Demszky Gábor és Vágó István is kiáll Gyurcsány mellett
Közéleti személyiségek tiltakoznak Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése ellen. Kedd esti közleményük szerint koncepciós eljárást indítanak a volt miniszterelnök ellen.
Közéleti személyiségek tiltakoznak Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztése ellen. Kedd esti közleményük szerint koncepciós eljárást indítanak a volt miniszterelnök ellen.
MTI
Négy hónapja vödrökben gyűjtött vízben fürdenek és mosnak három Baranya megyei faluban, mert akadozik a vezetékes vízellátás. Naponta több órán keresztül nem folyik semmi a csapokból.
RTL Hírek
Orbán Viktor parlamenti vizsgálóbizottság felállítását javasolja, hogy feltárják, kit terhel a felelősség a devizahitelesek eladósodásáért. Erről a kormányfő a Hír Tv Rájátszás című műsorában beszélt. A kormányfő szerint időbeli korlátot kell felállítani a hitelesek számára a végtörlesztés igénybe vételére.
hvg.hu
Órákon át tartotta fogva volt barátnőjét egy budapesti férfi – közölte az RTL Klub.
MTI
Osztrák területen fogtak el egy szerb embercsempészt és négy török migránst kedd délután a magyar rendőrök – tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
MTI
Ujjlenyomat alapján sikerült azonosítania a Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI) azt a férfit, akit a csepeli gyilkosságsorozat egyik elkövetőjének vélnek – közölte Bartha László, az NNI szóvivője.
MTI
Kezdődik a balatoni süllőszezon szeptember közepén, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. fokozott ellenőrzésekre készül. Ezzel kapcsolatban együttműködnek a vízirendészettel és a Balatoni Vízi Polgárőr Szövetség társadalmi halőreivel.
MTI
Megjelent az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) honlapján kedden a rezidensek kibővített ösztöndíjprogramjának pályázati kiírása, amely szerint több feltétel módosult, de a szakorvosképzés idejére ígért havi nettó százezer forintos támogatás változatlan – közölte az egészségügyi államtitkárság.
MTI
Kertész Ákos helyreigazította a viták kereszttüzébe került nyílt levelének azt az állítását, mely szerint "a magyar genetikusan alattvaló" volna. Helyreigazítását a következő módon fogalmazta meg: "helyesen ilyen mondat nincs". A helyreigazítást a Klubrádió honlapján megjelentek szerint az író az Amerikai Népszavának címezte, de – mint írták – az a Klubrádió szerkesztőségébe is "eljutott".
MTI
Gyurcsány Ferenc érdeke is az, hogy független bíróság tisztázza őt a Sukoró-ügyben – egyebek mellett ezzel indokolta Szili Katalin volt MSZP-s képviselő az Indexnek azt, miért szavazta meg hétfőn ő is Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztését.
Index
Jelentős fordulat állhat be a pártok versenyében az őszi parlamenti ülésszak alatt – mondta Török Gábor politikai elemző az InfoRádió műsorában. Szerinte kiszámíthatatlan, hogyan fognak reagálni a választópolgárok a kormány bejelentéseire.
hvg.hu
A rendőrség szerint szórakozásra kellett annak a négy fiatalnak a pénz, akik kiraboltak egy idős nőt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon. A tetteseket előzetes letartóztatásba helyezték.
MTI
Az Alkotmánybíróság elnöke szerint az általa vezetett testületen és a bíróságokon múlik majd az új alaptörvény értelmezése. Paczolay Péter erről egy, az új alaptörvényt elemző könyv keddi budapesti bemutatóján beszélt.
MTI
Az MSZP-frakció jó helyen keresgél, amikor bennfentes tőzsdei spekulációt sejt a 180 forintos árfolyamon történő hitelkiváltás mögött - olvasható az Örülünk, Vincent blogon.
hvg.hu
A Duna tévén zenés show-műsorral jelentkező Mága Zoltán is szerepel a Műsorszolgáltató és Támogató Alap (MTVA) imázsfilmjében. Ő lesz a Duna Televízió egyik „arca” – értesült a hvg.hu. Információinkat a hegedűvirtuóz ügynökségénél is megerősítették, úgy tudjuk ugyanakkor, hogy Mága szerepvállalása sokakban értetlenséget okozott a televíziónál.
hvg.hu
A Tisza alacsony vízállása miatt nem lehet átkelni a Lónya és Tiszamogyorós közötti pontonhídon – közölte a rendőrség kedden.
MTI
Két motoros került kórházba kedden a főváros két különböző pontján történt balesetek után – közölte Sagyibó Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
MTI
A romák elleni támadássorozat vádlottjai náci nézeteket vallottak, testükön erre utaló jelképeket, köztük horogkeresztet viselnek – ismertette a bíró a vádlottak egykori munkáltatójának nyomozati vallomását, amelyet a tanú a keddi tárgyaláson fenntartott.
MTI
Az önkormányzati ingatlanpanamákra vonatkozó vádpont kapcsán a Hunvald György volt erzsébetvárosi szocialista polgármester és társai elleni büntetőperben a vád tanúja a helyi SZDSZ és Fidesz közötti szóbeli háttér-megállapodásról beszélt a Fővárosi Bíróságon kedden.
MTI
A Győri Ítélőtábla jogerősen három év börtönre és 2,7 millió forintos vagyonelkobzásra ítélt egy szeghalmi férfit, aki 2004-ben a dorogi ipari park egyik nagyvállalatának végzett munkaerő-közvetítést, és elmulasztott bevallani 600 millió forint bevételt.
MTI