Eddig 93 tűzoltóság kapta meg az elmaradt túlórapénzt
Több mint hatmilliárd forint túlórapénzt már átutaltak a tűzoltóságoknak – közölte a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden.
Több mint hatmilliárd forint túlórapénzt már átutaltak a tűzoltóságoknak – közölte a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság kedden.
MTI
Újra kigyulladt az erdő Budajenő és Telki között kedden délután. Az első hírek szerint ismét az aljnövényzet kapott lángra.
hvg.hu
Az LMP nyílt levélben kérte szavai pontosítására a miniszterelnököt, mert értetlenül áll Orbán Viktor azon hétfői kijelentése előtt, hogy "a külföldi tulajdonú bankok mögött ott állnak az anyabankjaik, az OTP és az FHB mögött pedig ott áll a magyar állam", ha pénzügyi nehézségekkel néznének szembe a devizahitel-végtörlesztési javaslat nyomán.
MTI
A tatabányai önkormányzat megkezdi a tulajdonában lévő csaknem 2200 bérlakás ellenőrzését, hogy kiszűrhessék azokat, akik a lakásokat nem rendeltetésszerűen használják – közölte a város szociális területért felelős alpolgármestere.
MTI
Míg az uzsora-bűncselekmények esetében az üzletszerűség jelenleg alapesetnek minősül, addig a jövőben minősített eset lesz, és így egy uzsorázás is bűncselekménynek számít majd – ismertette a miniszterelnök szóvivője a Büntető törvénykönyv tervezett szigorítását, amelynek tervezete két héten belül kerülhet a kabinet elé.
MTI
A kormány még nem foglalkozott Kertész Ákos Kossuth-díjának sorsával, de – mint azt a miniszterelnök szóvivője közölte – remélik, hogy az író bocsánatot kér.
MTI
Két héten belül a kormány elé kerül az a koncepció, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium készített az online szerencsejátékok megadóztatásáról – közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden újságírók előtt.
MTI
A kormány gyöngyöspatai „programja” szimpla kirakatpolitika. Semmi köze a valósághoz és nem szolgálja a tartós munkanélküliek érdekét.
unknown
Még tart a közveszélyokozás vétségének gyanújával indított nyomozás a felsőzsolcai árvízkárok ügyében – közölte a rendőrség. Az ügyben felsőzsolcaiak tettek feljelentést, mert szerintük az illetékesek nem, vagy csak késve tettek intézkedéseket az árvíz megelőzésére.
MTI
"Ostoba és gonosz" volt a magyar reakció a szlovák nyelvtörvényre Knut Vollbaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa szerint – derül ki egy, a WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai jelentésből.
hvg.hu
Összesen 29 ember, köztük a jelenlegi polgármester ellen emelt vádat az ügyészség azzal kapcsolatban, hogy januárban a Zala megyei Bödeházán tartott időközi polgármester-választás előtt tömegesen jelentkeztek be a kisközségbe olyanok, akik nem ott éltek.
MTI
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternek kell kidolgoznia a víz-, a szemét- és a csatornadíj hatósági árkörbe vonásáról szóló jogszabályt; az árképzés új rendszerével november 30-ig kell elkészülnie a tárcavezetőnek.
MTI
Vádat emelt a Gyulai Városi Ügyészség két tótkomlósi uzsorás ellen, akik esetenként csaknem 150 százalékos kamatra adtak kölcsönt - közölte a Békés Megyei Főügyészség sajtószóvivője kedden.
MTI
Pénzügyileg tartható megoldást hoz a devizahiteleseket segítő kormányzati javaslat - mondta Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő. A javaslat jövő héten a parlament elé kerül.
MTI
Március 20-áig az egészségügyi intézmények egyszerűsített eljárásban többletkapacitásokra pályázhattak, amit a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma (Nefmi) és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) közösen írt ki. A pályázaton 660 milliót osztottak szét negyven kórház között. Szerződést is kötöttek, igaz, a pénzt még nem kapták meg. Most úgy tűnik, nem is fogják.
Dreissiger Ágnes
Hosszú kilométereken fémforgács borítja a Békéscsabát Makóval összekötő utat. Egy teherautó szórta szét a szállítmányát, több autó defektet kapott, az utat már takarítják.
HavariaPress
Szerves mérgező anyag kerülhetett Miskolcon a Szinva-patakba pénteken, ez okozhatta a tömeges halpusztulást - mondta Sallai Ferenc, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség kommunikációs vezetője kedden.
MTI
Vonat gázolt el egy idős embert Ópályinál kedden; a férfi mindkét lábát levágta a szerelvény - közölte a rendőrség.
MTI
Átvágott egy munkagép egy százmilliméteres gáznyomócsövet Dunakeszin nem sokkal dél előtt. A gázszivárgást a szakemberek megszüntették, senkit nem kellett kiköltöztetni.
MTI
Atom-, biológiai és vegyi felderítő-terepjáró gyártásába kezdett a Gamma Műszaki Zrt.. A bázisjármű első példánya a napokban készült el, de részletes műszaki adatokat nem közölnek róla, mivel azokat 2032-ig titkosították.
HavariaPress