Bemutatták a Grosicsról szóló filmet

Kálomista Gábor producernek az Aranycsapat kiváló labdarúgójáról szóló, 55 perces alkotását 200 fős közönség tekintette meg. Ott volt Schmitt Pál is.





"Ez egy tipikus Orbán-beszéd volt"

Elsősorban a Fidesz szavazótáborához szólt Orbán Viktor kormányfő tizenharmadik évértékelő beszédében, melyben világossá tette: a kormány az aktívakra építi politikáját. A beszéd kommentálására Juhász Attilát, a Political Capital elemzőjét kértük fel.







Elfogadták Hódmezővásárhely költségvetését

Elfogadta a hódmezővásárhelyi önkormányzat 2011-es költségvetését 20,5 milliárdos főösszeggel, 122 millió forint felhalmozási jellegű céltartalékkal és 701 millió forintos fejlesztési célú forráshiánnyal hétfői ülésén az alföldi város közgyűlése.




Dohányzás a BKV-megállókban: még csak figyelmeztetnek

A rendelet betartását a felügyelet vasárnaptól ellenőrzi, mind a belső, mind a külső kerületekben. A BKV és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) 30 napot kapott a táblák kihelyezésére, ezalatt a közterület-felügyelők sem büntetnek.


Vaslétrákat próbáltak ellopni - lebuktak

Vaslétrákat próbálták ellopni a salgótarjáni strand nagy medencéjéből vasárnap éjszaka; bár a létrákat már le is fűrészelte a három helybéli férfi, elvinni nem tudta, mert riasztásra kiérkeztek a rendőrök - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.



Orbán évértékelő beszéde élőben, szakértői kommentárral

Orbán Viktor kormányfő Magyarország megújul címmel mondja el hagyományos beszédét a Millenárison a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére. A Political Capital elemzője, Juhász Attila élőben kommentálja a beszédet hétfőn 15 órától a hvg.hu-n. Olvassa élőben az elemzői kommentárt portálunkon!