A Kórházszövetség a vezetői kinevezések elhalasztását javasolja

A Magyar Kórházszövetség (MKSZ) az ágazati átalakítás sikere érdekében „a személyi, vezetői kinevezésekre vonatkozó jogszerű döntések” megfontolását javasolja; az MKSZ elnöksége állásfoglalása szerint azt tartaná célszerűnek, ha a döntéseket "optimális időpontra" halasztanák.


Budapestre látogat a NATO-főtitkár

A jövő héten pénteken Budapestre látogat Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár - jelentette be csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján Oana Lungescu, az atlanti szövetség szóvivője.


Tűz volt egy fővárosi gyermekotthonban

A Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője csütörtök délután az MTI-vel közölte: kisebb tűz volt egy budapesti gyermekotthonban, a XIX. kerületi József Attila utcában lévő intézményben ágynemű gyulladt meg.




Vitányi: átfogó reformokra van szükség

Az ország nehéz helyzetén csak átfogó, komoly reformokkal lehet változtatni; minden politikai mozgalomnak, pártnak, kormánynak "van bűne abban, hogy ezt eddig nem elég hangsúllyal tette" – közölte Vitányi Iván, az MSZP Demokratikus Koalíció platformjának alelnöke csütörtökön Zalaegerszegen.



Kétezer lakásban nem volt fűtés Komlón

Vida János, a Komlói Fűtőerőmű Zrt. igazgatója közölte: egy gerincvezeték meghibásodása miatt csaknem kétezer lakásban nem volt fűtés és meleg víz szerda estétől Komlón.








Moszkvai ingatlaneladás: szabadlábon a külügyi államtitkár és társai

Helyben hagyta a Fővárosi Bíróság a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábbi határozatát, melyben elutasította a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel meggyanúsított Fekszi Márta és társai előzetes letartóztatására vonatkozó főügyészségi indítványt. A volt külügyi államtitkár, valamint két társa - Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezetője és Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet - is szabadlábon védekezhet - értesült a HavariaPress.




A KDFSZ visszavágott a Tescónak

Az "átkosban megismert suttogó propaganda" jeleként értelmezte a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) azt a tényt, hogy valamennyi Tesco-dolgozó részére fel kellett olvasni a vállalat belső tájékoztatóját.



Csökkent az elöntött területek nagysága Békésben

A csapadékmentes időjárásnak köszönhetően egy nap alatt kilenc négyzetkilométerrel csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága Békés megyében, de a tíz belvízvédelmi szakaszból változatlanul kilencben van érvényben készültség – közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.