Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A jegybank szerint az OTT-ONE egyik részvényese bennfentes információhoz jutott a cég egyik vezető tisztségviselőjétől. A társaság keresetet nyújtott be a határozattal és a felügyeleti bírsággal szemben.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint bírságot szabott ki egy részvényesre bennfentes kereskedés miatt. Az MNB hivatalból indított piacfelügyeleti eljárást és arra jutott, hogy egy részvényes az OTT-ONE Nyrt. egyik vezető tisztségviselőjétől megtudta, hogy a cég zártkörű alaptőke-emelést fog végrehajtani. A jegybank közleménye szerint a bennfentes információ birtokában a részvényes olyan tőzsdei megbízásokat adott, melyek tiltott bennfentes kereskedelmet valósítottak meg.
Ezzel összefüggésben a céget is megbüntette a jegybank 5 millió forintra a bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt. Az MNB azt is bejelentette, hogy bennfentes kereskedelem gyanújával feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen.
Frissítés: Cikkünk megjelenése után az OTT-ONE Nyrt állásfoglalást küldött el szerkesztőségünknek, melyben a következőről tájékoztatnak:
„A Magyar Nemzeti Bank által a bennfentesek jegyzékének összeállítására vonatkozó előírások megsértésére vonatkozó határozat indoklásának tanulmányozása nyomán a társaság 2020. szeptember 25. napjával keresetet terjesztett elő a határozatban foglaltakkal, illetve a határozat nyomán megállapított, 5 millió forint értékű felügyeleti bírsággal szemben.
A kereset benyújtásának tényét az OTT-ONE Nyrt. 2020. szeptember 30. napján a Budapesti Értéktőzsde oldalán közzétett, IFRS szerinti, 2020. évi féléves üzleti jelentésében ismertette befektetőivel.”
Az OTT-ONE Nyrt. neve a közelmúltban a lélegeztetőgép-beszerzések kapcsán lett ismert, a magyar kormány korábban rajtuk keresztül szerzett gépeket Kínából. A társaság az idei első félévben az eddigi legmagasabb, közel 7 milliárd forintos árbevételét érte el.
Az OTT-ONE neve korábbról is ismerős lehet olvasóinknak, ugyanis a hvg.hu, illetve hvg360 cikkei után menesztették a társaság felügyelőbizottsági tagját a nagy lélegeztetőgép-beszerzések után.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
A 2026-os magyar választások előtt az ingujjban kampányoló Magyar Péter egyre nagyobb teret hódít a közvélemény-kutatásokban, még vidéken is.
Spitzmüller Zsoltnak nem sokkal szombat dél előtt veszett nyoma, már a körözést is kiadták rá.
Digitális Polgári Kör-tag lett Gulyás Michelle edzője is.
A nagyothalló férfi mozdulatát félreérthette a gyilkosa.
Sok időt azonban nem hagyott az ünneplésre.