Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy 300 millió forintos uniós támogatást fognak vizsgálni az OTT-ONE Nyrt.-nél.
A Miniszterelnökség „szabálytalansági eljárást” indított a lélegeztetőgép-biznisz egyik szereplője, az OTT-ONE Nyrt. ellen – közölte még kedden a Budapesti Értéktőzsde. Az eljárást azért indítják, mert a tárca szerint nem valósult meg egy ginopos pályázat. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő arról posztolt csütörtökön, hogy egy 300 milliós, speciális gép beszerzésére kapott uniós támogatást a cég.
A koronavírus-járvány kitörése után az OTT-ONE-tól az állam nagy tételben vásárolt akkor hiánycikknek számító maszkokat és lélegeztetőgépeket. A cég bevétele abban az évben megközelítette a 12 milliárd forintot. Azonban a cégnél egymást követték az ügyek: azt a hvg.hu, illetve a hvg360 írta meg még 2020 nyarán, hogy az OTT-ONE egy felügyelőbizottsági tagja tulajdonosa annak a cégnek, amely több mint 6 milliárd forintért üzembe helyezhette a kínai lélegeztetőgépeket. Miután ezt megírtuk, a cég elnök-vezérigazgatója azt közölte, hogy a sajtóból értesült az összeférhetetlenségből, és visszahívják a szóban forgó felügyelőbizottsági tagot.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) bennfentes kereskedés miatt 2020 őszén 5 millió forintra bírságolta a vállalatot, valamint egy részvényesét 10 millióra, 2021 áprilisában pedig felfüggesztette a cég részvényeinek tőzsdei kereskedését, ami a BÉT honlapja szerint jelenleg is ebben a státuszban van. Idén januárban szintén büntetést szabott ki az MNB a cégre, tiltott piaci manipuláció, valamint a rendkívüli tájékoztatottsági kötelezettség szabályának megsértése és a bennfentes információ haladéktalan nyilvános közzétételének elmaradása miatt 111 millió forintra.
A jegybank indoklása szerint az OTT-ONE hiányosan, lényegi információkat elhallgatva tette közzé azt az információt, hogy a könyvvizsgálója rendkívüli felmondással visszaadta a megbízását. Azért is bírságolt az MNB, hogy sem a 2020-as, sem a 2021. első félévi beszámolót nem tették közzé.
(Képünk illusztráció)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.