Újabb négy ózdi uzsorás került rács mögé

Négy, uzsora bűncselekménnyel gyanúsított személyt fogtak el Ózdon a rendőrök március 7-én. Az elfogottak mindegyikét előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság – tudatta a hvg.hu-val Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője.




Balesetveszélyes a Rám-szakadék a jég miatt

Balesetveszélyes a Rám-szakadék, mert sok helyen még jég borítja a turistaút egyes szakaszait és a kihelyezett létrákat, és télies viszonyokra kell számítani a Pilis magasabban fekvő részein is - közölte a Pilis Parkerdő csütörtökön.


Gödöllőn és Óbudán meghamisították a bűnügyi statisztikát

A gödöllői és a III. kerületi kapitányságon történt statisztika-hamisítás miatt tett feljelentést Hatala József országos rendőrfőkapitány – tudta meg a hvg.hu. A rendőrség hivatalosan nem kommentálta az értesülést, mondván, az ügyészség vizsgálódik az ügyben.




Visontán sötétebb lesz a füst

A visontai erőmű II-es blokkjának kazánjába várhatóan március 11-én, pénteken este 8 órakori gyújtanak be, és olajtüzelés segítségével legalább három napig tart a falazat szárítása.


Nyugdíjas kommandó figyeli az árakat Somogyban

Árfigyelő mozgalmat indított a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége. A tagok fél éven át rögzítik a korosztályuk fogyasztói kosarában lévő termékek ármozgását.


Az EP elítélte a magyar médiaszabályozást

Az Európai Parlament csütörtök déli strasbourgi plenáris ülésén a magyar médiaszabályozást elítélő négypárti határozatot fogadott el - jelentette brüsszeli tudósítónk.


Dohányzási tilalom: "frontális támadásba lendült a KDNP"

A magzati élet védelméért még keményen kiálló kereszténydemokrata frakció váratlan pálfordulással a dohányipari és vendéglátóipari érdekek védelme érdekében frontális támadást indított a nemdohányzók védelmét szolgáló törvény felpuhítására a Füstirtók Egyesülete szerint.



A VOSZ elutasítja a hatalmi beavatkozást a versenyszféra bérügyeibe

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elutasítja a parlamenti és kormányzati erők közvetlen beavatkozását a vállalkozási szektor belső ügyeibe, és kényszerítő eszközök alkalmazását a béremelések megvalósításához. Ezért javaslatot tesz egy vállalkozásvédelmi bizottság létrehozására.






Biciklist gázoló autóst keresnek

Eltört a medencecsontja annak a kerékpáros férfinak, akit kanyarodás közben ütött el egy autó Székesfehérváron. Az autó vezetője kiszállt, beszélt a kerékpárossal, de elhajtott, mert az azt mondta, nem esett baja - értesült a HavariaPress.