Török Gábor: a Fidesz a többségi demokrácia irányába mozdul?

Török Gábor néhány napja már foglalkozott azzal a felvetéssel, amely Halasi Endre HVG-ben megjelent elemzői véleményében is napvilágott látott, vagyis hogy a Fidesz valódi célja az, hogy közelebb vigye a magyar demokráciát a brit mintájú többségi modellhez. A jelek szerint Lázár János is ugrott erre.



Hoffmann Rózsáék állítják, beavatták Pokornit

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az ATV-nek elmondta, kellemetlennek tartja, hogy a Pokorni Zoltánnal folytatott huzavona a nyilvánosság előtt zajlott. Azt is állítja, hogy a felsőoktatási törvény koncepcióját előre elküldték Pokorni Zoltánnak.



Helyesírási hibákkal van tele Schmitt Pál fogalmazványa

Miközben Schmitt Pál köztársasági elnök az alkotmányba foglalná, hogy az állam köteles gondoskodni a magyar nyelv megóvásáról és ápolásáról, az általa jegyzett javaslatcsomag hemzseg a helyesírási hibáktól - írja pénteki cikkében a Hírszerző.




A börtönből is üzletel Farkas Péter

Az olimpiai bajnok a rácsok mögött is kaphatja részét, pénze letéti számláján gyűlik, mégpedig egy tetoválószalont működtető cég igazgatóságának tagjaként – szerepel a Blikk pénteki számában.


Újabb eljárások a Mercedes-telekperben

A Szegedi Ítélőtábla felfüggesztette a kecskeméti Mercedes-gyár telkének volt tulajdonosai által indított polgári pert a gazdák újabb peres eljárásainak jogerős lezárultáig - írja a Népszabadság.


Pokol Béla: A becsődölt romapolitika irányváltásra szorul

Az elmúlt két érvized sehova sem vezető cigánypolitikájából az új kormánynak le kell vonnia a következtetéseket – hangsúlyozta Pokol Béla, az ELTE jogi kara politológiai intézetének professzora, aki egy személyben szociológus, politológus és jogász. Reményei szerint Magyarország, kihasználva a jövő évi EU-elnökségét, kezdeményező szerepet tölt majd be egy új, közös európai romapolitika kidolgozásában.


„Tévedésből nyomta meg a fószer a gombot”

Parlamenti félreszavazások voltak, vannak és jó eséllyel lesznek a jövőben is. Az indoklással nem bajlódnak a politikusok, többnyire a véletlenre hivatkoznak – persze vannak kivételek, akiknek még magyarázkodniuk sem kell. Egyébként pedig csak találgatni lehet, hogy a figyelmetlenség, a lelkiismeret, a dac vagy egy későbbi hivatkozási alap okán nyomnak "rossz" gombot a képviselők.


Szüneteltetik az UD Zrt. pert

A felek közös levélben kérték az eljárás szüneteltetését, és azért nem megszüntetését, mert nem egyeztek meg minden részletkérdésben.




Szökött rab is fennakadt a közlekedési razzián

A rendőrök a 4-es főút Pest megyei szakaszán és a 405-ös úton végeztek ellenőrzéseket és egy büntetés-végrehajtási intézet által körözött férfi is fennakadt az őszi-téli átálláshoz kapcsolódó közlekedési akción.



Késelés a körúton

Késeléssel végződött egy buszon indult vita csütörtökön este Budapesten, a Baross utca és a József körút kereszteződésénél, úgy tudni, többen is megsérültek.