Országos csalón kattant a bilincs
A 28 éves férfi eddig 3 bűncselekmény elkövetését ismerte el, de lehetnek további sértettek is. Mobiltelefonokkal vágott át embereket.
A 28 éves férfi eddig 3 bűncselekmény elkövetését ismerte el, de lehetnek további sértettek is. Mobiltelefonokkal vágott át embereket.
hvg.hu
A Policy Solutions elemzése szerint példa nélküli a rendszerváltás utáni magyar politikatörténetben a Fidesz bejelentése, miszerint az Ab jogkörét szűkíteni kívánják.
MTI
A Fidesz nem nagyon érti meg, hogy a Lázár János féle lépéssel nem kevés szavazót, támogatót veszthet el, még akkor sem, ha a konkrét ügy csak néhány embert érint - olvasható a Konzervatórium blogon.
hvg.hu
Elindult a költségvetési vízibivalybőr táska jótékonysági aukciója a Vatera.hu online aukciós weboldalon, amelynek bevételét a Nemzetgazdasági Minisztérium (NM) a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére fordítja.
MTI
MTI
hvg.hu
Dandártábornokká nevezte ki noverber 1-jei hatállyal a köztársasági elnök Budapest rendőrfőkapitányát, Tóth Tamást.
FH
FH
Hírszerző
Lerövidítené az adatfelvételi időszakot és törölné a vagyoni jellegű adatköröket a 2011-es népszámlálást illetően az a javaslat, amelyet pénteken nyújtott be az Országgyűlésnek a kormány.
MTI
A Budapest-Győr–Hegyeshalom vonalon vannak késések, várhatóan délután egyre javítják ki a hibát.
hvg.hu
Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy adja oda a nyugdíjasoknak a nekik járó nyugdíjemelés még hiányzó részét. A nyugdíjasoktól azt kérik, hogy Orbán Viktor nekik küldött levelére válaszolva is követeljék ugyanezt.
MTI
Nem felel meg a valóságnak, hogy a jó erkölcsbe ütköző szerződések elleni fellépés jogszerű alap az Alkotmánybíróság jogkörének példátlan megcsorbításához - áll a Magyar Helsinki Bizottság pénteki közleményében.
hvg.hu
„Befejeződött a Gatter-éra a Fővárosi Bíróságon” – ezt maga a leköszönő elnök mondta távozásának bejelentésekor. Gatter László a hvg.hu-val közölte azt is, hogy soha többet nem akar bírósági vezető lenni.
Csikász Brigitta
Rendőrök vittek el egy jobbikos önkormányzati képviselőt és szakértőjét a péntek reggeli képviselő-testületi ülésről Mohácson, miután egymáshoz bilincselték magukat - értesült az MTI helyi politikusoktól.
MTI
Kemény diónak bizonyulhat a Fidesz számára a függőben lévő magyar-orosz gazdasági kérdések megoldása, ráadásul az egyre szorosabb moszkvai kapcsolatok akár más külpolitikai célokkal is konfliktusokat generálhatnak – vélik egyes elemzők, akik szerint mára lassan megkopott az a korábbi Fidesz-üzenet is, amely szerint új alapokra helyezik a két ország viszonyát.
hvg.hu
2011. január 1-jétől naptári napokban, és nem munkanapokban kell majd megállapítani a közigazgatósági hatósági eljárásokban a határidőket.
MTI
Komoly fennakadás van a 4-6-os villamos vonalán péntek délelőtt, pótlóbuszok szállítják az utasokat a Margit hídtól az Oktogonig, de onnan sem indulnak a villamosok a Blaha Lujza tér felé.
HavariaPress
Október 31-én állítjuk át az órákat, hogy kevesebb energiát használjunk fel a sötétebb hónapok során. Néhány éve már felvetődött, hogy van-e értelme az évente kétszeri változásnak, amelynek akár egészségügyi, illetve a közlekedésben tapasztalható hatásai is lehetnek. Az energiaiparban dolgozó szakembereket kérdeztünk.
hvg.hu
Csütörtökön reggel saját nyírkátai lakásának udvarán találtak holtan egy 45 éves férfit. A rendelkezésre álló adatok alapján, a férfi halálát kihűlés okozta - írja a police.hu.
unknown
Két 43 éves férfit fogott el a rendőrség, akik éveken át zsaroltak egy vállalkozót - közölte a rendőrség. Készpénzt és autókat szereztek meg tőle.
hvg.hu
Nem gondolja úgy, hogy most is meg kellene szólalnia? - írta levelében a volt államfőhöz Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök.
MTI
Feltehetően részegen vezette a rábízott buszt, ezért azonnal kirúgták azt a buszsofőrt, aki sportversenyre vitte a szentesi Damjanich János iskola 27 diákját.
FH
FH
Hírszerző
Több mint 60 kapszulát és azokban csaknem 700 grammnyi kokaint találtak egy külföldi állampolgár testében,
MTI