Többen voltak, mint szabadott volna: a LivingRoomot is bezáratták
Újabb budapesti szórakozóhelyet zárattak be ideiglenesen: az V. kerületi LivingRoomban ugyanis több ember volt, mint amennyit beengedhettek volna.
Újabb budapesti szórakozóhelyet zárattak be ideiglenesen: az V. kerületi LivingRoomban ugyanis több ember volt, mint amennyit beengedhettek volna.
MTI
Iskolapszichológus nyújt segítséget a devecseri iskolában tanulóknak és pedagógusoknak a katasztrófa feldolgozásához, a szakember év végéig közvetít a szülők, diákok és tanárok között.
MTI
Az MSZP szerint a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium "ön- és közveszélyes" magatartást tanúsít azzal, hogy "képtelen szembenézni a tényekkel, és hideglelést kap a kritikától".
MTI
A Jobbik arra kéri a kormánytöbbséget, hogy a "népámításnak" tekinthető nemzeti konzultáció helyett népszavazással erősítse meg a tervezett új alkotmányt.
MTI
A homeopátiás készítmények hatástalanságát bizonyítandó homeopátiás "túladagolást" hajtottak végre önkéntesek egy szegedi gyógyszertár előtt szombaton; az aktivisták az ajánlott mennyiség többszörösét, egy teljes doboznyit vettek be egy többek között álmatlanságra ajánlott szerből.
MTI
"A csillagok jelenlegi állása szerint 2020 előtt nem lehet elképzelni" Magyarország csatlakozását az eurózónához - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton.
MTI
A csapadékmentes időjárás ellenére még mindig 436 négyzetkilométernyi terület áll víz alatt Békésben.
MTI
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a fiatalember, akire bontási munkálatok közben rádőlt egy fal a Békés megyei Körösladányban.
HavariaPress
Hétfőn utazik Brüsszelbe a médiatörvényről egyeztető magyar szakértői küldöttség. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombaton azt mondta, ha szükséges a jogszabály módosítása, akkor az akár a parlament tavaszi ülésszakának elején meg is történhet.
MTI
Összesen 171 közúti közlekedési balesetnél intézkedett a rendőrség az elmúlt napon.
MTI
Meghalt és halott is marad a Torna patak Kolontár után – írja szombati számában a Népszava helybéliekre hivatkozva, akik nem értik, miképpen szennyezheti büntetlenül az élővizet az állami irányítás alá vont Magyar Alumínium Zrt.
MTI
Érsekcsanád és Veránka szigete között a Dunába borult egy csónak, melynek utasai közül egy kislányt már csak kihűlt állapotban tudtak a vízből kivenni.
MTI
Néhány hete lehetett arról olvasni, hogy egy békéscsabai autós ellen büntetőeljárást indítottak, mert a járművében traffipax-blokkoló eszközt használt, amely a rendőrség által üzemeltetett sebességmérő műkődését megakadályozta.
hvg.hu
Hosszas hallgatás és érzékelhető elbizonytalanodás után ismét erős életjelet adott a Jobbik.
hvg.hu
Kilenc nap alatt 690, fiatalok által látogatott szórakozóhelyet ellenőriztek a rendőrök és a velük együttműködő hatóságok. Több helyen találtak súlyos szabálytalanságot a tűzoltók, két fővárosi szórakozóhelyet ideiglenesen bezártak - értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett az a férfi, aki személyautójával frontálisan ütközött egy teherautóval péntek este Beled térségében a 86-os főúton - tájékoztatott a rendőrség.
MTI
MTI
FH
Hírszerző
Nem változtatna érdemben a helyzeten, ha átalakítanák a médiatanács összetételét - fejtette ki Szalai Annamária az ATV Egyenes Beszéd című műsorában péntek este.
MTI
A Tisza középső szakaszán és a mellékfolyókon mindenütt csökkenő vízállásokat mérnek, a hideg időjárás miatt most a jégzajlás ellen kell védekezni a vízfolyásokon.
MTI
Újjáalakult a Fidesz tavaly nyáron feloszlatott miskolci szervezete, elnöknek Molnár Attilát választották.
MTI
Egyre több a mellrákos a kismamák között Magyarországon - írja az RTL Híradó alapján a Független Hírügynökség.
FH
FH
Hírszerző