A csőd széléről is saját tévét indít a főváros
A fővárosnak nincs pénze, ezért egyelőre nincs napirenden az önkormányzati újság elindítása, de a saját televízió megvalósítására már készülnek - számol be a Napi Gazdaság.
A fővárosnak nincs pénze, ezért egyelőre nincs napirenden az önkormányzati újság elindítása, de a saját televízió megvalósítására már készülnek - számol be a Napi Gazdaság.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Szén-monoxid-mérgezés gyanújával került kórházba egy négytagú család kedden, késő este - tudta meg a Független Hírügynökség. A mentőket nagy valószínűséggel a XIX.kerületi Bem utca egyik családi házához hívták.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Három hét alatt több mint 13 ezren fejezték ki egyetértésüket a városligeti Regnum Marianum-templom újbóli felépítését szorgalmazó civil kezdeményezéssel. Az internetes akciót szervező Váralja Szövetség hamarosan a köztársasági elnökhöz és más közjogi méltóságokhoz fordul, támogatásukat kérve a szándék megvalósulásához - tudatta a szervezet szóvivője.
MTI
Szerdán lép életbe a zenés, táncos rendezvényekre vonatkozó rendelet, amely komolyan szigorítja a bulik szervezését - számol be a Népszava.
MTI
MTI
Népszava
Eleinte langyos lesz az idő, de később beborul az ég, esős napok elé nézünk, péntektől pedig a lehűlés sem marad el.
Köpönyeg.hu
Szili Katalin is benyújtotta alkotmányjavaslatát a parlamentnek kedden; a független képviselő, a Szociális Unió (SZU) elnöke a Fidesz-KDNP képviselői után a második, aki alaptörvény-tervezetet terjeszt a Ház elé. A politikus kétkamarás parlamentet indítványoz.
MTI
Az alacsonyabb társadalmi státusú családok esetében az elkülönítés szinte garantáltan rosszabb iskolai körülményeket és alacsonyabb színvonalú pedagógiai munkát jelent, így pedig biztosan nem hatékony a felzárkóztatás - mondja Havas Gábor szociológus, aki szerint a közhangulat ugyan nem kedvez az integrációnak, deahol akarták, ott meg tudták csinálni. Interjú.
Kovács Erika
Az 1848-as szabadságharcot választotta március 15-iki témaként a Google. A kereső nyitóoldalán a Nemzeti Múzeum látható, a Google színes betűi pedig a múzeum lépcsőjén, illetve oszlopai mögött helyezkednek el. A Google legutóbb alig pár hete választott magyar témát, február 20-án ugyanis Munkácsy Mihály Rőzsehordóját tette címlapra a festőművész születésének 150. évfordulóján.
hvg.hu
A médiatörvény elleni keddi budapesti demonstráción a szervezők becslése szerint legkevesebb ötvenezren voltak; ezt Vámos Anna főszervező mondta kedd este az MTI-nek.
MTI
Először adtak át állampolgársági okiratot Ausztriában a módosított törvény alapján.
MTI
Az LMP fővárosi frakcióvezetője szerint a márciusi ifjak 12 pontja kiállta az idők próbáját, és azok közül több ma is a szabadság záloga. Kaltenbach Jenő a főváros központi ünnepségén, a Batthyány-örökmécsesnél mondott ünnepi beszédében az 1848-as forradalom aktualitásairól, ezek között a sajtószabadság fontosságáról beszélt.
MTI
Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő élesen bírálta Dacian Ciolos mezőgazdasági EU-biztost az EP mezőgazdasági bizottságának keddi ülésén az izoglükóz-kvóták növelésére tett magyar javaslat elutasítása miatt.
MTI
Bozót- és avartűz miatt Újszász és Szolnok között kizártak a forgalomból egy vágányt, így hosszabb menetidővel közlekednek a szerelvények a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon - közölte a Mávinform.
MTI
Teljes szélességében lezárták Nagycenknél a 85-ös főutat egy baleset miatt, de este 7 után a forgalom újraindulhatott - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei rendőr-főkapitányság kedd este.
MTI
A sajtószabadságért csaknem háromszázan demonstráltak kedden, a szabad sajtó napján Debrecenben, a Nagytemplom előtti Kossuth-szobornál. Tüntetés volt Gyulán is.
MTI
Az Európai Külügyi Szolgálat szomszédságpolitikával foglalkozó vezető tisztségviselője kifejezetten szerencsésnek nevezte azt, hogy az EU keleti partnerségi csúcstalálkozója a lengyel elnökség idejére tolódott, mert most azt teljesen beárnyékolták volna az Európa déli szomszédságában zajló események - közölte az MTI-vel Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára, aki hétfőn Brüsszelben folytatott megbeszélést Miroslav Lajcákkal.
MTI
Négy személyt előállított a rendőrség igazoltatás megtagadása miatt kedden a Heves megyei Gyöngyöspatáról a gyöngyösi rendőrkapitányságra - közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI
A Fidesz a gazdagok pártja, az Orbán-kormány pedig a gazdagok kormánya - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke kedden pártja március 15-i ünnepségén a budapesti Deák téren.
MTI
Az alkotmányozástól való távolmaradásáért bírálja az ellenzéket a fideszes Szájer József, a nemzeti konzultációs testület vezetője és Szili Katalin, a grémium tagja. A politikusok szerint az ellenzéki képviselőknek is kötelességük lenne részt venni az új alaptörvény megalkotásában, ellenkező esetben ugyanis választóikat árulják el.
MTI
Több ezer embert gyűlt össze az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, ahová délután négy órára hirdették meg immár harmadik demonstrációját az Egymillióan a sajtószabadságért elnevezésű, nyolcvanezer tagot számláló Facebook-csoport és civil kezdeményezés, amely a Fidesz-KDNP által elfogadott médiatörvény bírálatára alakult
hvg.hu