Csanádpalotán megalakult a Roma Önvédelmi Mozgalom

Roma Önvédelmi Mozgalom (RÖM) elnevezéssel szervezet alakult azzal a céllal, hogy a hatóságokkal összefogva megóvja a cigány kisebbség tagjait a különböző félkatonai csoportoktól - jelentette be Kolompár János, a szervezet vezetője pénteken Csanádpalotán.



Romagyilkosságok: Csontos Koszovó után teljesen megváltozott

A romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadássorozat negyedrendű vádlottjának rendőrségi alkalmazott nővére és sógora pénteki tanúvallomásában a Pest Megyei Bíróságon azt mondta: nem volt arra utaló jel, hogy Csontos Istvánnak bármi köze lenne a gyilkosságsorozathoz, vagy ismerné az elkövetőket.



Elismerően nyilatkozott Magyarországról az EBESZ

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megdicsérte Magyarországot a hétfőn elfogadott törvénymódosítás miatt, amely révén könnyebben lehet fellépni a kisebbségeket megfélemlítő paramilitáris csoportok ellen.


Lázár: az Ab döntése ellentétes az ország érdekeivel

A Fidesz meggyőződése szerint az Alkotmánybíróság ma Magyarország érdekeivel ellentétes döntést hozott - reagált a párt frakcióvezetője a testület 98 százalékos különadó visszaható hatályát megsemmisítő döntésére.



Magyarországra utazik az ENSZ megbízottja a romák miatt

Magyarországon tájékozódik az ENSZ rasszizmussal, etnikai diszkriminációval és idegengyűlölettel foglalkozó különleges megbízottja - közölte a Roma Sajtóközpont. Githu Muigai május 23-án érkezik az országba, hogy személyesen informálódjon a romák helyzetéről.


Torlódás a magyar-ukrán határon

A nagy forgalom miatt torlódnak a járművek két magyar-ukrán, a Záhony és Csap, valamint a Beregsurány és Asztély közötti határállomáson, s várakozás alakult ki a személy-, illetve a teherforgalomban egyaránt - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a honlapján pénteken délután.



A Parlament kapujában álltak, de végül lejöttek a lépcsőről a tüntetők

A Parlament kapuja felé nyomultak a rendvédelmi tüntetés résztvevői péntek délután, aztán este fél hétkor elhagyták az elzárt parkolót, ahová nem lett volna szabad bemenniük. Este békésen zajlott le a fáklyás menet a Parlament körül. Előzőleg a Véderő is megjelent a demonstráción. A résztvevők autós felvonulást tartottak a Hősök tere és a Kossuth tér között, ahol a beszámolók szerint füstbombákat is meggyújtottak. Korábban a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület is bejelentette, részt vesz a rendezvényen.


Ököllel esett a buszsofőrnek egy utas

Megütötte, hogy megállásra kényszerítse egy helyközi autóbusz vezetőjét egy utas Tiszabőn – tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken.




Sárgák lesznek a mentőautók Magyarországon

Külsőleg is megújul a szervezeti átalakítással párhuzamosan az Országos Mentőszolgálat (OMSZ): a szervezet új logót és szlogent kap, a mentőautók sárga színűek lesznek és megváltozik a mentődolgozók ruhája is - jelentette be Mártai István, az OMSZ főigazgatója egy pénteki rendezvényen, Budapesten.


Hónapokig marad a száraz idő Európában

A Közép- és Nyugat-Európa fölött húzódó, január óta tartó anticiklonhelyzet "igen stabil, és még hetekig, akár hónapokig eltarthat" - olvasható a Meteorológiai Világszervezet (WMO) pénteki közleményében.


Fél éven belül el kell dőlnie, mi lesz Gyurcsánnyal

Elegünk van – ez a véleménye a hvg.hu által megkérdezett szocialista politikusok többségének Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila pártbeli csatározásáról. Bírálták Gyurcsányt, amiért a nyilvánosság előtt ekézi a Mesterházy által – egyébként halvány eredménnyel - vezetett pártot, amelynek így nem marad energiája az Orbán-kormány bírálatára. Többek szerint amennyiben a hatalmi harc nem ér véget rövidesen, befuthat egy nevető harmadik. Botka László neve hangzott el.



Az Alstom nem nyilatkozik a bírósági döntésig

Az Alstom nem kíván állásfoglalást tenni a versailles-i bíróság döntéséig, azaz június 8-ig, a perrel kapcsolatban azonban közleményében továbbra is hangsúlyozza: jogtalan, hogy a BKV megpróbálta lehívni a metrókocsi-szerződésben foglalt teljesítési garanciát.