Az új devecseri rendőrörsön 19-en szolgálnak

Átadták a rendőrőrs új épületét pénteken a tavaly októberi vörösiszapömlés által sújtott Devecserben. A katasztrófa idején az akkori rendőrőrs alagsorát elöntötte a vörösiszap, ezért az épületet később lebontották.



Előzetes letartóztatásba helyezték a tiszabői jegyzőt

A tiszabői polgármesteri hivatal vezetői beosztású alkalmazottját előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal való csalás gyanúja miatt - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Információk szerint az érintett U. László, Tiszabő jegyzője.



Elítéltek egy rendőrt csalás és vesztegetés miatt

Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla pénteken jogerősen annak a pécsi rendőrnek a büntetését, akit korábban két év letöltendő börtönbüntetéssel sújtottak, mert nem fizette vissza magánszemélyektől felvett kölcsöneit, egy újabb kölcsönért pedig kedvezőbb eljárást ígért egy bűnügy sértettjének.



Önkényes titkosítás az Alkotmányügyi Bizottság ülésén?

Az Országgyűlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottságának pénteki ülésén Balsai István, a bizottság fideszes elnöke nem ismerte fel Halasi Tibort, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkárát. De ez még nem minden.


Repülős Gizi ismét szabadlábon

Szabadlábra helyezték az évtizedekkel ezelőtt Repülős Giziként elhíresült, előző nap a közeli Hegykőről előállított tolvajt pénteken.


A Jobbik lemondatná Simor Andrást

A Jobbik arra szólítja fel Simor Andrást, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét, hogy mondjon le tisztségéről, az ellenzéki párt megítélése szerint ugyanis a jegybank tevékenysége "külföldi spekulációs érdekeket szolgál" és évente ezermilliárd forintos veszteséget okoz a nemzetgazdaságnak.



Újra benyújtotta népszavazási kérdéseit az LMP

Az LMP pénteken újra benyújtotta az Országos Választási Bizottságnak (OVB) a testület által korábban elutasított, de azóta újrafogalmazott népszavazási kérdéseit – jelentette be Schiffer Andrással közös budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely.


A lapkiadók egyesületével is megállapodott a Médiatanács

Az önszabályozó szakmai szervezetek közül harmadikként a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) is társszabályozási szerződést kötött a Médiatanáccsal. Az utóbbi napokban ez a harmadik ilyen tárgyú megállapodás; korábban a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesületével (MTE) és az Önszabályozó Reklám Testülettel (ÖRT) írt alá közigazgatási szerződést Szalai Annamária, a Médiatanács elnöke.



Felfüggesztett börtön a Nyírsuli Kht. korábbi vezetőjének

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte az első fokon eljáró Nyíregyházi Városi Bíróság a megismételt eljárásban a Nyírsuli Kht. korábbi ügyvezetőjét és két társát, akik a vád szerint 2003-ban és 2004-ben jogosulatlanul vettek fel több millió forintos költségtérítést; az ítélet nem jogerős - tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese, szóvivője pénteken.




MSZP: az ország még nem lélegezhet fel

Szanyi Tibor azt mondta: az MSZP szolidáris mindazokkal, akiket méltatlan körülmények között fosztanak meg munkájuktól, különösen a társadalom aljára szorult emberekkel.


A szárnyashangya-invázió után az árvaszúnyogok támadnak

Szombathelyen néhány nappal ezelőtt mindent elleptek a szárnyashangyák. Az általunk megkérdezett szakértő szerint ez teljesen normális folyamat, évente egyszer számítani kell a hangyák rajzására, ilyenkor pedig milliós nagyságrendben is megjelennek. Van, hogy látványosabb, máskor pedig észre sem vesszük.


Az FB visszautasítja a kémügy bíróját ért állításokat

A Fővárosi Bíróság (FB) visszautasítja a Magyar Nemzet pénteki számában olvasható, A kémbotrány bírája már lelepleződött című cikkében megjelenteket, amelyek szerint a volt titkosszolgálati vezetők ügyében a kényszerintézkedésekről döntő bíró pártatlansága és elfogulatlansága megkérdőjelezhető.


Lőttek a közfoglalkoztatásnak több megyében

Borsodban 21, Hevesben 10, Nógrádban 11 önkormányzat rövid idejű közfoglalkoztatásra beadott pályázatát utasította el az utóbbi pár hétben a munkaügyi központ. Ennek oka az volt, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a Belügyminisztériumhoz került a közfoglalkoztatás koordinálása és az átmeneti időszakban zajlott az átadás-átvétel folyamata.