Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A háromszoros olimpiai bajnok abba is beleegyezett, hogy exférje megkapja a havi életjáradéka felét.
Lezárult a tavaly szeptemberben kezdődött válás Hosszú Katinka és Shane Tusup között – írta Facebook-oldalán a HOT! magazin .
A cikkből az nso.hu szemlézett, eszerint a válásnak komoly tétje volt, hiszen kétmilliárd forinton kellett osztozkodniuk. A per a budapesti II. és III. kerületi bíróságon zajlott, ahol mindannyiszor csak Hosszú jelent meg, Tusup csupán az Egyesült Államokból figyelte az eseményeket.
„Shane két ügyvédet is fogadott: egy amerikai és egy magyar jogász közösen dolgozott azon, hogy ő jöjjön ki jól anyagilag a válásból” – idézte a lap az expár egyik meg nem nevezett közös ismerősét.
Hozzátette, Tusup teljesen kiszállt a közös cégből (Iron Corporation Kft.), Hosszú pedig busásan kifizette. „Mindkettejüknek az volt a céljuk, hogy békésen tudjanak elválni, és ez így is történt” – tette hozzá.
Attól kezdve, hogy a háromszoros olimpiai bajnok betölti a 35. életévét, élete végéig havi 1 167 500 forint életjáradékot kap majd a magyar államtól. A lap szerint Hosszú beleegyezett abba, hogy volt férje megkapja az összeg felét – havi 583 750 forintot –, noha az úszónő dönthetett volna úgy is, hogy mást nevez meg az edzőjeként.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.