Most a felázott talaj okoz gondot az iszapömlés után

A felázott talaj miatt nem tudták megkezdeni a vörösiszappal elöntött 1017 hektáros termőterület mentesítését, de a héten várhatóan e területeken is hozzáláthatnak a veszélyes anyagok eltávolításához - mondta Jordán László, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal növény-, talaj- és erdővédelmi elnökhelyettese szerdán Devecserben, lakossági fórumon.


Vörösiszap: több kártérítést fizethet a kormány

A kormány tervei szerint a vörösiszap-katasztrófát elszenvedett állampolgárok egyéb kárainak megtérítését is átvállalná a magyar állam - számolt be a még tárgyalás alatt lévő javaslatról Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára.




Médiaalkotmány: az Alkotmánybírósághoz fordul a TASZ

Az Alkotmánybírósághoz fordul a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az Országgyűlés által kedden elfogadott médiaalkotmány ügyében. A Magyar Elektronikus Újságírók Szövetsége (MEÚSZ) ugyanakkor örömmel látta viszont a törvényben az általa javasoltakat. A Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) pedig egyebek mellett az objektív felelősség szabályozását hiányolja.



Tarlós István meggondolta magát

Tarlós István visszavonja az egyik, Kósa Lajos és Kovács Zoltán fideszes képviselőtársaival együtt tett törvénymódosító előterjesztését. Úgy látja ugyanis, hogy az a civil szervezetek jogait erőszakosan korlátozná.


Romlott a levegő minősége Nyíregyházán

Meghaladta a tájékoztatási és riasztási küszöbértéket a szálló por koncentrációja Nyíregyháza levegőjében, de valószínűleg nem kell szmogriadót elrendelni a városban - közölte Kovács Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) a szmogriadó bizottság ülését követő sajtótájékoztatón szerdán a szabolcsi megyeszékhelyen.


Hármas karambol, öt sérült Csobánkánál

Három személyautó ütközött Pilisvörösvár és Csobánka között, a kiképző laktanya közelében történt balesetben öt ember sérült meg - közölte a rendőrség szerda délután.


Tarlós: nincs szükség szmogriadóra

A főpolgármester szerint egyelőre nincs szükség arra, hogy szmogriadót rendeljenek el Budapesten, ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy a tájékoztatási fokozat a következő két napban életbe léphet.



Fertőrákos: egy anyuka miatt halt meg a kislány?

A most lezárult nyomozás szerint az egyik anyuka figyelmetlensége okozta nyáron egy négy éves kislány vízbefulladását Fertőrákoson. A rendőrség az ügyet vádemelési javaslattal adta át az ügyészségnek.


Vörösiszap-dráma: még most is rengetegen segítenek

A lengyel oktatási miniszter felajánlotta, hogy az iszapömlésben érintett családok gyermekei közül 105 főt vendégül látnak Lengyelországban. Emellett rengeteg jótékonysági koncert lesz a közeljövőben, plusz a sportolók és az ovisok is segítenek.






Sanghaj: még robbanhat a magyar botrány

A sanghaji világkiállítás magyar pavilonjának lebontatása a fővállalkozó Genexpo 2010 Hungary Kft feladata, amelynek ügyvezetője a helyszínen várja, hogy megkezdődhessen a munka. Mindeközben lezárult a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sanghaji, helyszíni vizsgálódása.


Tarlós: "szükséghelyzettel állunk szemben"

A főpolgármester december 15-éig rendet kíván tenni a főváros frekventált aluljáróiban. Tarlós István azt mondta: eddig tíznél több ember hűlt ki Budapesten az ősszel, ezért szükséghelyzettel állunk szemben.