Elkezdi behajtani a kamarai díjakat a NAV
Rövidesen megkezdi az adóhivatal az elmaradt kamarai hozzájárulások behajtását – ismerteti a pénteki Magyar Nemzet.
Rövidesen megkezdi az adóhivatal az elmaradt kamarai hozzájárulások behajtását – ismerteti a pénteki Magyar Nemzet.
A 10 százalékos rezsicsökkentés 13 százalékot jelent az E.On-nak a lakossági fogyasztóknál - mondta Klézli Ferenc, az E.ON Hungária Zrt. ügyfélkapcsolati vezetője a IV. Energy Summit Hungary 2013 konferencián.
A Freesoft cégcsoport 2012-ben 136,2 millió forint nettó eredményt ért el, 16 százalékkal többet a 2011. évinél, a negyedik negyedévi nettó eredmény 136,6 millió forint, 40,4 százalékkal csökkent - tette közzé a szoftverfejlesztő és számítástechnikai szolgáltató társaság csütörtökön a BÉT honlapján gyorsjelentésében.
Közzétette fizetőképességének helyreállítását célzó programját és módosított egyezségi javaslatát az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján, csütörtökön. A társaság tavaly december óta csődeljárás alatt áll. A február 4-i csődegyezségi tárgyalásra készített javaslatát nem hagyták jóvá a hitelezők, ezért a cég vállalta annak átdolgozását.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatallal (NAV) szerint az online kapcsolatra képes pénztárgépekre történő áttérés ütemezetten, több fázisban zajlik le.
Nyomozás folyik a felszámolás alatt álló Electro World Magyarország (EWM) Kft. ügyében csődbűncselekmény gyanúja miatt - erősítette meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűnügyi szóvivője a Privát Kopó értesüléseit csütörtökön. Sárközi Alexandra a nyomozás érdekeire hivatkozva mást nem kívánt közölni.
A német tulajdonú Honsa Kft. készítheti 2014-től a BMW egyik új modelljének karosszériaelemeit – adta hírül a PécsMa.hu csütörtökön.
A MÁV-Start rendszere öt éve működik, tavaly nagyot ugrott a netes jegyvásárlási kedv.
Tárgyalt a vezetőség és a sztrájkbizottság csütörtök délután az ISD Dunaferr Zrt-nél, de nem közeledtek egymáshoz az álláspontok. A menedzsment közleménye szerint pénteken egyeztetnek ismét. Mucsi Zoltán a sztrájkbizottság elnöke azt mondta, hogy a vezetőség ragaszkodik a 3,5 százalékos emeléshez és ismét felvetették a középtávú megállapodás kérdését. Utóbbihoz ragaszkodnak, mert addig nem lesz bérmegállapodás – tette hozzá.
A múlt évben a Lego Group 25 százalékkal 23,405 millió dán koronára növelte a bevételét, ami majdnem a háromszorosa a 2007-es év eladásainak. Ez volt az egymást követő ötödik év, amelyben a Lego Group legalább 15 százalékos bevétel növekedést ért el éves szinten.
A francia termelő vállalatoknak fontos szerepük lesz az idei magyarországi növekedési fordulatban - mondta csütörtöki párizsi tárgyalásai után Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára.
Az idén is duplázásra törő és potenciálisan összesen kétmilliárd felhasználóval számoló magyar startup, a Prezi nem csak a fejlett piacokat tervezi becserkészni, hanem a feltörekvő országokat is meghódítaná, a tőzsdei bevezetéstől azonban egyelőre tartózkodnak a tulajdonosok.
Az országban elsőként minősített beszállítói adatbázist hoz létre a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) saját fejlesztésben - jelentette be Kokas Tamás, a hivatal befektetésösztönzési főosztályvezető-helyettese csütörtökön.
Várhatóan még az év végéig döntenek arról, hogy az érdeklődők közül melyik külföldi mobilszolgáltató léphet be negyedikként a szlovák piacra - számolt be a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági napilap csütörtökön.
Nem reagált érdemben a munkaadó a dolgozók béremelési javaslatára, ezért a Hankook rácalmási gumigyárában sztrájkbizottság alakult. A Hankook Tire meglepetéssel értesült a bejelentésről.
Egyre több élelmiszer kiskereskedelmi lánc indít online bevásárlási szolgáltatást Magyarországon: a CBA kedden indította megújult webshop áruházát, a Tesco pedig jövő hónap végéig elindítja online bevásárlás szolgáltatását. Az Auchan és a Spar bár már foglalkozott a kérdéssel, azonban egyelőre nem tervezi hasonló szolgáltatás bevezetését, ahogy a Lidl sem.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) januári hitelezési felmérése szerint a vállalati hitelek feltételei 2012 utolsó negyedévében nem változtak, miközben a háztartási hitelek feltételei tovább enyhültek - hangzott el a jegybank csütörtöki tájékoztatóján.
Félmilliárd forintos uniós támogatással indul egy éven át tartó kutatás a Győri Járműipari Körzetről a helyi Széchenyi István Egyetemen - hangzott el a projektet bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón.
Beruházási hitelre anak ellenére sincs gyakorlatilag semmiféle igény a vállalkozások részéről, hogy számos lehetőség közül választhat(ná)nak a cégek. Ezen pedig még a kedvező hitelfeltételeksem javítanak számottevően – derül ki a K&H kkv kutatásból. Mindezek alapján tehát nem várható, hogy egyhamar megugrik a hazai vállalkozások által megvalósított beruházások mértéke.
Az év végétől Porsche-beszállító az SMR magyarországi cége - írja a Kisalföld.