Pótolják a Velencei-tó vizét

Maximum 3,6 millió köbméter vizet eresztenek a pátkai tározóból a Velencei-tóba, a zsilipet hétfőn megnyitották, s megkezdték a várhatóan egy hónapig tartó vízpótlást - mondta a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója az MTI-nek hétfőn.


Vadai vizsgálatot kér Polttól, valaki államtitkot sértett

A legfőbb ügyésznél kezdeményezte az MSZP-s Vadai Ágnes annak kivizsgálását, történt-e államtitoksértés a kémügyben. A nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke úgy fogalmaz: a köztársaság történetének legsúlyosabb államellenes bűncselekményével kapcsolatos gyanúsításokkal összefüggésben olyan információk láttak napvilágot, amelyek indokolttá teszik, hogy Polt Péter vizsgálatot indítson az ügyben.


Román rendőrök álltak munkába Hajdúszoboszlón

Megkezdte az elmúlt években megszokottá vált bő egyhónapos szolgálatát Hajdúszoboszlón a romániai Bihar Megye Rendőr-főfelügyelőségének két munkatársa, akik szükség esetén a fürdővárosba érkező román turisták rendelkezésére állnak.


Vádemelés a császárskorpiók miatt

A HavariaPress értesülései szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai a napokban lezárták azt a nyomozást, amit egy kispesti férfivel szemben indítottak, mert engedély nélkül tartott természetvédelmi oltalom alatt álló, veszélyes skorpiókat, kígyókat és pókokat, egy lakótelepi ház tároló helyiségében. Az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.


Belefulladt a Sajóba egy 39 éves nő

Belefulladt a Sajóba egy nő a hétvégén, a 39 éves asszony a hetedik azok sorában, akik idén haltak meg valamilyen vízi balesetben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte a rendőrség.



Elkezdték kiválasztani a Fidesz-frakció képviselőit a következő ciklusra

Az Országgyűlés Fidesz-frakciójában megkezdték azon képviselők kiválasztását, akik búcsút mondhatnak a parlamentnek a ciklus végén. Az Origo cikke szerint egész nyáron tart majd a folyamat, amelyre a parlament létszámának csökkentése miatt van szükség. A kiválasztást Lázár János frakcióvezető irányítja, de azon Orbán Viktor is rajta tartja a szemét, és hozzá fordulhatnak az elégedetlenkedők is.


Páncélozott járműveket kapott a Magyar Honvédség

Páncélozott, többfunkciós járműveket adott át az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete hétfőn a Magyar Honvédségnek technikai arzenálja bővítésére; a tizennégy HMMWV típusú - közismert nevén Humvee - katonai járművet Hende Csaba honvédelmi miniszter vette át Eleni Tsakopoulos Kounalakistól a 86. Szolnok Helikopter Bázison.


Vona: győzött az igazság "a pintéri arrogancia" felett

A Jobbik Gyöngyöspatán legyőzte a Fideszt, ennek pedig országos folyamatokat kell elindítania – értékelte Vona Gábor Jobbik-elnök hétfőn azt, hogy a vasárnapi időközi polgármester-választást jelöltjük, Juhász Oszkár nyerte. Juhász Oszkár a sajtótájékoztatón azt mondta: a közbiztonság helyreállítása érdekében az érpataki, valamint a tiszavasvári modellt tartja követendőnek Gyöngyöspatán.


Felmentették Képíró Sándort

A Fővárosi Bíróság hétfőn nem jogerősen felmentette a háborús bűntett vádja alól Képíró Sándor volt csendőr századost.



Félremagyarázta a kormány a Velencei Bizottság jelentését

Saját elemzést készítettek magyar jogvédők a Velencei Bizottság nemrég kiadott jelentéséről a januártól hatályos alkotmánnyal kapcsolatban valamint az ahhoz kapcsolódó kormányzati reakciókról. Azért volt erre szükség, mert szerintük a dokumentumról nincs hiteles fordítás, és a kormánypártok képviselői félrevezető nyilatkozatokat tettek ebben az ügyben. Emiatt téves kép alakulhatott ki a közvéleményben – közölték hétfőn.


Kémügy: a poligráf visszatér

Az államtitokká minősített homályos kémügy lényege a kormánypárti sajtó szerint, hogy egy „orosz érdekeltségű cég” poligráfos vizsgálatokat végzett a szolgálatok megbízására. Mindezt a kiszivárogtatók leleplezése érdekében. A cég pedig továbbadta a profilokat az oroszoknak. Az első Orbán-kormány idején is volt ilyen, csak akkor a szereplők voltak mások.






Orbán után: szabadon

Csak az a berendezkedés konszolidálódhat ténylegesen, amely az egyébként egymással szemben álló politikai erők számára elfogadható, szavazóik is támogatni tudják, és nem osztja győztesekre és legyőzöttekre az állampolgárok közösségét – mondja Miklósi Zoltán filozófus.


Felborult egy riasztáshoz kivonuló tűzoltóautó

Megsérült a sofőrje annak a speciális tűzoltóautónak, amely vasárnap este borult föl, amikor egy tarlótűzhöz riasztották, Zákány határába. A felborult járművet daruval sikerült felállítani - értesült a HavariaPress.