Az állásinterjúk általában jelentős stresszel járnak, még akkor is, ha a gyakorlott és fegyelmezett emberek kifelé rezzenéstelen arcot mutatnak, sőt lazán, komfortosan viselkednek. De az, akinek nagy a tét, akaratlanul is hibákat véthet, s tönkreteheti az esélyeit egy rosszul sikerült megjegyzéssel, hibás válasszal vagy ostoba kérdéssel.
1. Belépő ostobaságok
Mindenki előtt ismert, hogy a bizonytalan kimenetelű várakozás a legrosszabb. A bizonytalanságnál még a számunkra kedvezőtlen bizonyosság is jobb. Azaz többnyire reflexszerűen igyekszünk lerázni magunkról a stresszt, mint kutya a vizet. A felvételi beszélgetések megkezdése már önmagában is jelentősen oldja a stresszt, de éppen ez a periódus, amikor a felszabadultság keveredik a feszültséggel a legvalószínűbb periódusa a hibázásnál. Ha az ember nem vigyáz képes olyan idétlennek mutatkozni, ami teljesen tönkreteszi az esélyeit. A filmkomédiákban ilyenkor szokás orra esni a szőnyeg rojtjában, kávéval leönteni a beszélgetőpartnert vagy szarvas ostobaságokat mondani. Szigorúan tilos ilyenkor személyes megjegyzéseket tenni. (Például: Ilyen szép hölggyel biztosan könnyű lesz végigbeszélni a nehéz kérdéseket is. Vagy: Ilyen szépszál embertől a legnehezebb kérdést is könnyebb szívvel lehet fogadni.) Nem tudható ugyanis, hogy a személyzetisek milyen beállítottságú emberek, a bókot a gyengeség jelének veszik, örülnek neki, sértően személyeskedőnek vagy szimpla hülyeségnek értékelik. A beszélgetést bevezető egy-két percet inkább semleges témával kell kitölteni. Lehet beszélni az időjárásról, a városban tapasztalható forgalomról vagy a találkozó színhelyét függően a környezetről.
2. Túlbuzgóság
A túlzott megfelelni vágyás időnként lehetetlen viselkedésbe csap át. A feltett kérdésekre, ha lehet tömören, de informatívan kell válaszolni. Aki elkezd a részletekről lefetyelni, s ekképpen igyekszik kimutatni együttműködési készségét, minden újabb szóval újabb és újabb szeletet csap le az esélyiből. A szószátyárság többnyire elfogadhatatlan a munkaadók számára, akik megbízható embereket szeretnek maguk körül látni, s nem olyanokat, akik mindent kikotyognak. Másrészt a sok beszéd bizonytalanságot, önbizalomhiányt, néha pedig kórosan sok önbizalmat jelez. Továbbá, aki nem képes tartani a száját, annak arra sincs ideje, hogy a másik mondanivalójára figyeljen, ez pedig az együttműködési képesség hiányát jelezheti. Azaz a túlbuzgó emberek a legtöbbször valójában megbízhatatlanok. Aki ilyen látszatba kerül, annak szinte azonnal nullázódnak az esélyei.
3. Kérkedések
Ha valaki önön nagyszerűségét túlságosan hosszan vagy túlságosan színesen ecseteli, könnyen búcsút inthet a hitelének. A kérkedést látva ugyanis a személyzetisek akár azt is gondolhatják, hogy a jelölt hiányzó önbizalmát kívánja eredményeinek nagyzó bemutatásával elleplezni. De a kérkedés jellemhibára is utalhat, ami egy csapatmunkás számára rossz ómen, egy vezetőtől pedig elfogadhatatlan. A kérkedők nagyon hajlamosak a körültekintést mellőző hibás döntésekre. Túl nagy a kockázat alkalmazni őket.
4. Nagymenő ismerősök citálása
A kérkedés minősített estének tekinthető a befolyásos ismerősök gyakori felemlegetése. Aki ezt hallgatja, annak olyan érzése van, hogy a jelentkező nem is a saját érdemei, hanem kapcsolatai révén, ismerősei befolyása segítségével akarja megkapni az állást. Egyrészt mindenki azt mond, amit akar állítólagos ismerőseiről, másrészt aki már egy felvételi beszélgetésen a nagymenő haverokkal jön, az a munkája közben is az ő hátuk mögé húzódhat, ha a felelősségvállalásról van szó. Arról nem is beszélve, hogy ki tudja, lehet-e jót várni egy ilyen embertől a vállalati szervezeti játékokban. Ugyanakkor nagyon fontos egy állás elnyeréséhez, hogy egy szakember kikkel dolgozott korában, milyen szakmai iskolákban nevelkedett. Ezért a szakmai kapcsolatait feltárhatja, de ezek sohasem jelenthetnek hivatkozási alapot.
5. A pénz emlegetése
A pénzről nem szerencsés beszélni azelőtt, hogy az álláskínáló szóba hozza. Túlzott anyagiasságot jelez. Ráadásul sokan vannak, szívesen mondanak ilyen mondatokat: „Én profi vagyok. Ennek megvan az ára. Azaz megvannak a minimális fizetési elvásásaim.” Hát ez minden csak nem profizmus. Akinek ugyanis azonnal a pénz jár a fejében, az nem a feladatára koncentrál. Márpedig egy profit elébb a feladat érdekli, s csak ennek ismeretében beszél a fizetségről. Ha azonban már a tárgyalások eljutottak abba a fázisba, ahol a pénzről kell beszélni, akkor az ember védje meg az érdekeit. A túlzott követelések azonban itt sem célravezetők. Nem csak az anyagiasság negatív árnya miatt, hanem mert akinek sokat fizetnek attól sokat is várnak. Ha a gyakorlat nem igazolja a kiugró fizetést, annak könnyen útilapu a vége.
6. Bezzeg…
A „bezzegek” jellemtípusát alighanem mindenki jól ismeri. Nem a világhoz képest határozzák meg önmagukat, hanem a világot határozzák meg önmagukhoz képest. Valami oknál fogva úgy érzik, hogy az a dolgok normális folyása, ahogy velük történt, s ami ettől elétér az rossz, de legalább is alacsonyabb rendű vagy kevesebbet ér. Az olyan kezdetű mondatok, hogy „Az én jelenlegi cégemnél…” nem sok jóra vezetnek. Azokat a cégeket ugyanis, amelyeket emleget, már vagy elhagyta, vagy éppen most akarja elhagyni valamiért, másrészt azt a vállalatot helyezi negatív kontextusba, amelyikhez éppen tart. Fordítva sem sokkal jobb a helyzet, azaz ha a jelenlegi, vagy korábbi munkaadóit tűnteti fel negatív színben a most megcélzott vállalattal szemben. Ez ugyanis a lojalitás teljes hiányéra utal, amit minden munkaadó egységesen utál.
7. Őrült kérdések
A vállalati személyzetiseknek egész gyűjteményük van a felvételre jelentkezők őrült kérdéseiből. Némelyik a tárgyalások gyors felfüggesztéséhez vezet. Csak néhány ízelítőül:
– Ki ez a rozzant vénember a képen? – mutatott a jelölt a cég alapítójának portréjára.
– Mondja, itt mindenkinek ilyen jó hátsója van? – kérdezte a jelölt a személyzeti igazgatónőt.
– Maguk mindig ezt a moslékot eszik? – kérdezte a személyzetist a jelölt az üzemi étkezdében elköltött munkaebéd után.
– Hogyan képesek életben maradni a piacon, ha egyetlen jó szakemberük sincs? – érdeklődött a jelölt a cég személyzeti politikájáról.
– Nekem is ilyen lepukkant irodában kell majd üldögélnem? – adott hangot félelmeinek a jelölt a személyzeti osztályon körbetekintve.
