LMP: indokolatlan sürgősséggel tárgyalni a médiatörvény módosítását
A párt elhibázottnak tartja a kabinet kezdeményezését, hogy az Országgyűlés térjen el a házszabálytól az indítvány tárgyalásakor, annak mielőbbi elfogadása érdekében.
A párt elhibázottnak tartja a kabinet kezdeményezését, hogy az Országgyűlés térjen el a házszabálytól az indítvány tárgyalásakor, annak mielőbbi elfogadása érdekében.
MTI
Lázár János Navracsics Tibor Figyelőnek adott interjújára reagált; a miniszterelnök-helyettes szerint nagyobb frakciófegyelmet kellene tartani a kormánypárti képviselőcsoportban.
MTI
Öt pár rendszámot és egy üzemképes szirénát találtak a rendőrök egy autóban Budapesten; a sofőr azt mondta, a rendszámot azért cserélte le, mert így akarta elkerülni a parkolási díj kifizetését - közölte a rendőrség csütörtökön a honlapján.
MTI
Tarlós István a fővárosi büdzsé délelőtti általános városházi vitájában a szocialisták felelősségére mutatott rá, a város eladósítását vetette a szemükre.
MTI
Negyvenmillió eurós, vagyis tízmilliárd forintos repülőgépvásárlást, esetleg a Malév, illetve az OTP és a Mol által használt légi jármű több százmillió forintos bérlését fontolgatja a kormány – derül ki a hvg.hu birtokába került dokumentumból. A szándékot azzal indokolják, hogy "spórolni kell" az idei uniós feladatokkal kapcsolatos utazások költségein.
Csikász Brigitta
A korábbinál szigorúbb feltételek mellett használhatóak Gödöllő közterületei a helyi képviselő-testület csütörtökön elfogadott rendelete értelmében - közölte a polgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója.
MTI
A jegyzői pályázatot Estefán Géza címzetes főjegyző nyugdíjba vonulása miatt írták ki, a február 14-i határidőig csak a nyertes adott be pályázatot.
MTI
Piramisjáték, pénzközpontú szekta – így jellemezték a Humana karitatív hálózatot a magukat átverve érző egykori önkéntesei.
Földvári Zsuzsa
Rádi Antónia
Stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Havas István, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke csütörtökön.
MTI
Az Európai Unióba vetett bizalom uniós összehasonlításban kiemelkedően erős Magyarországon; a hazai gazdasági helyzetet illetően azonban továbbra is rendkívüli borúlátás jellemzi a lakosságot - derült ki a 2010 novemberi adatfelvétel alapján készült, csütörtökön ismertetett Eurobarometer-jelentésből.
MTI
Négy ember sérült meg a balesetben, a gond a behavazott út volt.
HavariaPress
Az 50 éves férfit valaki fejbe verte egy egyelőre nem azonosított tárggyal.
HavariaPress
A 31 éves férfi az összegyűjtött és elétárt bizonyítékok alapján beismerő vallomást tett.
police.hu
Jogerősen másfél év börtönnel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a 25 éves gyulai férfit, aki több százezer forintot kért az őt kirabló fiatalok szüleitől terhelő vallomásának visszavonásáért.
MTI
Devecseren és Somlóvásárhelyen is magas szálló por koncentrációt mértek.
Hírszerző
Hírszerző
FH
A Fidesz esztergomi szervezete szerint az ÁSZ-jelentésben semmilyen visszaélés nem olvasható, apróbb, leginkább adminisztratív hibák fedezhetők fel benne.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Saját garázsának szerelőaknájában fogták el a rendőrök azt a férfit, aki egy vecsési családi házból mintegy 5 millió forint értékben tulajdonított el értékeket - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) csütörtökön a rendőrség honlapján.
MTI
Gyurcsány Ferenc legfrissebb blogbejegyzésében azt kifogásolja, hogy a "zemberek kormánya" a magyar választókat nem tájékoztatja.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Az MSZP szóvivője a Magyar Közlönyt idézi, amely szerint az összminisztériumi apparátus csaknem 300 fővel emelkedett.
Hírszerző
Hírszerző
FH
A katasztrófavédelem és az ÁNTSZ vizsgálódott egy gyanús fehér porral teli boríték miatt, majd kiderült: édesítőszer okozta a riadalmat.
Hírszerző
Hírszerző
FH