A MÁV hozta létre majd száz évvel ezelőtt a Volánbusz jogelődjét, és az építési és közlekedési miniszter friss rendeletével idén ismét az államvasutakkal olvasztják össze a vállalatot.
Az 1927-es létrehozásakor még Magyar Vasutak Autóközlekedési Részvénytársaságot (MAVART) eredetileg a vasúti hálózat kiegészítésére hozták létre – pár évtizede inkább már kiváltják a buszokkal a vasúti szárnyvonalakat –, majd hamar a legnagyobb közúti közlekedési vállalattá vált.

Hét év után keresztelték át Magyar Államvasutak Közúti Gépkocsi Üzemévé (MÁVAUT), ekkor már 224 útvonalon jártak a buszok.

A háború után még sokáig MÁVAUT-ként futott a cég, de elkezdték szétaprózni: 80 kisebb Autóközlekedési Vállalattá szerte az országban, amelyeket kilenc igazgatóság alá szerveztek, majd jött a megyénkénti felosztás és az Autóközlekedési Tröszt (AKÖTRÖSZT).

A tröszt 1970-ben pályázat útján választotta ki a Volán nevet és a jellegzetes logót, a Volán-csigát.

Az 1980-as években gazdaságilag különálló vállalatokra osztották őket, de a Volán név közös maradt, a működési körüket és területüket jellemző jelzőkkel különböztették meg őket.

A Volánbusz elnevezést legelőször a Pest megyei 20-as számú vállalat használta 1985-től, majd tovább folytatódott az aprózódás. Ez csak a 2010-es években fordult a visszájára: 2015-ben egyesült az ekkor összesen 24 Volán-vállalat 7 regionális cégben, majd 2019-ben olvadtak ismét teljesen össze a most még működő Volánbusz Zrt.-vé. Jövőre, Lázár János működése révén, úgy tűnik, búcsút inthetünk a névnek és az ikonikus logónak is.







https://hvg.hu/kkv/20240725_volanbusz-zrt-mav-start-zrt-egyesules-osszeolvadas-lazar-janos-epitesi-es-kozlekedesi-miniszterium-rendelet