A nap képe: tengernyi bicikli a Hősök terén
A Hősök terén csütörtökön este nyolc óra után bicikliemeléssel ért véget az idei második Critical Mass kerékpáros felvonulás.
A Hősök terén csütörtökön este nyolc óra után bicikliemeléssel ért véget az idei második Critical Mass kerékpáros felvonulás.
unknown
unknown
A Budapesti Hajléktalanügyi Konzorcium létrehozásáról állapodott meg a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Menhely Alapítvány csütörtökön Budapesten. Ebben a konzorciumban akarják összefogni az ellátókat, amelyeknek a munkáját összehangolják.
MTI
Gyenesei István nem kíván távozni a Somogy megyei közgyűlésből, azt mondja, nem tud semmiféle botrányról, csak alaptalan vádaskodásról. Gyenesei a közelmúltban beadványt juttatott el a területi választási bizottsághoz, amelyben tudatta, Ormai István, akit a Gyenesei vezette egyesület színeiben választottak meg, lemondott közgyűlési mandátumáról. Ormai szerint viszont az ezt bizonyító irat hamis.
MTI
A rendőrség szerint kevesebb mint egy év alatt 29 uzsorabűncselekménnyel gyanúsítható férfit és nőt fogtak el Ózdon és térségében.
MTI
Az úgynevezett Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek épületébe helyezi át szolgáltatását a Magyar Posta 142 kistelepülésen. Erről állapodott meg a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Posta.
MTI
Havas Szófia, az MSZP egészségpolitikusa szerint elgondolkoztató, hogy éppen azon a napon tett ellene feljelentést Budai Gyula, amikor ő is feljelentéssel élt az elszámoltatási kormánybiztos ellen a bíróságon korábbi támadásai és kijelentései miatt.
MTI
Több hónapos csúszás a történelmi emlékhely kivitelezésében.
unknown
Közvetlen közelről, néhány centiméterről a fejre célzott pisztolylövésekkel végezte ki áldozatait a csepeli kettős gyilkosság elkövetője - derült ki a Fővárosi Bíróságon csütörtökön. A szakértők elmondták, hogy a fejlövéseken túl az egyik áldozatot mellbe is lőtte az elkövető. Egyiküknek sem volt esélye a túlélésre, még védekezésre utaló nyomok sem maradtak.
MTI
Kormányügyeleti rendszer létrehozásáról döntött a kabinet a kormányzati intézkedést igénylő rendkívüli eseményekről való tájékoztatás, illetve ezen eseményekről készült jelentések gyűjtése, értékelése és továbbítása érdekében.
MTI
Nem ment csődbe a debreceni Perényi1 Zenei Klub, amely egyébként nem diszkó, és az sem igaz, hogy jó nevű zenekarok nem hajlandóak ott fellépni – egyebek mellett ez olvasható abban a közleményben, amelynek közzétételét a romagyilkosságok koronatanúja kérte az MTI-től. Fehérné Nyalka Éva ebben a távirati iroda augusztus 14-i tudósításával kapcsolatban fogalmazta meg kifogásait.
hvg.hu
A budai Feneketlen tó környéke megtelt biciklisekkel a mai Critical Mass kerékpáros felvonulás indulásánál, amelyet most nem biztosít a rendőrség, sőt, a résztvevők azt az információt kapták, hogy a jelen lévő rendőrök meg is büntethetik a vonulókat, ha megsértik a közlekedési szabályokat vagy hiányzik egy-egy előírt kiegészítő a kerékpárjukról.
MTI
MTI
hvg.hu
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a diákot, aki egy XI. kerületi iskola második emeletéről zuhant le csütörtökön - értesült a HavariaPress.
hvg.hu
hvg.hu
HavariaPress
A rendőrség két huszonéves férfi előállított, mert megalapozottan gyanúsíthatók a IX. kerületi Kén utcai lakóház két tartóoszlopának ellopásával, ami nagyban hozzájárulhatott a födém leszakadásához - közölte a BRFK szóvivője csütörtök délután.
MTI
Négyféle különböző számsor, négyféle ütemterv kering a felsőoktatási vezetők között arról, hogy milyen felvételi keretszámokkal tervezhetnek a következő években az intézmények. A kiszivárgott tervek csak a szereplők kedélyét borzolják, miközben hivatalos változat még jó darabig nem lesz.
hvg.hu
Az egész országra kiterjedő fokozott idegenrendészeti és migrációs ellenőrzést rendelt az országos rendőrfőkapitány a migrációval kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítására, az akció pénteken nulla órától október 31-én éjfélig tart – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.
MTI
Nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás gyanúja miatt feljelentette az elszámoltatási kormánybiztos Havas Szófiát, az MSZP egészségpolitikusát a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
MTI
Elfogták a gázpisztollyal fenyegetőző férfit a Zala megyei Csesztregen – közölte a rendőrség.
MTI
A laboratóriumi eredmények alapján ismét fogyasztható a vezetékes ivóvíz a Békés megyei Hunyán, de a zárt rendszer hiánya miatt a hatóságok azt javasolják, hogy fogyasztás előtt mindenki forralja fel a vezetékes vizet.
MTI
Húsz-harminc percre csökkentek a késések a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalon, amelyen kisiklott egy tehervonat Szolnok és Abony között csütörtök hajnalban.
MTI