá az inkasszóhoz, mert a bankok követelése mellett nem képes bért fizetni a dolgozóknak.



Hamarosan eldől, megnyeri-e Hoffmann az "oktatási háborút"

A KDNP-s Hoffmann Rózsa nevével fémjelzett köznevelési törvény – immár közszemlére tett – koncepciója szellemiségében semmit nem változott a korábban kiszivárgott verzióhoz képest, noha időközben oktatási szakemberek, köztük fideszes politikusok is betámadták. A kodifikált verzió már készül, mindez azonban nem jelenti azt, hogy Hoffmann Rózsa megnyerte a "háborút".



Egyelőre nem lesz Tesco-sztrájk

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a kiskereskedelem területén átlagosan 6 százalékos béremelés valósuljon meg októbertől a következő egy évben - közölte Sáling József elnök a Tesconál folytatott pénteki bértárgyalás után.


Már nem csak a BKV-ügyben gyanúsítják Hagyót

Újabb büntetőeljárás indult Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes ellen. A politikust a BKV-ügy mellett a Főpolgármesteri Hivatal megbízási szerződései miatt is hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A gyanúsítottak között van Gyekiczki András, a Főpolgármesteri Iroda volt irodavezetője.





Távozik Navracsics kabinetfőnöke

Orbán Viktor felmentette posztjáról Lánczi Tamást, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkárát. Az erről szóló szűkszavú határozat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.



D-Day: "Mesterházyék magánemberként vettek részt"

A D-Daynek nevezett szakszervezeti demonstráción a politikusok magánemberként vettek részt, a megmozduláson pártjelvények nem voltak láthatók - közölte a D-Day Operatív Törzs a Jobbik kifogásaira reagálva pénteken.




"O.V dakota" - ma is demonstráltak

A Kossuth tér szomszédságában tartott társadalmi kerekasztal elnevezésű rendezvényen néhány százan vettek részt. A felszólalók az oktatáspolitika, az egészségügy, a szegénység, a nyugdíjrendszer és a munkanélküliség problémáiról beszéltek. A rendezvényen több ellenzéki politikus is feltűnt.




Orbán az EU bővítése mellett kampányol

Az Európai Unió bővítése, a keleti partnerségben közreműködő országoknak nyújtandó európai perspektíva nem veszély, hanem a megoldás része – hangsúlyozta Orbán Viktor pénteken Varsóban, az Európai Unió keleti partnerségi csúcsértekezletét záró sajtóértekezleten.