2006-os rendőri túlkapások: 15 milliót kaphat a sértett

További 10,6 millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg a Fővárosi Bíróság annak a férfinak a perében, akinek az 2006. október 23-i budapesti tüntetésen gumilövedékkel kilőtték a szemét. A felperes korábban peren kívüli egyezségben 4,4 millió forintot már megkapott.


Vége a Sztár FM-nek

A Sztár FM tulajdonosa bejelentette: nem pályáznak újból a január 30-án lejáró frekvenciára.


Kormányhivatalok intézhetik a helyi ügyek egy részét

Olyan önkormányzati feladatok kerülhetnek át a kormányablakokhoz, amelyek a jövőbeni feladatmegosztás szempontjából az állami feladatellátás körébe tartoznak - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az MTI-nek pénteken Salgótarjánban.


Bírálja a kormány családpolitikáját az MSZP

Lefokozzák, másodrangúvá teszik az egyszülős családok és a gyermeket nevelő élettársak százezreit is, saját világnézetüket, elvárásaikat erőltetik rá mások magánéletére - bírálta pénteken kiadott közleményében az MSZP az új alkotmány koncepciójának családokra vonatkozó részét. A szocialisták szerint a kormánynak nem minden család egyforma.


Megszűnik az árvízvédelmi készültség a Körösökön

Megszüntetik az árvízvédelmi készültséget péntek este a Hármas-Körös alsó szakaszán, Szarvasnál, így a Körösökön már sehol nem lesz érvényben riasztás - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.




Kifogásolja a kormány „luxusutazásait” az MSZP

Az MSZP szerint bár tavaly tavasszal a Fidesz kisebb és olcsóbb államot ígért, az elmúlt nyolc hónapban "nagyobb és drágább luxusutazásokra fizette be kormányának hivatalnokait, mint bármely kabinet az elmúlt több mint húsz esztendőben".



Iszapömlés: malter helyett ragasztóval rögzítik a téglákat Kolontáron

Ragasztott falazati technológiát alkalmaznak, vagyis a malter helyett ragasztóval rögzítik egymáshoz a téglákat a falazáskor a kolontári lakóparkban, az időjárási viszonyok miatt ugyanis a hagyományos anyagok nem tudnak megkötni - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) pénteken.


Nem léphetnek a magyarok Gripen-ügyben

Az elmúlt napokban a magyar sajtóban olyan hírek jelentek meg, melyek szerint a Gripen-ügyben új tények vannak, amelyek a magyar ügyészség kezdeményezésére felderíthetők. Ezt cáfolta a Legfőbb Ügyészség.


Megölték a szeszfőzdést

Az éjszakai közös italozást követően egy Borsod megyei szeszfőzde egyik alkalmi dolgozóját munkatársa és annak barátja halálra verte. Az elkövetőket a rendőrség előterjesztése alapján a bíróság a mai napon előzetes letartóztatásba helyezte.


A devizahitelek forintosítását akarja a Jobbik

A Jobbik fenntartja korábbi javaslatát és továbbra is azt szeretné, ha a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosításából származó bevételből forintosítanák a devizahiteleket - jelentette be az ellenzéki párt két országgyűlési képviselője pénteken Budapesten.


Kardeván Endre: nincs újabb dioxinveszély

Nem áll fenn újabb dioxinveszély Magyarországon - mondta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-biztonságért és agrárigazgatásért felelős államtitkára pénteken Budapesten.


Használt buszokkal frissít a BKV és a BKK

A BKV Zrt. 30 darab (és opcionálisan 75 további) használt, alacsonypadlós, klímával felszerelt szóló autóbusz megvásárlására írt ki közbeszerzési eljárást január 27-é – közölte a cég.


Az MSZP saját alkotmánytervezetet készített

Bár a szocialisták kivonultak az alkotmány-előkészítő bizottság munkájából, egy saját politikusaikból és kutatóikból álló testület elkészítette a párt önálló alaptörvény-koncepcióját.