Tiltakozik a No Orban Day plakátja ellen a Kex együttes két alapítója
Kisfaludy András és Doleviczényi Miklós közös, tiltakozó levelében azt írja: megdöbbenve vették tudomásul, hogy a plakáton felhasználták "Zöld sárga, zöld sárga..." daluk címét.
Kisfaludy András és Doleviczényi Miklós közös, tiltakozó levelében azt írja: megdöbbenve vették tudomásul, hogy a plakáton felhasználták "Zöld sárga, zöld sárga..." daluk címét.
MTI
A szocialista politikusok közül Gyurcsány Ferenc 107 millió forint osztalékot vett fel cégétől, a volt miniszterelnöknek ugyanakkor továbbra is több mint 60 millió forint hiteltartozása van. Kovács László alelnök egy Saabot vett tavaly, míg Szanyi Tibor magán-nyugdíjpénztári megtakarításáról is beszámol vagyonnyilatkozatában.
MTI
Egyetlen egészségügyi intézményvezető sem lesz kirúgva - állítja a főpolgármester.
MTI
Őrizetbe került egy miskolci férfi, akit garázdasággal gyanúsítanak.
MTI
Több magyarországi szlovák szervezet keddi nyílt levelében azt állítja, hogy "tisztán politikai okokból" mondott fel Fuhl Imrének, a L'udové noviny című újság szerkesztőjének Ando György, az újságot kiadó Legatum Nonprofit Közhasznú Kft. vezetője.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár szerint ugyan a "médiahelyzet" körüli "botrány" nem könnyíti meg a magyar elnökség dolgát, a szakmai munkát nem hátráltatja.
MTI
A mentőszolgálatnál dolgozó sofőrök nagy részének van C kategóriás jogosítványa az OMSZ szerint.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Miskolc önkormányzati cégei mintegy 30 milliárd forint értékű kötelezettségvállalást görgetnek maguk előtt - közölte Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) polgármester keddi sajtótájékoztatóján. A volt polgármester cáfol.
MTI
Lövétei István alkotmányjogász szerint az alkotmánybíráskodás lényege nem az előzetes, hanem az utólagos normakontroll.
MTI
Gyurcsány Ferenc legfrissebb blogbejegyzésében ezúttal Orbán Viktorrol és a külpolitikáról értekezik.
hvg.hu
Lezárta a szombati földrengéssel kapcsolatos tevékenységét a helyi védelmi bizottság Oroszlányban, a városban 220 káresetet jegyzőkönyveztek, a közeli Vértessomlón 107 épületben keletkeztek károk - mondták el a polgármesterek a bizottság keddi ülésén.
MTI
Az álegyenruhások megbilincselték áldozatukat, fegyvert fogtak rá és meg is verték. A férfi súlyosan megsérült, a támadókat keresik.
Hírszerző
Hírszerző
FH
A soros EU elnökség vízvédelmi lehetőségeiről, vízminőség-védelmi politikáiról, a cianidos bányászat veszélyeiről és a környezeti katasztrófák megelőzéséről is szó esett február 1-jén a Parlamentben rendezett „Vízminőséget veszélyeztető tevékenységek visszaszorítása” című konferencián - írja a Zöldtér.
hvg.hu
Antalik Brigitta, a hetedrendű vádlott volt felesége vallott kedden a Veszprém Megyei Bíróságon.
MTI
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a vámhivatal és a katasztrófavédelem néhány munkatársa, illetve egy helikopter ellenőrizte az M0-ás autóút déli szektorának 28 kilométeres szakaszát.
MTI
sütörtökön mutatja be az LMP azt a párt által készített alkotmánykoncepciót, amelyben többek között megerősíteni kezdeményezik a "túlzott miniszterelnöki hatalmat korlátozó ellensúlyokat". Ennek részeként markánsan növelnék az Alkotmánybíróság jogköreit is.
MTI
Három maszkos támadó bántalmazott egy 75 éves asszonyt Hevesben.
Hírszerző
Hírszerző
FH
A charterjáratokat bérlő utazási irodák abban bíznak, hogy Egyiptomban úgy rendeződik a belpolitikai helyzet, hogy február végén, március közepén újra lehet indítani az egyiptomi járatokat.
MTI
A korábban vázoltnál nagyobb, 700-800 milliárd forint összegű reformcsomagot állíthat össze a kormány, amelynek bevételi többletét a tb-hozzájárulás, a dugódíj és a zöldadó adná, míg a kiadáscsökkentés a gyógyszerkasszánál, a nyugdíjkiadásoknál, a tömegközlekedésnél és a munkanélküli ellátásoknál jelentkezne - írja az Index.hu.
MTI
A Nógrád megyei bíróságokon a biztonsági szolgálat 2010-ben megőrzésre elvett az ügyfelektől 230 kést, illetve zsebkést, 37 maroklőfegyvert, 18 gáz- és riasztópisztolyt, hat gázsprayt, egy viperát, egy pillangókést, 11 ollót, egy szikét, három villáskulcsot, nyolc csavarhúzót, három puskatöltényt, valamint két, láncos kulcsot.
MTI