Vasárnapi boltzár: több mint 10 ezer állástalannal, 50 milliárdos buktával számolt a kormány

Mégis létezik kormányzati háttértanulmány a vasárnapi zárva tartáshoz. A 2011-es dokumentum, amely drámai számokban írta le az intézkedés hatását, összességében "nehezen támogathatónak" találta a vasárnapi zárva tartás erőltetését – tudta meg a Népszabadság. Orbán Viktor akkor be is jelentette, hogy a kormány nem tud beállni a KDNP-s javaslat mögé.


Rácsapott a Telekom kezére a hírközlési hatóság

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 65 millió forintos bírsággal sújtotta a Magyar Telekomot csütörtökön, mivel a szolgáltató több ezer előfizetőjének okozott kárt azzal, hogy nem fizetett kötbért, illetve azt nem megfelelően tette.





Nagy tételben adják-veszik a cégeket

Kétszámjegyű növekedés következett be tavaly az összeolvadások és felvásárlások (M&A) piacán Magyarországon, a tranzakciók száma 12 százalékkal, a piac becsült mérete pedig 18 százalékkal nőtt 2013-hoz képest. A befektetők elsődleges célpontjai már hagyományosan ismét az IT és a technológiai vállalatok voltak – derül ki az EY legfrissebb M&A Barométeréből.


Egymilliárd forintot parkoltatnak a fuvarozók a NAV rendszere miatt

Eddig 40 ezren használták legalább egyszer az EKÁER-t, az adóhatóság kötelező e-fuvarlevelét, az ehhez szükséges letétbe helyezett pénzügyi biztosíték összege pedig elérte az 1 milliárd forintot. Aki megszegi a szabályokat, nem csak büntetést kap, hanem magára húzhat egy komplett adóellenőrzést is.



Több mint kétmilliós bírságot szabott ki a GVH egy tabletta miatt

Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerint a Phytotec Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. (Phytotec) jogsértően reklámozta Esberitox nevű tablettáját, mert a vény nélkül kapható gyógyszert nem az alkalmazási előírás alapján mutatta be, és valótlan információt jelenített meg a tabletta összetevőiről. A jogsértésért 2 millió 125 ezer forint bírságot szabott ki a GVH.


Erre nagyon vigyázzon! Így kaphat tripla büntetést a cége

A Deloitte korábban már megállapította, hogy a NAV mind gyakrabban tartalmában is vizsgálja a kapcsolt vállalkozások árképzését, sőt egyre többször adóalap-kiigazítást is kezdeményez az érintett cégeknél. Az alkalmazott árképzés transzferár technikai elemzésén túl az adóellenőrzések gyakran a kapcsolt ügyletek ésszerűségét is vizsgálják. Tripla büntetést is kockáztathat az a társaság, amely elmulasztja az üzleti indokok dokumentálását, különösen a nehezen megfogható menedzsmentdíj-elszámolásokat nézve.


Mégis nyitva lesznek a Sparok a benzinkutakon

Hiába a törvénymódosítás az OMV-kutakon működő Sparok vasárnapi nyitva tartása ellen, az OMV úgy értelmezi, a törvény továbbra sem tiltja shopjai nyitva tartását, amelyeken néhány esetben megjelenik a Spar emblémája.


Óvatosan kávézzon! Szennyezett kávét tiltott be és kobzott el a Nébih

Glutént tartalmazó, Ochratoxin-A szennyezett kávét talált legújabb terméktesztjén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A hatóság a határérték feletti mikotoxintartalom miatt azonnali hatállyal elrendelte a D.KAISER Krone nevű termék forgalomból történő kivonását. A hatóság 20 tonna szennyezett kávéra tette rá a kezét, az üzemet pedig azonnali hatállyal felfüggesztette.




Tovább hasítanak Orbán apjának cégei

Orbán Győző, a miniszterelnök apja cégügyeiről közölt cikket a Magyar Narancs, amelyben azt írják, a vállalkozások többször is előnyös elbírálásban részesültek a hatóságoktól.


Nem indítja újra a Budapest-Baku járatát a Wizz Air

Március 29-én indították volna újra a Budapest-Baku közötti Wizz Air-járatot, de a légitársaság szerint a bakui repülőtér nem tett eleget a felek között a repülőtéri díjakról és költségekről létrejött megállapodásnak, ezért leállították az újraindítást.


Na, most már tuti, hogy kacsa volt a BMW bejövetele

Bejelentette a BMW, hogy Mexikóban építi fel új gyáregységét, ezzel biztossá vált, hogy csak kacsa volt a magyarországi üzemről szóló hír. A német autógyártónak jól ment 2014-ben, rekordszámű járművet adtak el és bevételben is túlszárnyalták az előző éveket.




Leállítja oroszországi gyártását a General Motors

A General Motors Co. (GM) a bizonytalan gazdasági helyzet és a romló értékesítési kilátások miatt határozatlan időre bezárja oroszországi összeszerelő üzemét és csökkenti értékesítési modellportfolióját - jelentette be a cég szerdán Moszkvában.