Iszapömlés: elkészült az új kolontári védőgát

Elkészült a vörösiszap-katasztrófa sújtotta térség teljes biztonságát garantáló kettes gát Kolontáron, a védmű gáttestének és résfalának műszaki átadása megtörtént - mondta Takács Árpád ezredes, az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka csütörtökön.


Januártól megszűnik a NYENYI

Január elsejétől megszűnik a vállalkozók NYENYI (nyugdíjbiztosítási egyéni nyilvántartó lap) néven futó adatszolgáltatási kötelezettsége, ami csökkenti az adminisztrációs terheiket, egyben azt is jelenti, hogy az APEH-nak és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak együttműködve kell megoldania a jövőben az egyéni nyugdíjnyilvántartást.




A strasbourgi bírósághoz fordul Császy Zsolt

Császy Zsolt álláspontja szerint sérült a tisztességes eljáráshoz való joga, ezért a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul; a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt értékesítési igazgatóját néhány napja engedtek ki a Sukoró-botrány kapcsán elrendelt előzetes letartóztatásából.



A Zóna Taxi újabb feljelentése a BA ellen

Újabb feljelentést tett a Budapest Airport (BA) által a ferihegyi repülőtérről kitett Zóna-Service Taxi vezérigazgatója, Veres István a Fővárosi Főügyészségen. A Zóna illetékesei szerint ugyanis a két társaság által kialakult jogvita ellenére december 6-ról 7-re virradóra jogtalanul adták át a drosztokat a Főtaxi emberei részére. A Zóna illetékesei állítják: ha ezt nem lépi meg a BA, kötbért kellett volna fizetnie a Főtaxinak.


Szmogriadó Salgótarjánban

A szmogriadó riasztási fokozatát rendelte el Salgótarjánban Székyné Sztrémi Melinda polgármester (Fidesz-KDNP) csütörtökön.


Drága pesti ingatlanok kilátástalan sorsa

A fővárosban, a Váci út új építésű, modern irodaházai mellett, a 39. és 41. szám alatt található két régi bérház sorsa évek óta megoldatlan. A két épület már nem sokat ér, a telkek viszont – a frekventált elhelyezkedésük miatt – igen értékesek. Tervek talán lennének is a hasznosításukra, de azok egy elhúzódó vita miatt egy ideig nem valósulhatnak meg. Több eljárás van ugyanis folyamatban, amelyek jogerős befejezéséig az ingatlanokkal nem lehet mit kezdeni.


Ingyenes lesz az MTI, de nem zárkózik el a megrendelésektől

Ingyenes lesz a Magyar Távirati Iroda hírszolgáltatása, de a speciális megrendelésektől a jövőben sem zárkózik el a közmédiarendszer - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szakértője csütörtöki sajtótájékoztatóján.



Megkezdődött a Tisza tetőzése Szolnoknál

A Tiszán levonuló árhullám Szolnok térségében megkezdte a tetőzését, a megyeszékhely alatt azonban a folyó még napi 5-10 centimétert árad - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője csütörtökön.





Szabó László: a Duna Tv másik csatornája átnemesül

Az új közmédia-rendszer legyen hatékony és átlátható, az egyes közmédiumok ne egymás ellenében, egymással versengve dolgozzanak, hanem egymást támogatva és kiegészítve - hangoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap szakértője.


Közmédia átalakítás: "nem is fogják észrevenni"

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, Fazekas Csaba csütörtöki sajtótájékoztatóján azt ígérte: a január 1-jével átalakuló új közmédiarendszerben mindenkit tovább foglalkoztatnak akinek eddig is volt feladata.


A MOB dönthet a sporttámogatások elosztásáról

A Magyar Olimpiai Bizottság hatáskörébe kerül az állami sporttámogatás elosztási arányaira való javaslattétel és a bizottság dönt arról, hogy mire fordítsák az olimpiai mozgalom feladataival összefüggő és a költségvetési törvényben meghatározott állami támogatásokat a parlament döntése szerint.


Nem lesz karácsonyi az időjárás, 16 fok várható

Csütörtökön a pára- és ködfoltok feloszlását követően az ország nagy részén változóan felhős idő várható, napközben azonban délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet - jelenti az Országos Meteorológiai Szolgálat.