Kirabolta a segítségükre siető autóst három román férfi a székesfehérvári elkerülő út felhajtójánál; a gyanúsítottakat elfogták és bűnügyi őrizetbe vették - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
Az ÁNTSZ honlapjára pénteken felkerült lista alapján már csak a fővárosban és 11 megyében van egy-egy fekvőbeteg intézményben zárlat, 8 megyében már teljesen feloldották a tilalmakat.
Nem kívánták kommentálni a romák elleni támadássorozat elkövetésével vádolt férfiak védőügyvédjei az ügyészség által ismertetett, 12 pontban megfogalmazott vádakat pénteken a Pest Megyei Bíróságon, mondván: ügyfeleik a következő tárgyalási napokon vélhetően nyilatkozatot tesznek a terhükre rótt bűncselekményekkel kapcsolatban.
Még mindig nem tudni, mennyibe fog kerülni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének a névváltoztatás. A reptéren a céges alapító okiratoktól kezdve mindent változtatni kell, egyelőre azonban még mindig csak a terminálokról hiányzó régi név jelzi a változásokat.
Balatonalmádiban szolgáló rendőrök magánautóit öntötte le festékmaró kromofággal a városi kapitányság parkolójában egy 66 éves budapesti férfi - mondta Hebling Ernő alezredes, az almádi kapitányság bűnügyi osztályvezetője sajtótájékoztatón pénteken Veszprémben.
Orbán Viktornak lesznek módosító javaslatai az alkotmányozási folyamatban, miután összegzik a kérdőíveken feltett kérdésekre adott lakossági válaszokat.
A fideszes Varga Mihály szerint a forint mint hivatalos fizetőeszköz rögzítése az új alaptörvényben magától értetődik, csakúgy, mint például az, hogy Magyarország fővárosa Budapest. A politikus hozzátette, a forint szerepeltetése az alkotmányban nem jelent majd gondot az ország eurózónához való csatlakozásakor.
Kompetensebbnek bizonyulhat a magyar EU-elnökség, mint azt sokan várták - írta a Financial Times brüsszeli tudósítói irodájának vezetője az új uniós pénzügyi stabilizációs intézkedések elfogadásáról szóló, pénteken megjelent internetes publicisztikájában.
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás; az órákat vasárnap hajnali 2 órakor 3 órára kell előreállítani. Az óraátállítás a BKV és a MÁV menetrendjét, valamint a Volánbusz nemzetközi járatait is érinti.
Több II. világháborús robbanószerkezetet találtak péntek délután Martonvásár és Kápolnásnyék között a vasúti vágány átépítése közben. A rendőrség a helyszínt lezárta, emiatt jelentős késéssel közlekednek a vonatok - értesült a HavariaPress.
Megütötte diákját Sárospatakon egy tanár, a bíróság garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt ítélte el - tájékoztatta Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője pénteken az MTI-t.
A honvédelmi miniszter az év végéig Padányi József rektor-helyettest bízta meg a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) irányításával - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.
Tragédia történt március 7-én délután Botfán, ahol egy 44 éves férfi egy flexszel próbált szétvágni egy 149 milliméteres rombológránátot, mely felrobbant. Mint kiderült, a férfi nem ezt az egy veszélyes anyagot tartotta otthon. A rendőrség háromezernél is több háborús eszközt foglalt le a helyszínen, a fegyver és lőszer arzenálról készült rendőrségi videót és képeket a Zalai Hírlap tette közzé. Magyarországon ekkora illegális arzenálra hatóságok eddig nem bukkantak, s olyan robbanószerkezet is előkerült, amit a tűzszerészek csak tankönyvekből ismertek.
Két évvel a halálos tragédia után még mindig nincs magyarázat arra, hogy egy amerikai katona miért lőtte le Irakban azt a magyar férfit, aki civil alkalmazottként dolgozott Tádzsiban - mondta el az áldozat elvált felesége. A Külügyminisztérium folyamatosan tájékoztatást kér az amerikai hatóságoktól.
Keserűen tréfáló hangvételű levelet tett közzé a rendőrszakszervezet. A Vidéki Rendőr aláírással publikált írás válasz Orbán Viktor kormányfő és Pintér Sándor belügyminiszter rendőröknek címzett levelére, amelyben azt magyarázzák: ugyan a 2006-os zavargások nyomán rendőri vallomásokra alapozott bírói ítéleteket a kormány semmisnek nyilvánította, ezzel nem akarják a rendőröket elbizonytalanítani.