Mitől félnek legjobban a vezetők?

Nem a piac összeomlásától vagy a rossz sajtótól, nem is az üzlet halálától, még csak nem is természeti katasztrófáktól félnek legjobban a vezetők, hanem attól, hogy valamiben inkompetensnek tűnnek.


"Bízom benne, hogy a NAV elnöke ezért vizsgálatot indít"

Komolyan felháborodott az adóhatóság és a Nemzetgazdasági Minisztérium egy minap nagy hullámokat vert ügy miatt, amelyben felmerült, hogy a NAV közrejátszhatott a Kapuvári Hús bedőlésében. Az LMP szerint sáros az adóhatóság az egyik legnagyobb húsgyár tönkremenetelében, miután egy bírósági ítéletből az derült ki számukra, hogy a NAV jogtalanul állapított meg sok százmilliós adóhiányt a Kapuvári Húsnál. A húsüzem volt képviselője a hvg.hu-nak azt mondta: felesleges kiemelni egyet a cég csődjének okai közül, de az eljárást ki kellene vizsgálni, mert szakmai szempontokat nélkülöző és arrogáns volt. A NAV szerint nem ők döntötték be a céget.


Új névvel nyit üzletet a Rossmann egy budai plázában

Rossmann Exclusive néven nyit üzletet a Rossmann drogérialánc a Bécsi úti Buda Entertainment & Gastro bevásárlóközpontban, korábbi nevén az Új Udvarban. Nyílik még egy szupermarket Buda Gourmet néven és ősszel beköltözik a központba a Csodák Palotája is.



Hatalmasat kaszáltak a futballklubok

5,4 milliárd euróra (úgy 1700 milliárd forintra) nőtt az európai futballkluboknak a közvetítési jogdíjakból származó összesített bevétele, ami az öt legjelentősebb európai bajnokság bevételeinek csaknem fele.







Nemzetközi piacra tolnák a magyar kkv-kat

Miközben a magyar kkv-k jelenleg a hazai munkavállalók 75 százalékát a foglalkoztatják, a nemzetközi piacra csak igen korlátozott számú vállalkozás tud kilépni, a magyar kivitel zömét nagy nemzetközi vállalatok adják.


Turistáknak adja ki a lakást? Ezt jó, ha tudja!

A nyárral együtt érkeznek a bulizni vágyó turisták, amit kihasználva egyre többen tesznek szert egy kis mellékesre lakásuk rövid távú kiadásából. Egy blog összegyűjtötte, hogy mivel jár ez az internetes hirdetésen és a vendég utáni takarításon kívül.


Chilében nőhet nagyra a magyar startup, amelynek már a DHL és a Microsoft is ügyfele

Huszonötszörös túljelentkezést legyűrve, egyedüli magyarként jutott a Start-Up Chile vállalkozáskeltető programba a magyar Selfmapping. Volt persze némi helyzeti előnyük, hiszen az általuk kidolgozott, a HR-tesztek piacán elérhető legújabb szoftvert már több nagyon ismert multinacionális vállalat is használja. Már az ír, a német és a holland piacot is célba vették.


Újabb fegyvert vet be a Tesco

A Tesco megint lépett egyet, hogy csökkentse a vasárnapi zárva tartás káros hatásait. Egy sor üzlete június 1-jétől korábban kinyit, s már reggel 5-től lehet bennük vásárolni.


Mazars: Számos külföldi cég megsérti az áfatörvényt

Mivel az ekáer-regisztrációhoz magyar adószám kell, a külföldi cég - belföldi áfaregisztráció hiányában - nem lehet címzett. A belföldi vevő pedig az árumozgásban nem érintett, a logisztikai szolgáltató pedig az ekáer-rendelet szerint nem lehet kötelezett. Ez a gyakorlat nemcsak megoldhatatlan anomáliát okoz az ekáer-rendszerben, hanem jelentős adókockázatot is hordoz.


Ne bizniszeljen boldog-boldogtalannal, mert nagyon ráfázhat!

A közösségi termékkereskedelem az áfacsalások által leginkább fenyegetett terület, ezért ezekre az ügyletekre irányul a legnagyobb adóhatósági figyelem. A vállalkozások sokszor érezhetik ezt a figyelmet túlzónak, és még a jóhiszemű cégek is bajba kerülhetnek, ha a hatóság úgy ítéli meg, hogy nem tettek meg mindent az ügyletek jogszerűségének igazolására. Egy esettanulmány az Adózónától.




Kötelezővé tették a jógát az Air Indiánál

Reggelente jógaórára kell járniuk az indiai nemzeti légitársaság frissen felvett pilótáinak és utaskísérőinek a Huffington Post című amerikai online hírmagazin szerdán megjelent cikke szerint.


Hirtelen megoldódott a Tokaj Kereskedőház aszúbaja

Két nappal azután, hogy megírtuk: nem kapott származási engedélyt a Tokaj Kereskedőház (TK) tavalyi szüretelésű aszúja, az állami cég közleményt adott ki arról, hogy a kérdés megoldódott. A két hónapig tartó nihilből hirtelen előhúzott megoldás nem minden kérdésre ad megnyugtató választ, de az állami borászatnak immár papírja van arról, hogy nála minden rendben van. Kérdés: meddig?