Meghalt egy ember a kigyulladt tanyán
Tűz ütött ki péntek reggel egy Mindszenthez közeli tanyán, egy 69 éves férfi meghalt – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Tűz ütött ki péntek reggel egy Mindszenthez közeli tanyán, egy 69 éves férfi meghalt – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
MTI
Fetser János volt orosházi polgármester feljenetést tett, a rendőrség nyomására az oroscafe.hu kiadta a kommentelő adatait.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Az Európai Választási Szakértők Szövetségének elnöke szerint több pontatlan, gyenge dolog is van az alkotmánytervezetben.
Hírszerző
Hírszerző
FH
A kormány két olyan radikális elképzelésen dolgozik, amely teljesen átalakítaná Budapestet – írta a Blikk, a lap információját azonban cáfolta a közigazgatási tárca.
hvg.hu
Lázár András, a közmédiumok szakszervezeteinek ágazati elnöke a Népszabadságnak azt mondta: egyelőre nemcsak a bérekről nincs megállapodás, de a félig hivatalosan már bejelentett létszámleépítésekről sem tájékoztatnak az alap vezetői.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Egy csapásra véget vethet a legfőbb ügyész által is súlyosan kifogásolt intézményesült rendőrségi statisztikahamisításnak az új Robotzsaru – számol be erről a Népszabadság.
hvg.hu
Több millió forintot fizetett már ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár azokra a műtétekre, amelyekkel egy bankrabló életét mentették meg - írja a Blikk.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Táblákat, pecséteket, okmányokat cserélhetnek le, ha nem csupán szóban változik az Alkotmány, és ez milliárdokba kerülhet – közölte pénteken a Blikk.
hvg.hu
Reggeltől az út forgalma az V. kerületi oldalról átkerül a VII. kerületi oldalra.
Hírszerző
Hírszerző
FH
„Minden olyan felújítás, amely uniós támogatással valósul meg, tartalmaz egy kötelezően kommunikációra elköltendő összeget. Nem kivétel ez alól az iskolafelújítás sem" – állította a Blikknek Rákay Philip.
hvg.hu
Ahogy melegszik az idő, egyre több időt töltünk a szabadban, és bőven akadhatnak köztünk olyanok, akik transzparenseket is szívesen magukkal visznek. Listánkon számba vesszük, mekkora az esélye, hogy egyes ügyek miatt idén tavasszal tüntetéseket, demonstrációkat szervezzenek itthon.
hvg.hu
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Schmitt Pál köztársasági elnök terrorista fenyegetésre hivatkozva kért és kapott a Belügyminisztérium 800 millió forintot – írta a Blikk.
hvg.hu
Legfeljebb öt évre szólna a taxiengedély egy minisztériumi rendelettervezet szerint, és a megújításához tanfolyamokra, vizsgákra kellene járniuk a taxisoknak, ami tovább növelné a költségeiket - írta a Világgazdaság.
MTI
MTI
Világgazdaság
A kormány nem cáfolta a lap információját, amely szerint akár a képviselő-testület és a polgármester állásába is kerülhet, ha túl nagy az adósságállomány egy-egy településen.
MTI
MTI
Világgazdaság
A Magyar Nemzet szerint a kormány nemcsak az új alkotmány első fejezetében, hanem átmeneti rendelkezésekben is egyértelművé tenné, hogy a kommunista időszak legsúlyosabb, a nemzetközi jog alapján is büntethető tetteivel kapcsolatosan nem tekinti lezártnak az igazságtételt.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
A meteorológiai előrejelzések szerint a hosszú hétvégén végre igazi tavaszi időben lesz részünk, s ezúttal tartósnak is bizonyul a felmelegedés, legalábbis ami az előttünk álló tíz napot illeti. De mikor lesz 20 fok? Megnéztük, az elmúlt években mikor váltott először kettesre a nulla és az egyes.
hvg.hu
A férfi így próbált meg tiltakozni a VIII. kerületi önkormányzat kukázást tiltó rendelete ellen.
MTI
A Honvédelmi Minisztérium háttérintézményeként működő HM EI Zrt. volt vezetése a terv szerint 10-14 millió eurós bankhitelből épített volna fedett uszodát és teniszpályát.
MTI
MTI
Magyar Hírlap
A hőmérséklet a napokban akár a 17 fokot is elérheti, a jó idő egészen a hét elejéig kitart.
Köpönyeg.hu
Az Európai Parlamentnek (EP) innen kezdve az Európai Unióval és annak biztosával van vitája - mondta a HírTV Rájátszás című műsorában csütörtök este Kovács Zoltán kommunikációért felelős államtitkár, arra reagálva, hogy az EP megszavazott egy, a magyar médiatörvényt kifogásoló határozatot.
MTI