Csak Fradinak éri meg lenni (esetleg Felcsútnak)

Megnéztük, hogy a legjobb magyar focicsapatok, illetve további négy látványcsapatsport bajnokai a most megjelent 2014-es adatok alapján pénzügyileg is a topon voltak-e. Meglepetés nincs, a focisták sokkal több pénzből, de sokkal nagyobb hullámzással gazdálkodnak, mint a többiek – kivéve a veszprémi kézilabdásokat, akik már felnőttek a labdarúgás szintjére. A focibajnok Videoton vaskos mínuszt termel, a nagy szponzorokkal jól ellátott Fradit a tulajdonos 1 milliárdos apanázsa tartotta a felszínen, a kézilabda-Bajnokok Ligája-döntőt játszó Veszprém hiába triplázta meg a bevételét, veszteséges lett.







Elvették a West Tour Holiday Utazási Iroda engedélyét

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal visszavonta a West Tour Holiday Utazási Iroda utazásszervezői és utazásközvetítői engedélyét. Az utazási vállalkozót pénteken törölték a hatósági nyilvántartásából, és egy évre eltiltották tevékenysége folytatásától – közölte a hatóság pénteken.



Trükközött Gyurcsány cége az EU-val Deutsch Tamás szerint

Gyurcsány Ferenc DK-elnök cége, az Altus Zrt. az általa elnyert uniós pályázat során nyilvánvalóan megtévesztő nyilatkozatot juttatott el az Európai Bizottsághoz - mondta Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti (EP) képviselő szerint. Hozzátette, az Európai Néppárt frakciója szerint "a botrányos ügyet" az EP költségvetési ellenőrző bizottságának napirendjére kell tűzni.


Kezdődik a Mátrában a legnagyobb hazai naperőmű építése

Lerakták Magyarország legnagyobb napelemes erőművének alapkövét a Mátrában. A 15 megawattos teljesítményű fotovoltaikus erőmű az RWE német energiacég többségi tulajdonában lévő Mátrai Erőmű Zrt. beruházásában épül meg és mintegy 6,5 milliárd forintba kerül.


Tőkét vonnak ki a Magyar Suzukiból

A japán tulajdonos 156 millió euró tőkét von ki a Magyar Suzuki Zrt.-ből, a felszabaduló forrásokat külföldön folyó fejlesztéseire fordítja – közölte az esztergomi cég.


Legalább ennyit kellene fizetni a diákoknak

A kedden benyújtott törvényjavaslatban matematikai képlettel határozták meg diák munkavállalóknak, illetve az iskolaszövetkezetnek fizetendő minimális bér, illetve szolgáltatási díj összegét.



Rogán jó ismerősét bízták meg a bevándorlásellenes kampánnyal

A Pasa Park egyik lakója, Csetényi Csaba cége nyerte el a bevándorlásellenes kampányról szóló 300 millió forintos megbízást. A HG 360 reklámügynökség 2014-ben is több állami pályázatot megnyert. Tavaly nyáron a hvg.hu is foglalkozott Csetényi sikerével az V. kerületi trafikpályázatokon. Az nem derült ki viszont, hogy a cégvezető Rogán szomszédja-e, vagy sem. Csak annyi, hogy korábban költözött a Pasa Parkba, mint a Fidesz frakcióvezetője.




Fideszes politikus a földmaffia vádlottjai között

B. József sárvári önkormányzati képviselő volt, amikor – mezőgazdasággal sosem foglalkozó cégén keresztül – érintett lett a nagyszabású csalássorozatban. A cég 233,5 hektárnyi föld után 16,3 millió forintra tartott volna igényt, de a kifizetés előtt lebuktak. B. József éppen a tavalyi önkormányzati választás előtt vált gyanúsítottá. A Blikknek azt mondta, ártatlanul keveredett az ügybe, és már visszavonult a politikától.