Már csak ezret kell aludni, és utazhatunk a 4-es metrón

Ha minden a tervek szerint alakul, kevesebb mint három év múlva már utasokat szállíthat a 4-es metró. Az óvatosság indokolt, mert a 4-es metró körül eddig alig alakult valami az elképzelések szerint. Az új vonalnak mindenesetre kétharmad része már elkészült, a Tétényi úti állomás például 80 százalékos. Az Alstom-szerződés módosításával a metrókocsik ügye sem hátráltatja a befejezést.


Csaló telefonálgat a PSZÁF nevében

Csaló telefonál a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete nevében – erre figyelmeztet a PSZÁF. A felügyelet munkatársának adja ki magát az illető, és azzal keres meg biztosítási szerződéssel rendelkező magánszemélyeket, hogy átvizsgálná irataikat.


Veszélyes járókákat és bébikompokat vontak ki a forgalomból

A laboratóriumi vizsgálat alapján a fogyasztóvédők kétféle veszélyes járókát és három fajta ugyancsak veszélyes bébikompot vontak ki a forgalomból az országos ellenőrzés tapasztalatai miatt - jelentette be Perger Mónika, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság stratégiai kabinetjének munkatársa szerdán.


A kóla is energiaital?

Az Országgyűlés “a népegészségügyileg nem hasznos élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítása és az egészséges táplálkozás előmozdítása” érdekében 2011. július 11-én elfogadta a népegészségügyi termékadóról szóló törvényt.


Őrizetbe vették a konyhakéses apagyilkost

Őrizetbe vette a rendőrség szerdán azt a fiatalembert, aki kedd délután egy konyhakéssel többször megszúrta édesapját nyírmadai lakásukban, egy vita során. A férfi a helyszínen életét vesztette - értesült a HavariaPress.



Modernizálják a győri buszközlekedést

Az Európai Unió 507 millió forintos támogatásával korszerűsítik a helyi buszközlekedést Győrött. A próbaüzem november 1-jén kezdődik - írta szerdai számában a Kisalföld.



Fejbe lőtte magát egy jutai nyugdíjas, de túlélte

Kis kaliberű fegyverrel próbált véget vetni életének egy idős férfi Jutában. A nyugdíjas fejbe lőtte magát, nem halt bele a kísérletbe, viszont maradandó sérüléseket szenvedett - írja a sonline.hu.


Ombudsman: vissza kell szorítani az éjszakai zajongást

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa szerint szigorúbb fellépésre van szükség a köztéri rendezvényekkel szemben, hogy visszaszorítsák a helyenként állandósult éjszakai zajongást. Fülöp Sándor szerint nem engedhető meg, hogy a közterületeken tartott rendezvények zaja sértse az egészséges környezethez való jogot.



Jogsértő volt a közmédiás taxitender

A Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap június 3-án kiírt taxitenderét. Az indoklás szerint nem lett volna szükség ebben az esetben gyorsított eljárásra, a kiírás egyes feltételei pedig aránytalanok és jogsértőek voltak.


Végzett magával a szegedi cserbenhagyásos gázoló

Öngyilkos lett kedd este Budapesten az a férfi, aki hétfő délután elgázolt egy lányt Szegeden, majd megállás nélkül továbbhajtott. A lányt súlyos sérülésekkel szállították kórházba - értesült a HavariaPress.




Újabb csapás: befagyasztják a közszféra béreit

Bérstopra és létszámcsökkentésre számíthatnak a közalkalmazottak – tudta meg a Népszabadság online kiadása. Újabb karcsúsításokra és költséglefaragásokra kötelezi a minisztériumokat, valamint háttérintézményeiket a nemzetgazdasági tárcának a 2012-es költségvetés tervezéséhez iránymutatásként kiadott körirata.



Sokan megmentenék a gyilkos pónilovat

Lelkiismereti okokra hivatkozva elaltatná gazdája azt a pónilovat, amelyik halálos sérülést okozott gondozójának. Sokan ezzel szemben magukhoz vennék az állatot - olvasható az MR1-Kossuth Rádió honlapján.


Nincs megegyezés az esztergomi költségvetés módosításáról

Tizenkilenc rendes és tizenegy rendkívüli napirendi pontot tárgyalt meg az esztergomi képviselő-testület szerda hajnalig elhúzódó ülésén. A személyi döntéseket zárt ajtók mögött, csaknem kilencórás vita után hozták meg. Az ülésen nem tudtak megállapodni a költségvetés módosításáról.