Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Megindult a Tokaj-hegyaljai borvidék tulajdonosi átrendeződésének újabb hulláma – állítják helyi független polgármesterek. A kormányhoz közel álló üzletemberek terjeszkednek, kistermelői vállalkozások váltak felvásárlások célpontjává. A leglátványosabban Mészáros Lőrinc érdekeltségei gyarapodnak, ráadásul működésüknek szinte minden pontján számíthatnak állami támogatásra.
A felcsúti milliárdos két évvel ezelőtt megvásárolta a térség két feltörekvő borászatának, a Dereszlának és a Henyének a többségi részesedését, és az ezekhez tartozó szőlőbirtokokkal stratégiai helyeken szerzett tulajdont. Stratégiaivá persze az által lett Bodrogkeresztúr vagy Bodrogkisfalud, hogy a kormány azzá tette. A cégbíróság éppen azon a napon, 2016. december 5-én jegyezte be a Búzakalász 66 Felcsút Kft. részesedését a Dereszlában, amikor a kormány rendeletet hozott a Bor-vidék Tokaj-Hegyalja nemzeti program végrehajtásáról, majd heteken belül ki is jelölte a kultúrtáj világörökségi helyszíneit. Fél év múlva pedig – mire Mészárosé lett a környék egyetlen ötcsillagos szállodája, a tarcali Andrássy Rezidencia – Tokaj-Hegyalja már kiemelt turisztikai fejlesztési térség lett.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.