Itthon

Biztonságos szórakozóhelyek: fűbe ment terv

Diszkók helyett minisztériumi íróasztalfiókok adnak teret annak a drogmegelőzési programnak, amelyet két éve a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) dolgozott ki. A több nyugat-európai országban hatékonyan működő programot Magyarországon nem tudják bevezetni; a tárca szerint erről a diszkók üzemeltetői tehetnek. Ön szerint elősegítené-e a drogproglémák megoldását a program?

Itthon

Greenpeace-akció Pakson

A Greepeace nemzetközi környezetvédő szervezet demonstrációt szervezett a Paksi Atomerőmű főbejáratánál tiltakozásul az üzem élettartamának várható meghosszabbítása ellen.

Itthon

Heti 38 órás munkaidőt javasolnak a szakszervezetek

A heti munkaidőt 38 órára kívánja csökkenteni a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ). A szövetség bízik abban, hogy a kormány még idén ősszel a parlament elé terjeszti a Munka Törvénykönyvének módosítását.

Itthon

Vádemelési javaslat az Országimázs Központ ügyében

Vádemelési javaslattal zárta a rendőrség az Országimázs Központ gazdálkodásának ügyében folytatott nyomozását. A gyanúsítottak között van a Happy End Kft. ügyvezetője és a MERT 2000 Rt vezérigazgatója is.

Itthon

A legtöbbet a mobiltelefonosok költik

Csak minden tizennegyedik magyar háztartásban van internet-hozzáférés, derül ki a Szonda Ipsos és a Hírközlési Felügyelet (HíF) közös felméréséből. A háztartások 6 százalékában semmilyen telekommunikációs eszköz nincs.

Itthon

Blix kirohant a Pentagon ellen

Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőreinek vezetője a brit The Guardian napilapnak adott interjújában a tőle megszokott diplomatikus hangvételtől eltérően indulatosan kritizálta a Pentagont: "rohadéknak" nevezte a védelmi minisztérium egyes munkatársait, akik "mocskos" dolgokat terjesztettek róla iraki tevékenysége alatt. Blix szerint még most sem lehet tudni, hogy Iraknak valóban voltak-e tömegpusztító fegyverekkel.

Itthon

Nézők nélkül játszhatja idei hazai meccseit a Ferencváros

A Magyar Labdarúgó Liga fegyelmi bizottságának keddi döntése értelmében a Ferencváros 2003. december 31-ig zárt kapuk mögött köteles lejátszani hazai mérkőzéseit, amiért a május 30-i, Debrecen elleni NB I-es találkozó lefújását követően a hazai szurkolók berohantak a pályára és megverték a játékosokat, illetve leütötték Szentes Lázárt, a vendégek vezetőedzőjét. A botrány miatt az FTC Rt.-t a rendezés hiányosságai miatt 4 millió forintra, Szeiler Józsefet, a csapatot működtető részvénytársaság vezérigazgatóját 3 millió forintra büntette a testület.

Itthon

Irakba utazott a magyar szemrevételező csoport

Kedden elutazott Irakba az a szemrevételező csoport, amely a várhatóan augusztustól ott tevékenykedő magyar szállító zászlóalj működési körülményeiről tájékozódik a helyszínen. A hét végéig Irakban tartózkodó csoport a szállító zászlóalj parancsnokából, híradós és logisztikai szakemberekből áll.

Itthon

Elhalasztották az őssejtper tárgyalását

Elhalasztotta az úgynevezett őssejtper tárgyalását a Fővárosi Bíróság (FB) kedden, miután az elsőrendű felperes módosította keresetét és az erről szóló iratokat hétfőn elküldte a bírósághoz. A felperesek, a Sejtbank Kft. és több magánszemély az egészségügyi tárca, valamint annak tanácsadó szerve, az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) ellen benyújtott eredeti keresetükben a tanács januári állásfoglalását vitatják, amely szerint a köldökzsinórvér levétele emberen végzett tudományos kutatás, ezért engedélyköteles.

Itthon

Megjelent az új lakástámogatási rendelet

A kormány május 21-én döntött a lakáscélú állami támogatások módosításáról. A 79/2003. számú kormányrendelet június 16-tól válik hatályossá, azaz ettől a naptól kezdve már az új rendelkezések szerint bírálják el a hitelkérelmeket.

Itthon

Az MNB kész a kamatemelésre, ha túl gyenge a forint

A Magyar Nemzeti Bank be fog avatkozni a pénzpiaci folyamatokba, ha nem alakul ki az elvárt forintárfolyam. Erre már Járai Zsigmond jegybankelnök is tett utalásokat, de pénteken az MNB szóvivője be is jelentette a bank intervenciós szándékát.

Itthon

Burány: tovább csökkenhetnek a bérterhek

Erős érvek szólnak amellett, hogy az egészségügyi hozzájárulás 2006-ig történő megszüntetése mellett tovább csökkentsék a munkabérek terheit - mondta Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter a III. nemzetközi kézműves konferencián Esztergomban.

Itthon

Vizsgálat Pakson: a tulajdonos elégedett, a veszteség csaknem 10 milliárd

A tervezett 1,5 milliárd forint nyereség helyett akár 10 milliárdos veszteséggel is zárhatja az idei évet a Paksi Atomerőmű Rt. Az üzleti terv módosításával egyidejűleg a tulajdonos állam képviselői, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt., valamint a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. igazgatósága jóváhagyta a 2-es blokknál történt üzemzavarral kapcsolatos műszaki, gazdasági intézkedéseket, valamint a felelősség érvényesítését .

Itthon

Orbán pert nyert a honvédelmi miniszterrel szemben

Orbán Viktor volt miniszterelnök pénteken első fokon személyiségi jogi pert nyert Juhász Ferenc honvédelmi miniszter ellen a Budai Központi Kerületi Bíróságon. Juhász még nem tudja, fellebez-e az ítélet ellen.

Itthon

OM: lemondott Sári Lajos helyettes államtitkár

Személyes érintettség miatt csütörtökön lemondott az Oktatási Minisztérium (OM) Nemzeti Szakképzési Intézetét (NSZI) felügyelő helyettes államtitkár; Sári Lajos lemondását Magyar Bálint miniszter elfogadta.

Orbánék vagy Európa felé megy Szlovákia?

Orbánék vagy Európa felé megy Szlovákia?

Az autó elütötte, a busz áthajtott rajta - másfél év után lett vádemelés az ügyből

Az autó elütötte, a busz áthajtott rajta - másfél év után lett vádemelés az ügyből

Európa legnagyobb biciklitárolóját építik fel Belgiumban

Európa legnagyobb biciklitárolóját építik fel Belgiumban

1,3 millió forint jut az SMA-beteg kisfiúhoz Michelisz Norbert sisakjának árverése után

1,3 millió forint jut az SMA-beteg kisfiúhoz Michelisz Norbert sisakjának árverése után

Könyörtelenséget ígér a Pesti Srácok tévéje

Könyörtelenséget ígér a Pesti Srácok tévéje

Könnyen tragédia lehet abból, ha begyújt otthon

Könnyen tragédia lehet abból, ha begyújt otthon

Emberszerű robotot küld az űrbe India, megnézik, mi történik vele

Emberszerű robotot küld az űrbe India, megnézik, mi történik vele

Aki éber, dollármilliárdokat kaszálhat az alvásbizniszen

Aki éber, dollármilliárdokat kaszálhat az alvásbizniszen

Radar360: Soros egymilliárd dollárt szán oktatásra, tovább terjed a koronavírus

Radar360: Soros egymilliárd dollárt szán oktatásra, tovább terjed a koronavírus

Kilőtt a Tesla, már a Volkswagent is lehagyta

Kilőtt a Tesla, már a Volkswagent is lehagyta

Üzenet jött Brüsszelből Orbán Gyöngyöspatáról tett kijelentései miatt

Üzenet jött Brüsszelből Orbán Gyöngyöspatáról tett kijelentései miatt

A címlapról ajánljuk