Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
„Michael Kors, csak az legyen rajtad, szexi lesz, ha sétálunk a parkban” – énekelte a senkise formáció a divattervezőről, aki most az egyik legmenőbbnek számít. És nem csak a magyar nők körében.
A divatvilág új feltörekvő moguljáról énekel ByeAlex senkise formációja abban a dalban, amelyet maga a címszereplő is használ új kollekciója hirdetésében. Az 59 éves Michael Kors azonban nem kezdő a szakmában: már gyerekkorától érdeklődött a divat iránt – ami annak is betudható, hogy anyja, Joan Hamburger fiatalon modellként dolgozott. A legenda szerint ötévesen áttervezte anyja második házasságkötésére a menyasszonyi ruhát is, innentől nem is volt megállás.
Első saját divatmárkája 1981-ben indult, ebből lett 1990-ben a KORS Michael Kors. Ez három évvel később csődvédelmet kért, majd 1997-ben indult újra, immár nem luxusmárkaként. Ebben az évben nevezték ki Korst a francia Celine divatház női konfekciókollekciójának a főtervezőjévé. Ez a karrier hat évig tartott, közben piacra dobta saját férfiruha-kollekcióját is.
2004-ben indult a MICHAEL Michael Kors márka, benne azokkal a kézitáskákkal és kiegészítőkkel, amelyekre ByeAlex csaja is annyira vágyik. És nem csak az ő csaja: 2011 óta a New York-i tőzsdén jegyzett cégcsoportjának is köszönhetően vagyonát a Forbes már egymilliárd dollárra teszi, ami hamarosan megnövekedhet, hiszen nemrég jelentették be, hogy megveszi a holding a Versace márkát.
A társaság a 2017-es üzleti évében 4,72 milliárd dolláros bevételt ért el, ami 5 százalékkal magasabb az előző évinél, adózás előtti profitja pedig 2,86 milliárdot ért el – abból, hogy a bevétel több mint 60 százalékát meg tudta tartani a cég, talán mindenki levonhat következtetéseket a termékek ár/érték arányáról. Ahogy ByeAlex is énekelte: „kilóhúsz egy óra”.
Világmárkák vonzásában: új birodalmak épülnek
Az európai luxus aranyporára vágyik az amerikai Michael Kors divatház azzal, hogy a méregdrága lábbelijeiről ismert brit Jimmy Choo után megveszi az olasz Versacét is. Dühös üzenetekkel árasztották el a márka rajongói a Versace Instagram-oldalát és a Facebookot, miután kiderült, hogy a nemrég még a tőzsdei megjelenést fontolgató olasz divatház az adósságállomány átvállalását is beleszámítva 1,83 milliárd euróért eladja magát az amerikai Michael Korsnak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.