Csípősebb ételek Szegeden: megváltoztatták a helyi kínai vállalkozások életét a BYD-gyár miatt érkező munkások
Egy szakértő szerint ha új gazdasági környezet alakul is ki, az nem a régi vállalkozások rovására történik.
Egy szakértő szerint ha új gazdasági környezet alakul is ki, az nem a régi vállalkozások rovására történik.
HVG
Ez már a második haláleset az építkezésen.
HVG
Közleményük szerint felvették a kapcsolatot az élő környezet minisztériumával, amelynek vezetője azt üzente, azonnali hatállyal fejezzék be a környezetkárosító tevékenységet.
HVG
HVG
MTI
A miniszter felszólította a céget, hogy hagyjanak fel a környezetkárosító tevékenységükkel.
HVG
Az Európai Bizottságnak kell vizsgálatot indítania.
HVG
Egy ott dolgozó szerint a talajt nem készítettlék elő megfelelően, az utak néhol szinte járhatatlanok, gyakran megsértik a munkavédelmi szabályokat – utóbbiakról videófelvételek is készültek.
HVG
Tavaly év végére tervezték, január harmadik hetében sikerült.
HVG
A BYD távközlési és hálózati berendezések összeszerelését végző elektronikai üzeménél a bevétel több mint harmadával csökkent, a környezetvédelmi szempontból rizikós készletek háromnegyede eltűnt, és a dolgozók száma is megcsappant.
Elvileg onnantól extravámok nélkül kerülhetnek piacra a kocsik.
HVG
A BYD szerint a tiltakozás csak „kisebb mértékben” akadályozta az építkezést, amely továbbra is az ütemterv szerint halad. A résztvevők pedig már haza is utaztak Kínába.
HVG
Elektromos buszokat fognak gyártani az új üzemben. A beruházási költségek egytizedét a magyar adófizetők állják.
HVG
A BYD 2025-ben négyszeresére növelte eladásait az európai országokban, ám a szegedi gyárból kikerülő autók és a velük járó szerviztámogatás teheti tartóssá a kínai autógyártó sikerét.
A Magyarországon is megtelepedő, elektromos autókat gyártó cég olyan durva árháborúba kezdett, aminek nagyon rossz vége is lehet.
HVG
A kínai autógyár vízfogyasztása egy kisvároséval ér majd fel.
hvg.hu
Magyarországot (még) nem tájékoztatták, belsős információk szerint az Európai Bizottság azt vizsgálja, kapott-e a gyár tiltott állami támogatást Kínából.
HVG
A most épülő magyar és török gyárak kapacitása félmillió autó lehet évenként, ezek mellé jöhet egy harmadik gyár is.
HVG
Három olyan gigaberuházás indul el 2025-ben – a BMW, a CATL és a BYD gyára is termelni fog több év előkészítés után –, amely közül már egy is nagyot lökne a gazdasági teljesítményen, hát még a három egyszerre. Az MNB kiszámolta, hogy ez mennyivel dobja meg a magyar gazdaságot az új évben, és azt is, hogy mennyire fogja a három üzem növelni a GDP-t és a foglalkoztatottságot egészen 2030-ig.
A város újabb területet adott át a beruházónak, a vételárból visszafizetik az államtól kapott támogatást.
hvg.hu
A következő három évben legalább négymillió tonna ömlesztett árut kell vasúton Szegedre szállítani.
hvg.hu
Hasonló formatervű autókat eddig leginkább a Ferraritól vagy az Aston Martintól láttunk.
hvg.hu