Motorvonatokra vágyik a MÁV

A MÁV-START Zrt. 21 normál nyomtávú, egyenáramú, alacsonypadlós elővárosi villamos motorvonat beszerzésére írt ki nyílt pályázatot.



Magyar buszokat vesz milliárdokért három Volán

A Pannon Volán Autóbusz-közlekedési Zrt. a saját részére, valamint a Gemenc Volán Zrt. és a Kapos Volán Zrt. megbízásából 60 helyközi szóló autóbuszt vásárol. A nyílt közbeszerzés eredménye a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.







Paleo- és biotermékek üzemében folytatódik a Nébih Horror Picture Show

Paleo- és biotermékek készültek gyomorforgató körülmények között, az élelmiszer-biztonságiak száz tonna szennyezett növényi terméket foglaltak le, és újabb horrorvideót tettek közzé a razzia helyszínén, egy telephelyen. A hatóság mind a gyártót, mind a bérgyártatót kötelezte a termékek visszahívására, ám ezek jelöletlenek voltak, az üzem pedig nem vezette a nyilvántartásokat, ezért azt, hogy pontosan hova és mennyi termék kerülhetett, jelenleg is vizsgálják.



Kórházba került Klapka György

A 86 éves vállalkozó hétfőn lett rosszul: szorított a mellkasa, nem kapott levegőt, kiverte a víz. Rohammentővel vitték kórházba, ahol az elvégzett vizsgálatok nem igazolták sem a szívinfarktust, sem a tüdőembóliát.


Versek fabrikálásával keresnek óránként 60 ezret

A kliensek által megadott szavakból háromsoros kis verseket, úgynevezett haikukat pötyögnek ódivatú írógépeikbe a The Haiku Guys tagjai, akik a Google céges bulijától, esküvőkön át megnyitókig, mindenhol feltűnnek és óránként 200-250 dollárt kérnek el frappáns írásaikért.



Quaestor-ügy: nem szóltak az orosz központnak a szerződésbontásról

A moszkvai magyar vízumközpont a szokásos ügymenetben működik, a Quaestornak nincs befolyása a központot működtető cégre - mondta az orosz Vizovoj Centr OOO vezérigazgatója. Tatyjana Osztapenko az MTI-től értesült arról, hogy a magyar külügyminisztérium felbontja a központ üzemeltetésére vonatkozó szerződéseket a Quaestor csoport vezérének érdekeltségi körébe tartozó cégekkel.


Tulajdonosváltás a Delphi balassagyarmati gyáránál

A Mahle tulajdonába kerül a Delphi Automotive termál üzletága, így a balassagyarmati gyára, a Delphi Thermal Hungary Kft. is, amelynek működésében nem lesz változás Papp Péter, a társaság HR-menedzsere szerint.



Leváltották az RTL Klub vezérét

Dirk Gerkens helyett Andreas Rudast nevezték ki az RTL Magyarország ideiglenes vezérigazgatójává – közölte az RTL Klub. Rudasnak két helyettese lesz, Kolosi Péter és Vidus Gabriella.