Megpróbálta lefizetni a rendőröket egy bicskei autós

Vesztegetés miatt indított eljárást az ügyészség a férfi ellen, aki le akarta fizetni az őt igazoltató rendőröket kedden Bicskén. A sofőrt korábban eltiltották a járművezetéstől – értesült a HavariaPress.




Vasvillával, gereblyével támadtak a rendőrökre, több évet kaptak

Csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt összesen 8 év 10 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte jogerősen a Zala megyei Bíróság azt a négy vádlottat, akik rendőrökre fejszével, gereblyével, vasvillával támadtak – közölte a bíróság szerdán.




Csődbe ment egy árvízvédelmi cég, mert nem fizetett az állam

Tartozása miatt csődeljárást indított egy tiszaroffi székhelyű cég ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A Feút-Ferencz Útépítő Kft. önhibáján kívül ment tönkre, mert nem kapta meg a pénzt azért a munkájáért, amit 2010 nyarán a települést veszélyeztető súlyos ár- és belvízi helyzetben végzett – írta szerdai számában az Új Néplap.


Megakadt a hódmezővásárhelyi ökoraklapüzem építése

Félbeszakadt a hódmezővásárhelyi ökoraklapüzem építése, amelyhez 88 millió forint támogatást nyújt az unió. Még a fölöslegesnek ítélt épületek bontását és a megkezdett csatornázást sem fejezték be a helyszínen.




„Budapest lesz az ország legnagyobb faluja”

Lehet, hogy a Fidesz parlamenti frakcióját Hajdúszoboszlón meggyőzte a BÖSZ Budapest közigazgatását alaposan felforgató koncepciója, a Fővárosnál nem örvend népszerűségnek az új tervezet. A Fidesz a főpolgármesterhez hasonlóan hallgat, az ellenzék viszont egy emberként utálja a Fővárosi Önkormányzatot kiherélő tervezetet.





Néhány napig marad még a nyár

Nyáriasan meleg lesz szerdán is az ország nagy részén, de többfelé megélénkülhet a szél. Kiadós eső egyelőre nem várható.



Roma önellátás: új program indult Kaposváron

Nem volt maradéktalanul sikeres az a nemrég zárult program, amelynek keretében csibét, nyulat vagy malacot adtak egy-egy roma családnak, hogy azokat tovább tartsák, tenyésszék. A hibákból okulva Kaposváron most olyan elképzelést dolgoztak ki, amely sikeressé teheti az ilyen kezdeményezéseket - közölte az MR1-Kossuth Rádió.


Tömegverekedés tört ki Győrben

Tömegverekedéshez riasztották a rendőröket Győrben, az újvárosi Festő utcához kedden este nem sokkal nyolc óra után – írja a Kisalföld.


Zebrafoglalást szerveznek Pécsen

Zebrafoglalást szervez Pécsen jövő hétfőn négy órára a Pécsi Zöld Kör és a VeloSophie Egyesület, az esemény a Nagy Lajos király út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésében lesz – írja a bama.hu híroldal.


Nem tudni, lesz-e télen fűtés a Pest megyei iskolákban

Kikapcsolták a gázszolgáltatást több a Pest Megyei Önkormányzat által fenntartott oktatási és közművelődési intézményben, illetve lakásotthonban – tudta meg a hvg.hu. Az önkormányzat szerint komolyabb krízishelyzet is bekövetkezhet, ha nem kapnak azonnali és jelentős segítséget.