Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Ez a most közzétett beszámolóból derült ki.
Az Mfor.hu szúrta ki, hogy több mint féléves csúszással tette közzé tavalyi éves beszámolóját a vizes vb-t szervező cég, a Bp2017 Kft. Ez alapján értékesítésből mindössze 4,6 milliárd forint folyt be a céghez, ebben a jogdíjak, a továbbszámlázott szolgáltatások is benne vannak.
A bevételekkel szemben nagyságrendileg ugyanannyi ráfordítás merült fel. Anyagjellegűként számolta el a legnagyobb összeget a Bp2017: valamivel több, mint 51 milliárd forintot, amiből 47,9 milliárd forint az igénybe vett szolgáltatásokra ment el. Ez a kategória bérleti díjakat, karbantartási, marketing költségeket egyaránt magába foglal, a legnagyobb tételt azonban a kiegészítő melléklet sem részletezi. 35,99 milliárd forintot költöttek el ugyanis "egyéb igénybe vett szolgáltatásokra".
Az viszont biztos, hogy marketing és PR költségek címén 10,2 milliárd forintot számoltak el.
Személyi jellegű ráfordításként 2,12 milliárd forintról adott számot a szervezőcég.
A közzétett dokumentumok szerint a 2016-os 35 ember után tavaly már 90-en dolgoztak a cégnél. Átlagos fizetésük a bérköltségből kiindulva havi bruttó 780 078 forint volt.
Mivel a Bp2017 kiadásai meghaladták a bevételeket, tavaly 93,1 millió forintos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a cég.
A vb végső költségvetése meghaladta a 107 milliárd forintot, ennek a pénznek egy tekintélyes részét a Bp2017 Kft. költötte el.
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Dietetikus segítségével vesszük sorra, hogyan segíthet a tojás izmaink gyarapításában, és érdemes-e nyersen fogyasztani.
A Pfizer vezérével folytatott titkos üzenetváltásai miatt.
A vitát a Szociáldemokrata frakció kezdeményezésére szerdán délután tartják.