Öt évvel ezelőtt még semmiféle jele nem volt annak, hogy a magán-nyugdíjpénztári rendszert a 2010-ben kormányra kerülő Fidesz jelentősen átalakítja, lényegében államosítja. 2008 márciusában ezért is döntött úgy Hámori Tamás, hogy alkuszcégét – amelyben édesapja és bátyja is benne volt – olyan területre vezeti, amely addig hazánkban jóformán ismeretlen volt. A kis biztosítási cég magán-nyugdíjpénztári tagok toborzásába fogott, vagyis jutalékért cserébe arról igyekeztek meggyőzni a már magán-nyugdíjpénztári rendszerben lévőket, hogy nekik adott esetben megérheti váltani egy másik pénztárhoz. Az ötlet bejött, két és fél éven belül már 300 munkatárs dolgozott a cégnél, Hámori Tamás pedig az évi 1 milliárdos árbevételt tervezgette. Mint nem sokkal később kiderült, feleslegesen. (A hvg.hu korábbi cikke azokról, akiknek a kormány átírta az életet.)

Családi vállalkozásból több száz fős cég

Egy családi biztosítási alkuszcéggel indultunk még 2006-ban, így kezdődött az egész történet – mesélte Hámori Tamás a hvg.hu-nak. Biztosítások értékesítésével foglalkoztak, amivel azonban tulajdonképpen csak "elvegetáltak". 2008-ig nem is történt jelentősebb változás a HT Fenrir Kft.-nél. Ekkor azonban kipattant a magán-nyugdíjpénztári piacra lépés ötlete. Sok cég addig azért nem akart ezzel foglalkozni, mivel ez nem kecsegtetett akkora jutalékkal, mint például egy életbiztosítás megkötése, ugyanakkor rendkívül széles volt a bázis. Több mint 3 millió pénztártag volt a potenciális ügyfélkör, ráadásul az ügyfelek a magánnyugdíjpénztárakba való kötelező belépés miatt folyamatosan újratermelődtek.

Az üzlet annyira beindult, hogy egy év alatt 40 embert, zömében értékesítőt tudott Hámori Tamás felvenni, egy kicsi, kétszobás irodából pedig 100 négyzetméteresbe költözhettek – egy emelettel feljebb az Üllői út és Ferenc körút sarkán lévő lerobbant épületben. A bővülés olyan jó ütemben haladt, hogy lassan meg tudták nyitni első vidéki irodájukat is Tatabányán, két hónap leforgása alatt pedig tíz emberrel bővült is az ottani központ. Júniusban Győr, ősszel Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza következett.

Hámori szerint a rendkívül gyors terjeszkedés sikere abban volt keresendő, hogy a piaci trendekkel szembemenve, alkalmazottként vették fel az értékesítőket és olyan piacra törtek be, ahol még nem voltak jelentős szereplők. Lényegében maguk a biztosítók igyekeztek meggyőzni ügyfeleiket, hogy lépjenek át hozzájuk, illetve létezett még egy call-centerrel működő cég. Ők egyedi know-howt hoztak létre, precízen lefektették, hogyan is kell a terméket értékesíteni, a pénztárváltás az embereknek nem került pénzbe, ráadásul ők – szerinte – egyértelműen el tudták magyarázni az embereknek, hogy vajon megéri-e nekik magánnyugdíjpénztárat váltani. Specialista értékesítőket neveltek ki, akik a lehető legjobb képzést kapták nyugdíjpénztári értékesítésből.

"Volt olyan értékesítőnk, aki például a Nyugatinál lévő aluljáróban dolgozott, ott szólította le az embereket, és havonta 70 szerződést hozott tető alá" – emelte ki Hámori. Az ügyfelek szerinte könnyen váltottak, amikor meglátták a reálhozamok közti különbségeket, ez pedig nekik is bővülési lehetőséget jelentett. "Azt szerettük volna elérni, hogy 2010 végére minden megyében jelen legyünk, emellett pedig 500 munkatársunk és egymilliárdot meghaladó árbevételünk legyen" – emelte ki Hámori. A külföldi terjeszkedés is szóba került: Csehország, Szlovákia és Románia lett volna az irány, ahol hasonló rendszerek működtek, mint Magyarországon. Arra a kérdésre, hogy vajon nem volt-e túl gyors a bővülés, Hámori nemmel válaszolt. Azzal érvelt, hogy egy új iroda megnyitása után két hónappal az már elkezdte visszatermelni a befektetett összeget: Tény, mindenki kivette a részét a kemény, heti 6-7 napos munkából.

A megkeresett pénzt Hámoriék visszaforgatták a cégbe, a terjeszkedésbe fektették. Utólag visszanézve talán itt "ronthattam el" – jegyzi meg. Ha nem ezt tesszük, akkor 30-40 millió forinttal ki tudtam volna belőle szállni, de nagyot akartunk álmodni, mondta. A csúcson, 2010-ben már egy 450 négyzetméteres irodában végezték tevékenységüket, 300 alkalmazottal, és részvénytársasági formába, a Pension Holding Zrt.-be szervezték át cégüket. Ekkorra már azon dolgoztak, hogy levédessék a know-how-t, és franchise rendszerben vigyék tovább az értékesítést. Két és fél év kellett ahhoz, hogy egy jó ötletből idáig jussanak – hangsúlyozta.

Nyugdíjvédelem? Államosítás inkább

Ekkor viszont jött a nyugdíjvédelem. Megszületett a kasszák államosításáról szóló döntés, és a következő hónapban nekünk már nem fizettek a partnereink, a beadott átváltási szerződések már el sem jutottak az érintettekhez, akik időközben már nem is voltak magán-nyugdíjpénztári tagok – fejtette ki Hámori Tamás. Szinte egyik pillanatról a másikra vége lett a cégnek, a 9 iroda bérletét nem tudták tovább fizetni, az alkalmazottakat pedig el kellett küldeni. Rendkívül rossz érzés volt odaállni eléjük és azt mondtani, hogy nincs tovább – hangsúlyozta Hámori. A cég összeomlása anyagilag is a padlóra küldte. Pont ekkor született meg az első gyerekem, autó- és lakáshitelt is vettem fel – fejtette ki. Ezeket a hiteleket valahogy még fizetni tudta, fél év után talált állást, és a gépkocsi és a lakás esetében is az utolsó pillanatban tudta rendezni tartozásait. Volt olyan kollégája, aki ennél rosszabbul járt, infarktust kapott. Sokan rámentek erre – jegyezte meg.

Hámori Tamás akkor mondhatni tehetetlen dühöt érzett, hiszen nem egy kártékony intézményt tettek tönkre, hanem szerinte az öngondoskodás egy fontos pillérét, ráadásul eleve nem volt sok értelme a háromezer milliárd forint besöprésének. A kétségbeesés is munkált bennem, emellett pedig a felelősség érzése is, hiszen mégis több száz embert foglalkoztattunk, akit el kellett küldenünk – emelte ki. Hámori családja is ráment a vállalkozás csődjére, bátyjával – aki szintén tulajdonos volt a cégben és tevékenyen részt is vannak annak működtetésében – azóta már alig beszél. A kollégák Selmeczi Gabriellán nem tudták kitölteni a haragjukat, ezért rám zúdították – emelte ki Hámori. A magán-nyugdíjpénztári pénzek államosításával mellesleg szülei is igencsak rosszul jártak: Hámori Tamás édesanyja és édesapja is magánnyugdíjpénztáraknál dolgozott, ők is elvesztették az állásukat.

Állítja, hogy nincs már benne harag a magánnyugdíjpénztárak államosítását illetően. "Bezártam egy dobozba ezt a történetet, a kulcsot pedig eldobtam. Ha állandóan ezzel foglalkoznék, akkor elsírnám magam" – emelte ki. Abban ugyanakkor komolyan megváltozott, hogy "fél vállalkozásba fogni". Korábban több kisebb cégbe is beszálltam – ruhabolt, borkereskedés például – de most egyből az fut át az agyamon, hogy vajon ezt is lehetne államosítani, mint az a nyerőgépekkel vagy a dohánykereskedelemmel történt? – teszi fel magának a kérdést Hámori. Bár jelenleg már van egy biztos állása, a külföldi munkavégzés is megfordult a fejében. "A nővérem kinn él Finnországban, látom, hogy ott milyen az élet, az oktatás, most arra spórolok, hogy külföldön valamibe belevágjak" – mondta Hámori.

Megégette magát, de újra belevágna

Hámori Tamás a rossz végkifejlet ellenére újra belevágna, ha adódna rá a lehetőség. "A világ egyáltalán nem abba az irányba halad, hogy az állam garantálni tudja az emberek időskori ellátást, szükség van az öngondoskodás pilléreire" – hangsúlyozta. Hazánkban azonban az emberek többségének nincs arra pénze, hogy önként öngondoskodjon, kötelezni kell az őket a megtakarításra, úgy, ahogy az a kötelező gépjármű felelősségbiztosításnál szokott lenni. Az önkéntes nyugdíjpénztárakban – az opciók közötti váltásra történő meggyőzésben – Hámori szerint azért nincsen igazán fantázia, mivel Magyarországon kevés ember rendelkezik ilyen megtakarítási formával, emellett pedig a jutalék összege is lényegesen kisebb, mint a magánnyugdíjpénztárak esetében volt. Valamilyen kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer bevezetése lehetne a járható út, ám ez – ha újra be is vezetnék – már közel sem lenne olyan jövedelmező, mint korábban. Lenne ugyan ismét piac, de közel hárommilliósra csak évek múltán bővülhetne.

A magánnyugdíjpénztárak bedarálása

Magyarországon 1997-ben a Horn-kormány vezette be a pályakezdők kötelező magán-nyugdíjpénztári tagságát. A második Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere, Matolcsy György 2010. november 24-i bejelentése szerint az addig kötelező, azon túl önkéntes magán-nyugdíjpénztári tagoknak 2011. január végéig el kellett dönteniük, visszatérnek-e az állami nyugdíjrendszerbe; aki valamelyik magánnyugdíjpénztár tagja marad, az akkori rendelkezések szerint elveszítette jogosultságát az állami nyugdíjra, járulékot azonban változatlanul fizetnie kell (ezt később módosították, aki manyup-tag maradt, az is jogosult lett állami nyugdíjra, befizetni ugyanakkor csak az államnak lehet már). Ez lényegében a magánnyugdíjrendszer államosításával volt egyenértékű. A 2011. február 1-jei határidőig mintegy 102 ezren nyilatkoztak úgy, hogy magán-nyugdíjpénztári tagok maradnak, ez az összes tag hozzávetőleg 3 százaléka. A még lábon álló magánnyugdíjpénztárakban az Azénpénzem.hu pénzügyi portál szerint ugyanakkor kifizetődő döntés volt maradni. Tavaly legalábbis magasan a betéti kamatok felett hízott a tagok pénze. Sokan az inflációnál 10 százalékponttal is nagyobb hozamot könyvelhettek el, miközben az állami rendszerben csendben felszívódott az einstandolt nyugdíjvagyon.

 

A magánnyugdíjpénztárak öröksége ugyanakkor Hámori Tamás életében valamilyen szinten még továbbra is megmaradt. "Már csak elvi meggyőződésből sem léptem át az állami rendszerbe, maradtam a saját magánnyugdíjpénztáramnál, és az idő eddig engem igazolt, jól jártam" – hangsúlyozta.