"A három szoba, három gyermek, négy kerék orbáni álom odalett"
Az MSZP a szerzett jogok elvétele elleni tiltakozást tartja a szakszervezeti demonstráció egyik legfontosabb üzenetének.
Az MSZP a szerzett jogok elvétele elleni tiltakozást tartja a szakszervezeti demonstráció egyik legfontosabb üzenetének.
MTI
Frontálisan ütközött két személyautó Nógrád megyében, Nézsa és Alsópetény között, a balesetben egy ember súlyos sérülést szenvedett - közölte a rendőrség szombat délelőtt.
MTI
A pécsi vízszolgáltató, a Tettye Forrásház Zrt. egy elszámolási vita miatt szombat reggel ismét megkísérli a vízellátás korlátozását a baranyai Szalántán, miután előző nap nem járt sikerrel; a társaság nyolc-tíz embere rendőrökkel érkezett a településre - közölte Szalánta polgármestere.
MTI
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén a postai forgalomban már 100 millió forintot meghaladó piaci értékben talált kábítószert.
MTI
Egy ember meghalt, amikor kamionnal ütközött egy kisteherautó az M5-ös autópálya Kecskemét irányába tartó oldalán, a 30-as kilométernél – közölte a rendőrség szombat délelőtt.
MTI
Közel 10 millió forintba került a Fidesz-frakciónak a hajdúszoboszlói kihelyezett ülés - számolt be a Blikk.
hvg.hu
Az országvédelmi akcióterv intézkedései megfelelnek a magyar jogrendnek - írta az Országgyűlés honlapjára felkerült, képviselői kérdésre adott válaszában Navracsics Tibor; a közigazgatási és igazságügyi miniszter megítélése szerint ezzel az eredménnyel járnak majd az uniós egyeztetések is.
MTI
Mesterházy Attila szerint a nyugdíjas társadalom számára semmi biztatót nem mondanak a jövő évi költségvetés számai.
MTI
Éles viták után 1,4 milliárd forint hitel felvételéről döntött Jászberény képviselő-testülete, hogy ebből finanszírozza a város idei, 860 millió forintos forráshiányát, illetve a jövő évre tervezett fejlesztések költségeinek önkormányzati részét - írta szombati számában az Új Néplap.
MTI
A Bors azt írja: a csepeli eperföldön elásott családról kiderült, hogy bár Pesten tényleg nem volt hol lakniuk, több ingatlanjuk is volt az országban, és pénznek sem voltak híján.
hvg.hu
A Bors úgy tudja, a TV2-nél tervezett megszorítások a csatorna egyik arcát, Liptai Claudiát is komolyan érintik. A lap szerint a műsorvezető fizetése a töredékére csökkent.
hvg.hu
A Nyírő Gyula kórházban kezelték az első fokon hat év börtönbüntetésre ítélt Damu Roland 16 éves fiát, miután súlyos pánikrohamot kapott - számolt be a Blikk. A fiú pénteken hazamehetett a pszichiátriáról, de még nem lehet tudni, mikor épül fel teljesen.
hvg.hu
A 2012-es adócsomag kapcsán a fő irányt kijelölte a politika.Csakhogy a senki nem számolt a családi kedvezménnyel, pedig a változások jócskán érintik. Ez mennyiben írja felül a terveket?
hvg.hu
Ha az ország vezetése nem kezeli megfelelően a bedőlt devizahitelesek ügyét és a gazdasági válság továbbgyűrűzik, jelentősen nőhet a fedél nélkülivé váló nincstelenek száma - mondta Vecsei Miklós a szombati Magyar Nemzetnek adott interjúban.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Tart a kormány a szervezett szurkolói csoportoktól, ezért igyekszik úgy „elbánni” velük, mint a Magyar Gárdával is – hangzott el egy konferencián Debrecenben. A résztvevők szerint a sporthuliganizmus elleni törvény sok helyen nem jól definiált fogalmakkal él, ami gondot okozhat. A Magyar Labdarúgó Szövetség illetékese azt mondta, külföldi példákat követtek.
Bakos Dalma
Mától 534 gyógyszerért kevesebbet, 1686 készítményért viszont többet kell fizetni a patikákban, de minden hatóanyag esetében van olyan gyógyszer, amely az eddigiekkel megegyező, vagy annál kedvezőbb térítési díjért lesz elérhető.
MTI
Megkezdődött a népszámlálás, mától október 16-ig interneten is kitölthetőek a lakás- és személyi kérdőívek, és számlálóbiztosok is járják az országot.
MTI
Két ember vesztette életét, miután kigyulladt egy ház Kiszomboron. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják.
MTI
Egész hétvégén kellemes, napos, száraz, meleg időre számíthatunk, ezért bátran szervezzünk kinti programokat, szüretelést, kirándulást. A markáns hidegfront szerdán töri meg a nyárias időjárást.
hvg.hu
Elmeorvosok vizsgálják a fiút, aki agyonverte, feldarabolta majd befűszerezte a bátyját tavaly Nagymányokon - tudta meg a TV2 Tények. A fiatalember most a bíróságon mindent bevallott, az anyja pedig a TV2-nek azt mondta, hogy a fia drogozott, és szerinte kábítószer hatása alatt volt, amikor ilyen brutálisan végzett a testvérével.
hvg.hu