Transindex: a TV2 és a HírTV román kábeltévés társaságokkal pereskedik

A Hír TV és a TV2 beperelte azokat a romániai kábeltelevíziós társaságokat, amelyeknek a szolgáltatói csomagjában szerepel a két magyarországi tévécsatorna - adta hírül szerdán a Transindex című romániai magyar hírportál. A portál saját értesüléseire hivatkozva közölte az információt.


Tehetetlen múlt Csillebércen

Több mint két évtized és bonyolult bírósági procedúra kellett ahhoz, hogy kiderüljön, a baloldali ifjúsági mozgalom legendás fellegvára, a csillebérci úttörőtábor jogszerűtlenül került a Magyar Úttörőszövetség (MÚSZ) birtokába.


Tatárszentgyörgy: beszélt a mentőtiszt

A két és fél évvel ezelőtti tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság bizonyítási eljárásával folytatódott szerdán a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat büntetőügyének tárgyalása a Pest Megyei Bíróságon. A tárgyalási nap második felében egy mentőtisztet és azt a helyi férfit hallgatta meg a bíróság, aki állítása szerint lőszerhüvelyeket talált a rendőrségi helyszínelés közben.


"Ez a zsidó jegyiroda!?" - folytatódott a Budaházy-per

A Broadway jegyiroda tanúként meghallgatott dolgozói szerint összefüggés volt a munkahelyük elleni Molotov-koktélos támadás és az irodát fenyegető, "lezsidózó" ismeretlenek telefonjai között - derült ki a terrorcselekmények vádjával folyó Budaházy-per szerdai tárgyalásán a Fővárosi Bíróságon.


1,3 milliárdot kap az NKA a független színházak támogatására

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) költségvetéséből 1,346 milliárd forintot csoportosítanak át a Nemzeti Kulturális Alaphoz (NKA). Az összeg több kulturális program, illetve tematikus pályázat pénzügyi fedezetét biztosítja - tájékoztatott a kultúráért is felelős tárca szerdán.




Minden társasházba kerülne szelektív kuka

Egész Budapesten úgynevezett házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszert alakítana ki a főváros. Az erről szóló uniós projekt benyújtásáról szerdán 27 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett döntött a Fővárosi Közgyűlés.



Még legalább tíz évig bulizhatunk a Pecsában

A Petőfi Csarnok éttermét jelenleg is működtető Cortina Service Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Szolgáltató Kft. lesz a kulturális központ új bérlője - erről szerdai ülésén döntött a Fővárosi Közgyűlés. A képviselők 23 igen vokssal, 1 tartózkodás mellett, 6 nem szavazat ellenében fogadták el az előterjesztést. A nemmel szavazó szocialista képviselők a bérleti díj összegét kifogásolták, a havi 1,6 millió forint plusz áfa összeget túl alacsonynak tartották.








Az MSZP 2014-re váltópárt akar lenni

Amíg 2010 a választási vereséget követő stabilizáció éve volt az MSZP-ben, 2011 az építkezésé és a belső ügyek rendezéséé kell legyen, 2012 a programalkotásé, 2013 pedig a kormánnyal szembeni alternatívaállítás és a szövetségkötés esztendeje lesz az MSZP elnöke szerint.


Díjat adott a Corvinus Demján Sándornak

A hallgatók anyagi körülményeinek javításában való magas szintű részvételéért a Budapesti Corvinus Egyetem szenátusa Demján Sándor üzletembernek, az egyetem díszpolgárának Maecenas Universitatis Corvinianae díjat adományozott. Az elismerést Mészáros Tamás rektor az egyetem ünnepi szenátusi ülésén adta át szerdán.


Tízezreket várnak a Kossuth térre - a PDSZ is ott lesz

A pedagógus-szakszervezetek egyetértenek abban, hogy elég volt a megszorításokat szorgalmazó törvényhozásból, ezért a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) is csatlakozott a szombaton Budapesten tartandó demonstrációhoz, amelyen mintegy hetven érdekvédelmi szervezet vesz részt - jelentette be Mendrey László, a PDSZ elnöke szerdán sajtótájékoztatón.