Rossz közérzetűek a kormányhivatalnokok
A Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára a Klubrádiónak nyilatkozott a köztisztviselők indoklás nélküli kirúgásával kapcsolatban.
A Magyar Köztisztviselők Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) főtitkára a Klubrádiónak nyilatkozott a köztisztviselők indoklás nélküli kirúgásával kapcsolatban.
Klubrádió
Kábítószert akart átcsempészni a határon az a férfi, aki tegnap este kaptak el a Röszkei Határátkelőhelyen - közölte a rendőrség.
hvg.hu
Az eddigi legnagyobb bírság összege 120 millió forint volt, amit a TV2 Joshi Bharat című műsorának január és augusztus közötti jogsértései miatt szabták ki - írja a Világgazdaság.
MTI
Megsérült egy ember abban a balesetben, amely a 4-es számú főúton, Hajdúhadháznál történt – közölte a rendőrség.
hvg.hu
Január 31-ig három pályázat érkezett a Fővárosi Bíróság elnöki tisztségére - közölte a Magyar Nemzet érdeklődésére Szűcs Péter, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) szóvivője.
MTI
Vasárnaptól már büntetik a BKV-megállókban dohányzókat; a BKV addig mintegy ötezer figyelmeztető táblát helyez ki - közölte Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója pénteken.
MTI
A járműsor vége a 4-es számú főúton péntek reggel 5,3 kilométer távolságra volt a határállomástól. A személyautóval érkezőknek viszont nem kell várakozniuk az átkelőhelyen.
MTI
Tizenkilenc napon át vezető hír volt Magyarországon a médiatörvénnyel kapcsolatos konfliktus - áll a Policy Solutions belpolitikai napirend-elemzésében. Ezzel a Fidesz összes pozitív januári intézkedését beárnyékolta.
hvg.hu
Balesetben életét vesztette egy 43 éve kamionsofőr tegnap éjjel Hajdúböszörmény közelében – közölte a rendőrség. Csütörtökön nem ez volt az egyetlen szerencsétlenség: délután egy ember meghalt egy pedig súlyosan megsebesült ezen az útszakaszon.
hvg.hu
A nagyon hideg lassítja a vírus terjedését, ám ha felhős az ég, akkor az emberek inkább beszorulnak a szobákba, és ahol sok ember tartózkodik egy helyen, ott könnyebben terjed a vírus - állítja a Klubrádióban a virológus.
Klubrádió
A fűtéshez használt gáz magas ára miatt „szénszünetet” – a hivatalos megjelölés szerint síszünetet – tartanak a jövő héten a hédervári általános iskolában, valamint annak lipóti és mecséri tagintézményeiben.
MTI
Az új alkotmányt előkészítő nemzeti konzultációt vezető fideszes európai parlamenti képviselő nem ért egyet azzal, hogy az alkotmányt csak két egymást követő országgyűlés, kétharmados törvénnyel változtathatná meg.
MR1-Kossuth Rádió
Ismét a rendőröknek kellett intézkedniük egy negyvenöt éves férfi ellen, aki saját gyermekét terrorizálta hónapokon át – írta a szoljon.hu.
hvg.hu
Hivatalosan bruttó 2 millió 215 ezer 423 forintot keres havonta Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos – írta a Népszava.
hvg.hu
Nem akar 10 millió forint kártérítést fizetni a rendőrség Szegedi Henrik halála miatt a gyászoló családnak – ez derült ki egy a Blikk birtokába jutott ellenkérelemből, amit a hatóság az egri bíróságra nyújtott be.
hvg.hu
Bár tagadja, hogy ölt volna, a Nemzeti Nyomozó Iroda vádemelési javaslattal lezárta az ügyét az órásgyilkosként ismert F. Sz. Attilának, akit két vállalkozó meggyilkolásával és feldarabolásával gyanúsítanak - közölte a Blikk.
hvg.hu
A fejlett világ kormányai igyekeznek megfordítani a népesedési trendeket, több születő gyereket akarnak. „Egy gyermeket a férjnek, egyet a feleségnek, egyet pedig az államnak” – szól az ismerős ausztrál állami szlogen. A legtöbb kormány pénzzel is ösztönzi a szüléseket. Milyen eredménnyel?
unknown
A ház teljesen kiégett, a tűzoltók már csak az oltás után találtak rá a holttestre.
Hírszerző
Hírszerző
FH
„Ribanckáim", „kis dög" és ehhez hasonló jelzőkkel illette egy közösségi oldalon saját diákjait a kiskunfélegyházi Darvas József Általános Iskola igazgatója, Abonyi Henrik, aki egyébiránt Kiskunmajsa alpolgármestere és a helyi KDNP vezetője – számolt be az esetről a Blikk. Az igazgató szerint közösségi oldalon vezetett adatlapját feltörték, és politikai támadás áll a háttérben.
hvg.hu
A képzéssel azt szeretnék elősegíteni, hogy az őrszolgálat és az állampolgárok közötti kapcsolat az eddiginél is zökkenőmentesebb legyen.
MTI